Zenés színház

Megnyíltak a szívek és az ablakok – óriási siker Valentin-napon

2021.02.16. 14:05
Ajánlom
Mindenhol hatalmas szeretettel várták február 14-én Váradi Eszter Sárát és Keller Jánost, akik Valentin-nap alkalmából arra vállalkoztak, hogy elviszik a szerelmet a székesfehérváriak otthonába.

A színháztól indult a Vörösmarty Kisbusz, ahol bemelegítésképpen a két művész elénekelt egy-két dalt, majd a Jávor Ottó tértől egészen az Országalmáig – egy jókora kört megtéve – szálltak a szerelem dallamai. A cudar idő ellenére sorra nyíltak az ablakok, az erkélyajtók, néhányan táncra is perdültek, sőt

olyan is volt, aki egyik helyszínről a másikra kísérte a művészeket, akik még a kisbuszban sem hagyták abba az éneklést.

Felcsendült a Csak egy tánc volt, a Például te és megannyi sláger.

Az akció ötletgazdája, Keller János leginkább annak örült, hogy – ahogy a színházban is árad az energia a közönség és a művészek között, most ezt újra megtapasztalhatták: „Nagyon örülök, hogy ilyen jól, sikerült, felülmúlta minden várakozásunkat. Hihetetlen hideg volt, de a rengeteg szeretettől, ami felénk áradt, átfordult az egész, és nem hogy kevesebbet, de a tervezettnél többet énekeltünk.”

Váradi Eszter Sára is csak megerősítette a fentieket, de azt még hozzátette: „látszik, hogy nagyon hiányzik az embereknek az élő kapcsolat, az élő zene”.

vvalentin01-134852.jpg

Váradi Eszter Sára és Keller János (Fotó/Forrás: Simon Erika / Vörösmarty Színház)

A veszprémi színház tavaly tavaszi alapötletét továbbgondolva jutott arra a Vörösmarty Színház két művésze, hogy idén Valentin-napon valami különleges és személyes dologgal lepi meg a kultúrára szomjazó közönséget. És hogy ez mennyire jól sikerült, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a jó pár kedves megjegyzés, amely a színház közösségi oldalát is elárasztotta:

„Respect‼ Mindkét művésznek, ahelyett, hogy a meleg szoba ablakából nézegetnének kifelé, a közösséget szolgálják. Ezt hívják alázatnak!

Akármelyik előadást néztem meg, amiben szerepeltek, maradandó élményekkel távozott a közönség, maximálisan odatették magukat, élnek a színpadon!"

„A Bátky előtti téren is voltak! Köszönjük! Nagyon jólesett, hogy vannak még ilyen kedves emberek! Máskor is nagyon szívesen látjuk őket, jókedvet csináltak a meglepetésükkel Köszönjük szépen!”

„Nagyon köszönjük a kis előadást, egy kis hangulatot adtatok ahhoz, hogy van remény, hogy beindul megint az élet, és az emberek kikapcsolódhatnak.”

„Szinte fáj! Életet énekel belénk! Köszönöm!”

A Vörösmarty Színház társulata ugyan a jövőbe nem lát, de annyi ígéretet tehet, hogy igyekszik minél több ilyen kellemes meglepetést okozni közönségének.

Fejléckép: Váradi Eszter Sára (fotó: Simon Erika / Vörösmarty Színház)

Támogatott tartalom.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Udvaros Dorottya jövőre a Katonában vendégszerepel

Június 14-én megtartotta évadzáró társulati ülését a budapesti Katona József Színház. Máté Gábor elmondta: a Katona negyvenegyedik évadában a fiatal művészekre és nézőkre különösen odafigyeltek.
Színház

Együttműködésekre van szükség – felsorakozott az Átrium új vezetése

A következő évadtól új lakók költöznek az Átriumba az eddigi üzemeltető Kultúrbrigád helyébe. A független színházi formációk június 11-én, a Jurányi évadzáró eseményén ismertették röviden elképzeléseiket.
Klasszikus

Svájci fesztivál magyar fellépőkkel

A június 28. és 30. között a Genfi-tó partján rendezett Léman Bouquet Fesztivál változatos zenei programokat kínál, idilli környezetben a közönségnek. A koncerteken számos magyar művész is fellép.
Klasszikus

„Az előadónak nem elég csak a kottát látnia” – interjú Szabady Ildikó fuvolaművésszel

Már kiskorában is folyton a hangszer foglalkoztatta, azóta pedig elmélyült a kapcsolata a fuvolával. Az MVM által támogatott Junior Prima Díjjal kitüntetett Szabady Ildikó számos sikeres versenyszereplés után szólistaként és zenekari muzsikusként is rendszeresen színpadra áll.
Klasszikus

A Magyar Hegedű Ünnepe a Pesti Vigadóban

Június 22-én és 23-án gazdag programkínálattal, egyebek közt kortárs vonóshangszer-kiállítással, könyvbemutatóval és hangversenyekkel is várják az érdeklődőket a Magyar Hegedű Ünnepén. Az eseményen ünneplik a hetvenéves Szecsődi Ferencet is.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Bradley Jaden a legismertebb musicalslágerekkel érkezik a Margitszigetre

Izgalmas estére készülhetnek a musical rajongók június 18-án, amikor Bradley Jaden, a West End színpadainak csillaga egyedülálló koncertet ad sztárvendégeivel a Margitszigeti Színházban.
Zenés színház hír

Bukarestben vendégszerepelt az Opera Manon Lescaut-produkciója

Az előadás főbb szerepeit Létay Kiss Gabriella, Pataki Adorján és Szegedi Csaba formálták meg, a Magyar Állami Operaház Zenekarát és a Bukaresti Nemzeti Opera Énekkarát Dénes István vezényelte.
Zenés színház kritika

A klasszikus operarendezés rehabilitálása – Don Giovanni Velencében

Damiano Michieletto csaknem tizenöt évvel ezelőtti produkcióját vette elő a velencei La Fenice színház. Az igen klasszikusnak ható Don Giovanni-színrevitel május 21-i előadásán jártunk.
Zenés színház kritika

Magyar opera világhódító úton – Eötvös Péter Valuskája Regensburgban

A Regensburgi Színház mutatta be először Eötvös Péter utolsó operájának német változatát. Vajon hogyan él meg idegen környezetben egy a magyar világban ilyen mélyen gyökerező darab? A kérdésre a széria utolsó, május 11-i előadásán kerestük a választ.
Zenés színház ajánló

Vajda Gergely és a Savaria Szimfonikus Zenekar indítja a nyarat Kőszegen

A Kőszegi Várszínház Nagy nyári nyitány című, június 1-jei koncertjén népszerű dallamok, opera- és operettrészletek hangoznak el, Miklósa Erika, valamint az énekesnő tehetséggondozó programjában részt vevő fiatal szoprán, Subedi Anna közreműködésével.