Zenés színház

Megújult a Tbiliszi Operaház

2016.01.25. 08:55
Ajánlom
Hat évig tartó felújítási munkálatok után nyitja meg újra kapuit a grúz főváros dalszínháza. Az évad január 30-án a több évtizedes hagyomány szerint Paliashvili Abesalom és Eteri című operájával indul.

A teátrum jelenlegi művészeti vezetője, a moszkvai Bolsoj Színház egykori szólótáncosa Nina Ananiashvili elmondta: a dalszínház megnyitása után egy az opera történetével foglakozó album is kiadásra kerül, illetve a felújítási munkálatok folyamatait pedig egy fotókiállításon keresztül mutatják be.

Zakaria Paliashvili Állami Opera és Balett Színház

A dalszínházat 1851-ben alapították, egyike Grúzia legjelentősebb kulturális szimbólumainak. Repertoárja grúz és olasz operákból, valamint klasszikus és kortárs balettekből áll.

Tbiliszi Operaház

Tbiliszi Operaház

A társulat rendszeresen ad elő szimfonikus és kamarakoncerteket is világhírű művészek és zenekarok közreműködésével. Turnéikon világszerte nagy sikert aratnak. A gazdag zenei hagyományokkal rendelkező tbiliszi operaház többek között olyan híres művészek léptek fel, mint Giuseppina Strepponi, Fjodor Saljapin, Lev Szobinov, Montserrat Caballé, José Carreras, Ferruccio Furlanetto, Yuri Bashmet, Gidon Kremer, Dan Ettinger, Alexander Toradze, Alexander Korsantia.

Tbiliszi Operaház

Tbiliszi Operaház

Számos, korábban itt fellépő grúz művész futott be később nemzetközi karriert, például: Vano Sarajishvili, Zurab Anjaparidze, Nodar Andguladze, Makvala Kasrashvili, Zurab Sotkilava, Lamara Chkonia, Medea Amiranashvili, Tsisana Tatishvili, Paata Burchuladze, Lado Ataneli, Tamar Iveri (Javakhishvili), Iano-Tamar Alibegashvili, Badri Maisuradze, Eter Lamoris (Chkonia), Nino Surguladze, Nino Machaidze, Vakhtang Chabukiani, Nino Ananiashvili, Irma Nioradze, Nika Tsiskaridze.

Tbiliszi Operaház

Tbiliszi Operaház

A Tbiliszi Opera és Balett épületében fellépő híres karmesterek között találhatjuk többek között Eugenie Mikeladze, Zakaria Paliashvili, Ivane Paliashvili, Vakhtang Paliashvili, Odyssey Dimitriadi, Givi Azmaiparashvili és Djansug Kakhidze nevét is.

A világ egyik legérdekesebb szoboregyüttese is Grúziában található.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

„Mindig ott van a Callas, akinek meg kell felelnem”

Itthon is vetítik a Maria Callasról szóló dokumentumfilmet. Kiderül, hogy a díva közelebbről is díva, a végzetnél pedig nincs hatalmasabb.
Jazz/World

Kvíz: Mennyit tudsz a jazzről?

Összeállítottunk egy kérdéssort, hogy letesztelhesd, mennyire vagy otthon az amerikai, európai és magyar jazz múltjában és jelenében! A kérdések többségére megtalálod a választ a Fidelio cikkeiben.
Vizuál

Világszerte Bucsi Réka szerelmes filmjével kezdődik a Valentin nap

Két évvel ezelőtt a Berlinale versenyprogramjában mutatkozott be Bucsi Réka LOVE című animációs filmje, amelyet a Vimeo szerkesztői Valentin napi meglepetésként mától szabadon hozzáférhetővé tettek.
Könyv

Kötött sapka – Tandori Dezső emlékére

A 80 éves korában elhunyt költőre Fáy Miklós emlékezik.
Klasszikus

Ha ez így marad, nehezebbé válik az ELTE Zenei Tanszék működése

Le kellett építeni az oktatói létszám egyharmadát a tanszéken, miután 250 millió forintot von el a BTK-tól a kormány. FRISSÍTVE!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház opera

Vízzel árasztják el a színpadot a Gioconda premierjén

Meg a többi előadáson is. Velence csatornái vizes valójukban elevenednek meg Almási-Tóth András rendezésében, amely Ponchielli legsikerültebb művét állítja színpadra 2019. február 22-én az Erkel Színházban.
Zenés színház kritika

„Mindig ott van a Callas, akinek meg kell felelnem”

Itthon is vetítik a Maria Callasról szóló dokumentumfilmet. Kiderül, hogy a díva közelebbről is díva, a végzetnél pedig nincs hatalmasabb.
Zenés színház magazin

A nép dívája: Renée Fleming 60 éves

Születésnapot ünnepel Renée Fleming, akinek hangját az opera mellett filmekben is gyakran hallani, és nálunk is koncertezett már.
Zenés színház videó

Íme a Pavarotti-dokumentumfilm első rövid előzetese!

A Grammy-gála közben játszották le először Ron Howard új dokumentumfilmjének teaserét.
Zenés színház galéria

Így halad az Operaház felújítása - FOTÓK!

Habár már tudni lehet, hogy nem lesz kész idén, a „kiszivárgó” fotók alapján nagyon várjuk az Ybl-palota elkészültét.