Zenés színház

Megszülettek a hazai forduló eredményei

2007.11.23. 00:00
Ajánlom
Az Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval című rendezvénysorozat négy napon át tartó szegedi meghallgatásai november 17. és 21. között zajlottak. New York és Bréma után a hazai helyszínen rekordszámú nevezés érkezett. A további két partner-operaházban (Rennes, Gdansk) a következő napokban tartják a válogatást.

A szegedi meghallgatásra 112 fő jelentkezett, amely meghaladta az eddigi legmagasabb – New York-i – versenyzőszámot. A rendkívül erős hazai mezőny mellett megmérették magukat a Bukaresti Operából, Csehországból, Svájcból, Ausztriából érkező énekesek is. Tizenegy hazai jelentkező nevezését a Szegedi Nemzeti Színház segítette.

A brémai eredmények már egy hete ismertek, a szegedi meghallgatáson sikerrel szereplők névsora november 22-től olvasható a fesztivál hivatalos honlapján. A New York-ban továbbjutók névsorát azonban csak a hét végén ismerhetjük meg, mivel további több tucat nevezés érkezett, amely miatt pótmeghallgatást tartanak, és az eredmények csak ezt követően válnak véglegessé. A meghallgatások a jövő héten folytatódnak tovább Rennes-ben (november 22-24.), majd a Gdansk-i Balti Operában (november 27-29.).

Pál Tamás, a szegedi zsűri egyik tagja elmondta: "Ekkora érdeklődést operaverseny Magyarországon még nem váltott ki. Ennek oka szerintem többek között abban rejlik, hogy nincs korhatár, így a 20 éves korosztálytól az 50 felettiig mindenki képviseltethette magát. A valóban integráló verseny további specifikuma, hogy szerepre válogattunk. Philip de Chalendar zsűritársammal együtt kettős szempont vezérelt bennünket: elsősorban a tehetség, másodsorban az adott szerepek.
A meghallgatások kifejezetten kellemes, oldott légkörben, jó hangulatban folytak. Ehhez kiváló helyszín volt a hazai szecesszió egyik fellegvára, az idén augusztusban megnyitott szegedi REÖK (Regionális Összművészeti Központ).

Egy-egy ilyen verseny nekem, sokat tapasztalt szakembernek is igen tanulságos, hiszen egyrészt egy teljesen új, igen tehetséges generáció nőtt fel, akik itt bemutatkozási lehetőséget kaptak, másrészt kevésbé ismert, az ország számos operaházában fellépő, idősebb tehetséggel is találkoztam.

Akik ebben az évben nem neveztek, sokat veszítettek egy kiváló lehetőség elszalasztásával, hiszen a nyertesek nemcsak a jövő novemberi fesztiválon mutatkozhatnak be a nagyközönség előtt, de a Mezzo TV is műsorára tűzi a produkciókat, sőt, az MTV is partner az együttműködésben. Természetesen addig még hátra van a második forduló is.

Úgy gondolom, hogy a versenyt a következő években is folytatni kell, és újabb és újabb operák bemutatásával lehetőséget kell adni az énekeseknek. A magam részéről nagyon várom a folytatást."

A verseny második fordulójára január végén kerül sor Szegeden, ahol a jelentkezők színészi képességeit értékelik a szakemberek. A döntőt a 2008. novemberében szintén Szegeden megrendezésre kerülő fesztiválon tartják, melyet Gálaest zár a legjobb női és férfi alakításért járó fődíjak átadásával.

Az első alkalommal 2008-ban, a Mezzo Televízió közreműködésével megrendezésre kerülő operaverseny és fesztivál során az a tehetséges fiatal nyer, aki a legmagasabb színvonalon képes ötvözni a műfaj komplex szakmai kívánalmait, így az operaéneklést, a színpadi mozgást és nem utolsó sorban a színészetet.
Ahhoz, hogy ezt a zsűri és a közönség is megítélhesse, a versenyzőket operaelőadásokban kell látniuk, ezért a fesztivál kész produkciókat hoz létre négy külföldi és egy magyar operaházzal együttműködésben.

