Zenés színház

Meghirdették a Bregenzi Fesztivál műsorát

2012.11.22. 15:55
Ajánlom
A 2013-as nyári eseménysornak A varázsfuvola lesz a fő attrakciója, de színre visznek 20. századi és kortárs előadásokat is.

Mozart operáját David Pountney rendezésében és Patrick Summers vezényletével 2013. július 17-én mutatják be a bregezni tószínpadon. Pountney szerint A varázsfuvola nemcsak egy egyszerű tündérmese, hanem arról is szól, hogyan találhat utat az ember a világosság birodalmába. A rendező harminc évvel ezelőtt Skóciában, pályakezdő találkozott először a darabbal. Sokat érett benne a mű, és rendezésében a mai nehéz időkben feltétlenül pozitív üzeneteket közvetíthet a nézőhöz - hangsúlyozta. Az előadás színpadképét Johan Engels tervezi. A tószínpad tere szinte megköveteli a monumentális elképzeléseket: A varázsfuvola egy négy méter magas "fűdzsungelben" játszódik majd, és bábfigurák is szerepet kapnak az előadásban.

A fesztivál a szuperprodukciók mellett egyaránt gondot fordít a 20. századi és az alkotóműhelyekből frissen kikerült művekre. Idén például Olga Neuwirth Amerikai Lulu című operája kerül színre Bregenzben, melynek ősbemutatóját 2012 októberében a berlini Komische Operben tartották. Műsorra tűzték továbbá Ben Frost brit filmzeneszerző darabját, a The Wasp Factoryt is. Az igazi kuriózum azonban a fiatalon elhunyt zongoraművész és zeneszerző, Andrzej Czajkowski Velencei kalmár című operája lesz. Michael Diem kereskedelmi igazgató és Hans-Peter Metzler fesztiválelnök közölte, jelenleg is tart a szponzorok keresése. Diem szerint 205 ezer jegyet kellene eladniuk ahhoz, hogy a fesztivál ne legyen veszteséges.

Programkereső

Legnépszerűbb

Jazz/World

Örökre megjegyzem ezt a két szót Lantos Zoltán új lemezéről

Lantos Zoltán új lemeze nagyszerű, felemelő és profi, mégsem ez az, ami elsősorban megragadott benne. Hanem két szó: Nada Brahma. A hang Isten. Mit jelent ez?
Tánc

Ezekben a feldolgozásokban láthatod idén A diótörőt

Vannak, akik számára nem telhet el az adventi időszak Csajkovszkij klasszikusa nélkül. Nekik igyekszünk segíteni gyűjtésünkkel.
Klasszikus

Új kezdet – a Hungarian Quartet első koncertje Perényi Miklós közreműködésével

Keller András - világhírű hegedűművész, a Keller Quartet alapítója és a Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója által frissen életre hívott, egész pontosan újjáalakított Hungarian Quartet első koncertjét hallhatja a közönség 2019. január 4-én a Zeneakadémia nagytermében.
Zenés színház

Fischl Mónika a Mayáról: „Ezen a zenén nőttünk fel!”

Több mint negyven évvel az utolsó bemutató után látható a Budapesti Operettszínház Fényes Szabolcs népszerű revüoperettje, a Maya. Fischl Mónika és Bordás Barbara beszél az új produkcióról.
Zenés színház

Amikor a közönség elé lépek, csak a zene marad

A fiatal magyar drámai szoprán második helyet érdemelt a III. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyen, és elnyerte a Fidelio különdíját is. Ádám Zsuzsannával az eddigi pályájáról, a kecskeméti Kodály-hatásról beszélgettünk, illetve arról, hogy honnan tudja, hogy neki operát kell énekelnie.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház lemez

„Volt bennem nosztalgia” – Musicalt énekel új lemezén Dolhai Attila

A rajongók és Dolhai Attila kedvenceiből állt össze az a dupla album, amellyel az énekes négy év után visszatér a musical műfajához.
Zenés színház interjú

Amikor a közönség elé lépek, csak a zene marad

A fiatal magyar drámai szoprán második helyet érdemelt a III. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyen, és elnyerte a Fidelio különdíját is. Ádám Zsuzsannával az eddigi pályájáról, a kecskeméti Kodály-hatásról beszélgettünk, illetve arról, hogy honnan tudja, hogy neki operát kell énekelnie.
Zenés színház vidék

A Budavári Palotakoncertek műsorával köszöntik az új évet Szolnokon

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar január 12-én a Budavári Palotakoncertek műsorával szórakoztatja a szolnoki publikumot.
Zenés színház operett

Fischl Mónika a Mayáról: „Ezen a zenén nőttünk fel!”

Több mint negyven évvel az utolsó bemutató után látható a Budapesti Operettszínház Fényes Szabolcs népszerű revüoperettje, a Maya. Fischl Mónika és Bordás Barbara beszél az új produkcióról.
Zenés színház életrajz

70 éves Molnár András, a legendás magyar Wagner-tenor

December 8-án ünnepli 70. születésnapját Molnár András Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, tenorista, érdemes művész.