Zenés színház

Meghalt Horváth Károly zeneszerző

2015.11.05. 11:13
Megosztom
Hatvanöt éves korában, rövid szenvedés után november 4-én meghalt Horváth Károly zeneszerző, előadóművész, a zalaegerszegi Griff Bábszínház korábbi igazgatója.

Tiszteletére a zalaegerszegi Griff Bábszínház a következő évadban ismét műsorra tűzi a Ludas Matyi című meseoperát, amelynek a zenéjét Horváth Károly szerezte - mondta a színház igazgatója. Szűcs István, aki a kezdetektől együtt dolgozott Horváth Károllyal felidézte: a zalaegerszegi báb- és kőszínházban sok előadás kapcsolódik a zeneszerző nevéhez.

Horváth Károly hosszú éveken át volt a Hevesi Sándor Színház zenei vezetője, 2007-től pedig öt esztendőn át töltötte be a bábszínház igazgatói posztját. Zeneszerzőként új vonulatot indított el a bábszínház életében. Vezetése alatt több zenés, zenére épülő produkció született, köztük a Ludas Matyi című meseopera, a produkciót 2009-ben mutatták be először Zalaegerszegen. Generációk nőttek fel a zenés, bábos előadásokon, amelyekben zeneszerzőként közreműködött. A közönség értékelte ezeket a produkciókat, az előadásokat telt házzal játszották - fogalmazott Szűcs István, hozzátéve, hogy a Ludas Matyi felújítása méltó megemlékezés a zeneszerzőre.

Horváth Károly

Horváth Károly (Fotó/Forrás: Musicalinfo)

Horváth Károly 1950-ben született Nagyváradon. A bukaresti zeneakadémián végzett, 1975-től a bukaresti televízió magyar adásának állandó munkatársa volt. Concorde és Táltos néven megalapította Erdély legelső folkegyütteseit. Nevéhez fűződik az első Siculus könnyűzenei fesztivál, a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a Székelyudvarhelyi Ünnepi Játékok létrehozása. A sepsiszentgyörgyi színház zenei vezetőjeként (1975-1987) számos romániai magyar színház előadásaihoz ír színpadi zenét. Magyarországra 1987-ben települt át, 1987 és 1992 között a Mákvirág folkegyüttessel több világturnén vett részt. Az ezredfordulón Veszprémi Petőfi Színház, majd a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház zenei vezetője volt. 2007-től 2012-ig igazgatta a Griff Bábszínházat, majd a székesfehérvári Koronázási Szertartásjáték zeneszerzője, zenei vezetője volt. Zeneszerzőként, hangszeres zenészként több színházban dolgozott, román, német előadásokhoz, valamint magyar és román filmekhez írt zenét. Több mint 200 színpadi mű kísérőzenéjét komponálta.

Önálló musicaljei közül a legsikeresebbek a Síp a tökre, a Leányrablás, a Laura és a Nőpápa című produkciók. Több nemzetközi fesztiválon szerzett díjakat, a Finito című előadás zenéjéért 2007-ben elnyerte a Színikritikusok díját.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Lezárult a Szemle Plusz: a Cyrano de Bergerac a Városmajorban, a Sommerreise a Kristályban lett a legjobb előadás

A városmajori nagyszínpadon a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című produkciója nyerte el a Legjobb előadás díját, a Kristály Színtér kamaraprogramjában pedig a Vígszínház Sommerreise című előadását találta a legjobbnak a zsűri.
Színház

A SzíDoSz szerint a Magyar Teátrumi Társaságnak saját tagszervezeteinél kellene bizonyítania az abúzus elleni fellépést

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a közösségi médiában jelezte: üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) legújabb kezdeményezését, ugyanakkor szerintük az MTT eddigi működése nem támasztja alá a most megfogalmazott elveket.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Vizuál

Összművészeti kiállítással mutatkozik be Londonban az Essentia Artis

Első alkalommal mutatkozik be Angliában az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak kiállítása szeptember 1. és október 16. között.
Vizuál

Elhunyt Kardos Sándor

A Kossuth-díjas operatőr, rendező, fotográfus, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja szeptember 12-én, szombaton hunyt el. Kardos Sándor 82 éves volt.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Újabb öt darabbal bővül az Egyperces operák sora

Örkény István Egyperces novellái közül ezúttal Vajda Gergely, Varga Judit, Tornyai Péter, Kákonyi Árpád, Dobos Dániel választott ki egyet-egyet, hogy zeneművet komponáljon belőlük. A bemutatóra szeptember 12-én kerül sor, az Örkény Kerten.
Zenés színház ajánló

Szép nyári nap századszor is, Csepregi Évával

Különleges jubileumhoz érkezik a Veres 1 Színház népszerű Neoton-musicalje: a Szép nyári nap századik előadását októberben, a budapesti RaM-ArT Színházban ünnepli a társulat.
Zenés színház interjú

Markus Werba: „A komikus alakokat nehezebb eljátszani, ha az ember komolyan veszi őket”

A varázsfuvola Papagenójával lett világhírű, a szerepet a New York-i Metropolitan Operától a Salzburgi Ünnepi Játékokig szinte mindenhol énekelte. Mi is ebben a szerepében hallhatjuk hamarosan, a Budapesti Fesztiválzenekar produkciójában.
Zenés színház ajánló

A varázsfuvolával folytatódik a Müpa és a BFZ Mozart-expedíciója

Szeptember 9. és 15. között folytatódik a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar tavaly nagy sikerrel debütált közös minifesztiválja, a Mozart-expedíció. A programsorozat középpontjában ezúttal Mozart örökérvényű operája, A varázsfuvola áll.
Zenés színház hír

Ingyenessé válik a milánói Scala streamingoldala

Szeptember 1-től pusztán regisztrálni szükséges ahhoz, hogy valaki megtekinthesse a LaScalaTv 2023 óta rögzített opera- és balettelőadásait, valamint koncertjeit. Az elérhető produkciók köre az idei évadban is bővülni fog.