Zenés színház

Megnyílt Schlingensief operafaluja

2011.10.10. 11:50
Ajánlom
Az iskola, ahol az olvasáson és íráson kívül hangszeres zenét, éneklést, képzőművészetet és filmezést is tanulhatnak az afrikai gyerekek, október 8-án kezdte meg működését

Az afrikai operafalu alapkövét 2010 februárjában helyezték el Ouagadougou település mellett. Az új épületben lesz iskola, ahol filmes és zenei tanulmányokat folytathatnak a diákok, előadásra és műhelymunkára alkalmas tereket alakítanak ki, később operafesztivált rendeznek majd, valamint helyet kap egy egészségügyi intézmény is. A kezdeményezés a 2010-es müncheni operafesztiválon is középpontba került, sőt a tavalyi évadzáró bayreuthi előadáson is adakozhattak az operafalu javára.

A spirális alakú, októberben megnyíló épület tervezője a Berlinben élő, Burkina Fasó-i származású építész, Francis Kere, kezdeményezője pedig a 2010-ben elhunyt rendező, Christoph Schlingensief, akinek halála után a svéd Henning Mankell vette át az irányítást. Mankell színészként, színházi rendezőként, krimiíróként, valamint egy mozambiki színház, a Teatro Avenida alapítójaként ismert. A Goethe Intézet és a német Szövetségi Kulturális Alap által támogatott projekt keretében otthonra lelt egy iskola, ahol filmes és zenei tanulmányokat folytathatnak a diákok, előadásra és műhelymunkára alkalmas tereket alakítanak ki, később operafesztivált rendeznek majd, de lesz egy egészségügyi intézény is a falak között.

A projekt első fázisának elindulásához az ismert mecénás, Peter Raue hetvenedik születésnapján gyűjtötték össze a százhúszezer eurót. Mintegy kilencszáz vendég vett részt az eseményen, ők adták össze a summa felét, egy, a nevét eltitkoló adományozó pedig hatvanezer eurót utalt át a számlára. Ezzel biztossá vált Lango faluban az építkezés mintegy félmillió euróba kerülő első fázisa.

Schlingensief özvegye, Aino Laberenz az iskola megnyitása kapcsán elmondta, hogy a következő hat évben ötven-ötven helybéli fiú és lány tanulhat az operafaluban, a cél az, hogy elsajátítsák a művészi függetlenség kifejezését. Hangsúlyozta, hogy az iskola kiindulópontja Schlingensief ötletének: azt jelképezi, hogy az operafalu művészeti olvasztótégely, a hagyományos európai magas kultúra és az afrikai kultúra találkozása, azt érzékelteti, hogy a különböző kultúrák egyenrangúak.

"Október 8-án az operafaluban kezdődő életet ünnepeljük, másnap folytatjuk az építkezést" - jelentette ki Aino Laberenz. Betegszoba, műhelyek és raktárak, lakóházak, panziók, étterem, irodák, kávézó, próbatermek és egy csiga alaprajzú fesztiválpalota létesül a következő két ütemben.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

„Tökéletlen csaknem az alapjaiig” – Könyvek, amelyeket megbántak íróik

Kit kellett megölnie Sir Arthur Conan Doyle-nak, hogy végre nyugodtan írhasson? Miért tagadta meg főműveit Lev Tolsztoj? Mitől borzong Krasznahorkai László?
Vizuál

Látványos magyar sci-fi érkezik a mozikba márciusban

A 129 című film történelmet ír azzal, hogy az első olyan magyar sci-fi , amelynek szinte minden jelenetében látványos CGI elemeket láthatunk, kizárólag magyar szakemberek munkája nyomán. A neves színészgárdával készült alkotás március elején debütál.
Tánc

Ifjú tehetségek nyertek felvételt a Magyar Táncművészeti Egyetemre

Több mint 90 gyermek és szüleik részvételével zajlott januárban a Magyar Táncművészeti Egyetem felvételije a felsőfokú táncművészképzés előkészítőjére klasszikus balettművész, valamint a moderntánc és színházi tánc szakirányra.
Klasszikus

Túlvilági utazás a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával

Három 19. századi zenemű szerepel a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának és vezető karmesterüknek, Riccardo Frizzának február 8-i koncertműsorán, melyek mindegyike gyönyörű dallamokkal szól az elmúlásról.
Színház

Tabudöngető előadások érkeznek Szabadkáról a Bethlen Téri Színházba

A Kosztolányi Dezső Színház két Urbán András-rendezést és egy friss Hegymegi Máté-előadást hoz magával a VII. kerületi teátrum 11. Vendégváró Fesztiváljára. A felkavarónak ígérkező produkciókat február 17-19. között láthatják az érdeklődők.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Stephanie Blythe Gianni Schicchi szerepét énekli San Diegóban

Az énekesnő már korábban is énekelt férfi hangtartományban, egy koncertszerű Carmen-előadásban Don Joséként lépett színpadra. Most baritonszerepben debütál majd.
Zenés színház interjú

„Minden színésznő álma egy igazi nadrágszerep” – interjú Lévai Enikővel a Mária főhadnagy bemutatója kapcsán

Lévai Enikő századik születésnapját ünneplő színháza centenáriumi gálaestjén lép színpadra február közepén, egy hónappal később pedig a Mária főhadnagy címszerepében mutatkozik be.
Zenés színház ajánló

Közeleg az Operaház Prokofjev-bemutatója, a Háború & béke

Január 28-án mutatja be a Magyar Állami Operaház Prokofjev monumentális operáját, a Háború & békét. A Genfi Nagyszínházzal koprodukcióban készült előadást a katalán rendező, Calixto Bieito állította színre.
Zenés színház magazin

Ahol a legnagyobbaknak is remegett a lába – Felfedezőúton a milánói Scalában

Új sorozatunkban a világ leghíresebb operaházaiba kalauzoljuk el olvasóinkat, megismerhetik a helyek történetét, építészeti sajátosságait, de azt is elmeséljük, nekünk milyen tapasztalataink voltak ott, és mire számítson, aki felkeresné az operajátszás ezen nevezetességeit.
Zenés színház interjú

Dinamikus, modern és mai – Beszélgetés Berzsenyi Krisztina jelmeztervezővel és Túri Erzsébet díszlettervezővel

Huszka Jenő Mária főhadnagy című operettje a 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt is tiszteleg. A Budapesti Operettszínház készülő előadásáról Berzsenyi Krisztina jelmeztervezővel és Túri Erzsébet díszlettervezővel beszélgettünk.