Zenés színház

Megkezdődött a Miskolci Operafesztivál

2012.06.09. 09:48
Ajánlom
Látványos nyitóparádéval, jelmezes zenés felvonulással megkezdődött péntek este az operafesztivál Miskolcon. A Bartók+Puccini rendezvény számos színházi, közterületi produkcióval június 17-ig várja nem csak az opera szerelmeseit a borsodi megyeszékhelyen.

Szerényebb lett az idei operafesztivál, amelynek megnevezéséből a nemzetközi is kikerült, a rendezvény pénzügyi támogatásának csökkenése miatt a Kolozsvári Magyar Opera Triptichon-előadásának lemondására is rákényszerültek a szervezők. Mindettől függetlenül pazar, ám a korábbi évekhez képest szerényebb felvonulással nyitott a rendezvény, amely idén - az új vezető, Kesselyák Gergely szándékai szerint - utcán, téren, közterületen is várja a városlakókat, és mindazokat, akik ellátogatnak a fesztiválra. A péntek esti nyitóparádét követően Puccini életéről és munkásságáról tartottak előadást, a Miskolci Nemzeti Színházban pedig a fesztivál névadójának, Bartók Bélának a remekei - A fából faragott királyfi, A kékszakállú herceg vára és A csodálatos mandarin - kerültek színre. 

A kolozsvári társulat elmaradó előadása helyett egy ingyenes opera-előadással várják a közönséget. A Bartók + 2 Szakáll című produkcióban a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara Magánének Tanszékének Bárdi Sándor Opera Stúdiója adja elő Bartók Béla A kékszakállú herceg vára és Offenbach Kékszakáll című művét a Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínházában június 14-én, csütörtökön este 9 órától. Az utcai produkciók közül kiemelkedik Puccini Toscája, a három felvonásos darab első két részét június 11-én és 13-án a Szent István téren mutatják be, a teljes, három felvonásos előadást pedig a város "tetején",  a kilátónál adják elő június 15-én.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Életműdíjjal ismerték el Szabó István munkásságát Cannes-ban

A filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) életműdíjjal tüntette ki Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, az elismerést A napfény íze című filmje restaurált verziójának vetítése előtt vehette át a magyar filmrendező.
Színház

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Vizuál

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Bordán Irén, Demjén Ferenc, Gálffi László, Koltai Lajos, Makó Mari, Piroch Gábor, valamint Robert Lantos veheti át a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Filmakadémia életműdíját az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Jazz/World

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház kritika

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Zenés színház interjú

A szabadság kettőssége – Szabó Máté a Stuart Máriáról

Májusban először kerül az Operaház színpadára Gaetano Donizetti történelmi királydrámáinak egyik legfontosabb darabja, a Stuart Mária. A háromfelvonásos opera rendezője Szabó Máté, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője.
Zenés színház hír

Már lehet jelentkezni Miklósa Erika Mesteriskolájába – a Pécsi Tudományegyetemen tanulhatnak a KvintEsszencia növendékei

Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje tavaly indította el KvintEsszencia Mesteriskoláját, az új tanévre a jelentkezések a napokban kezdődtek el, és május 31-ig tartanak.
Zenés színház ajánló

Georg Zeppenfeld és Joyce DiDonato koncertje következik az Opera Sztárestek zongorával-sorozatában

A daléneklés két elhivatott világszínvonalú előadóját látja vendégül májusban az OPERA: május 12-én Georg Zeppenfeld német basszista az Eiffel Műhelyházban, május 28-án pedig Joyce DiDonato amerikai mezzoszoprán az Operaházban lép fel.
Zenés színház ajánló

Bel canto mesterműben énekel Kolonits Klára

Kolonits Klára, Balga Gabriella és Juraj Hollý főszereplésével, Rajna Martin vezényletével és Szabó Máté rendezésében először készül teljes értékű színpadi produkció Donizetti Stuart Mária című operájából Magyarországon.