A korhatár nélküli, kétfordulós verseny első körében a szakmai zsűri a hangi adottságok, muzikalitás illetve az énektudás alapján válogatja ki a továbbjutó versenyzőket. Ebben a fordulóban két különböző stílusú, szabadon választott operaáriát kell a jelentkezőknek bemutatniuk. Az áriákat eredeti nyelven, kotta és változtatás nélkül kell előadni.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Rudolf Péter ismertette a Vígszínház következő évadának terveit

A Vígszínház új igazgatója kilenc bemutatót tervez, köztük egy zenés produkció premierjét az intézmény alapításának 125-dik évfordulója alkalmából, jövő májusban.
Színház

Ragályi Elemér, Cserhalmi György, Molnár Piroska és további hetven művész emelt szót az SZFE ügyében

Az Emmy- és Kossuth-díjas operatőr, filmrendező, Ragályi Elemér kezdeményezésére született nyílt levél aláírói arra kérik Semjén Zsoltot, hogy vonja vissza a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakításáról szóló törvényjavaslatot. FRISSÍTVE!
Vizuál

Hét kedvenc Walter Matthau vígjátékunk

Ezt a hét filmet bármikor újranéznénk. Szubjektív lista szigorúan időrendben és nem rangsorolva – hisz utóbbi gyakorlatilag lehetetlen. Az apropó pedig: húsz éve, 2000. július 1-jén hunyt el az Oscar-díjas amerikai színész, a 20. század népszerű filmkomikusa, Walter Matthau.
Színház

Újabb nyílt levél az SZFE modellváltásáról szóló törvény kapcsán

Több mint hetven színész, rendező, színházi művész támogatta aláírásával a Színművészeti Egyetem modellváltását lehetővé tevő törvényt.
Klasszikus

Elhunyt Ida Haendel, az egykori csodagyerek, akinek Sibelius gratulált

Lengyelországban született, háromévesen felfedezték zenei tehetségét. Kanadában élte le élete jelentős részét. Sibelius levélben gratulált neki a hegedűversenyének előadásáért.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Szántó Andrea: „Tőlem kérdezed, aki nem vagyok dívatípus?”

Mezzoszoprán és alt szerepekben egyaránt tündököl: Juditként érzékeny és megejtő, Carmenként vad és szenvedélyes. Ha nem söpri el a bemutatót a világjárvány, Kundry szerepében mutatkozott volna be az Operaház új Parsifal-előadásában. Szántó Andreát március elején faggattam operákról, operaszerepekről, de óhatatlanul is magasabb kérdések felé terelődött a beszélgetés.
Zenés színház hír

Szabadtéri koncertsorozatot indít júliusban az Operettszínház

A musical és az operett szerelmeseinek egyaránt kínálnak könnyed, nyáresti szórakozást egy különleges belvárosi helyszínen, a Pesti Vármegyeháza udvarán.
Zenés színház hír

A jövő héten nyit a milánói Scala

A koronavírus-járvány miatti négy hónapos kényszerszünet után a koncerten a közönség és az énekesek számát is csökkentette az operaház.
Zenés színház koktélparti

Brünnhilde és Wotan pszichológiája – 150 éve mutatták be A walkürt

A főisten leszállt a halandók közé, hogy fiút nemzzen. A fiú és ikerhúga között szerelem gyúlt, amely nyomán felsejlettek a múlt traumái. Brünnhilde pedig integritást nyert azáltal, hogy szembeszállt apjával. Wagner tetralógiája nem csak a zenetudomány, hanem a pszichológia számára is kutatási terület.
Zenés színház hír

Jövőre halasztják a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt

A koronavírus-járvány miatt 2021 őszére halasztja az idén minden eddiginél több jelentkezőt vonzó IV. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt a Zeneakadémia.