Zenés színház

Megvádolták az Operaház volt vezetőit

2016.02.16. 10:55
Ajánlom
Csaknem tízmillió forint kár okozásával vádolják a Magyar Állami Operaháznak két volt vezető beosztású dolgozóját, illetve egy, az intézményhez köthető alapítvány képviselőjét, ellenük jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, illetve orgazdaság miatt indult eljárás.

Az ügy első- és másodrendű vádlottja az Operaház vezető beosztású, gazdálkodásért is felelős munkatársa, a harmadrendű vádlott pedig egy, az Operaházhoz köthető alapítvány képviselője volt. A vádirat szerint az első- és másodrendű vádlott 2008 októbere és decembere között 11 indokolatlan megbízási szerződést kötött a harmadrendű vádlottal különböző rendezvények szervezésére, kivitelezésére és az ezekhez szükséges személyzet biztosítására.

Operaház

Operaház

Az Operaháznál dolgozó két vádlott tisztában volt azzal, hogy az alapítvány a vállalt feladatokat nem maga végzi majd el - ehhez megfelelő állománnyal és feltételekkel sem rendelkezett -, hanem azokat egy másik vállalkozóval végezteti el, a megbízási díjnál jóval kevesebb pénzért. Az volt a céljuk, hogy az alapítványnál maradjon a két díj különbözete, vagyis hogy az alapítvány jogtalan anyagi előnyre tegyen szert - írták.

A vádlottak ezzel csaknem 10 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az Operaháznak.

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség az első- és másodrendű vádlottat jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével, harmadik társukat pedig orgazdaság bűntettével vádolja. Mindhármukkal szemben felfüggesztett börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását kezdeményezték.

Tavaly áprilisban közölték az M1 Híradójában, hogy a Fővárosi Főügyészség és a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) hűtlen kezelés miatt eljárást indított az Operaház volt főigazgatója, Vass Lajos és gazdasági helyettese ellen. Az Operaház a saját tulajdonában lévő Budapesti Operabarát Alapítványtól nyolcmillió forintért rendelte meg 2008-ban az október 23-i ünnepi előadást. A megbízást az alapítvány alvállalkozóknak adta tovább. A NAV kilenc másik szerződést is talált az Operaház 2008-as gazdálkodásában, amelyeket a pénzügyi nyomozók indokolatlannak vagy túlárazottnak tartottak.

Vass Lajos - aki a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormány idején a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára volt - 2006-ban miniszteri biztosként került az Operaház élére. 2007-től 2010-ig főigazgatóként irányította az intézményt. Az Operaház akkori gazdálkodása miatt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal tett feljelentést 2012-ben.

Az esetről már 2012-ben is írtunk.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Felmondások és tiltakozás az SZFE-n Vidnyánszky Attila kinevezése miatt

Zsámbéki Gábor rendező 41 év tanítás után hagyja ott az Egyetemet, és követi példáját Gáspár Máté megbízott intézetvezető is, aki lemondásával az SZFE modellváltásának elve és gyakorlati megvalósítása ellen is tiltakozik. Mindez azután, hogy a minisztérium bejelentette: Vidnyánszky Attila vezetheti az Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumát.
Színház

Otthagyja a Nemzetit Bánsági Ildikó

A színésznő a közösségi oldalán jelentette be, hogy felmondott a Vidnyánszky Attila vezette teátrumban.
Színház

Trokán Péter Székesfehérvárra szerződött - Évadnyitót tartott a Vörösmarty Színház

Az Ember tragédiája 2-vel kezdődik az új évad a Vörösmarty Színházban, ezt követően azonban bőven lesz alkalma az önfeledt szórakozásra a nézőknek a Boeing, Boeing, leszállás Párizsban című bohózat, a Mágnás Miska, vagy a Koccanás megtekintésével.
Jazz/World

10+1 magyar jazzlemez, amit hallanod kell idén

Összeszedtük az elmúlt hónapok legfontosabb megjelenéseit a magyar jazzben: Lukács Miklós, a Subtones, Dés András, a Modern Art Orchestra és Juhász Gábor, valamint egy külföldi csapat tisztelgése Bartók előtt – a Fidelio válogatásában.
Jazz/World

Barabás Lőrinc: Úgy énekelsz, amilyen ember vagy

Hajlamos egyedül maradni a színpadon, a zenéjét is belső utazásnak tartja. Barabás Lőrinc trombitáján úgy szól a jazz, hogy arra a popra éhes fülek is megnyílnak. Augusztus 13-án a Kultkikötő badacsonyi színpadán lép fel a Random Szerda. Csütörtökön.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Fontos, hogy a magyar lelkünk is benne legyen ezekben az előadásokban

A Budavári Palotakoncert meghívott vendégeként augusztus 8-án két erdélyi művész, Hary Judit és Fülöp Márton is szívhez szóló, emlékezetes élményt nyújtó produkciókkal készül megajándékozni az Oroszlános Udvarba érkező közönséget. A Kolozsvári Magyar Opera művészeivel a közelgő gála kapcsán arról is beszélgettünk, hogy határon túli magyarokként miért kiemelkedő fontosságú számukra ez a találkozás és maga az operett műfaj.
Zenés színház interjú

„Ez az a szívdobbanás, ami bennünk is él”

Az idei gálán két testvér, két virtuóz zenész, a Jávorkai Brothers is lenyűgöző produkciókkal várja majd az Oroszlános Udvarba érkező közönséget. Jávorkai Sándor és Jávorkai Ádám - egy hegedűművész és egy gordonkaművész –-, akik számos más díj mellett 2009-ben Ausztriában az Év Művészei címet is elnyerték – a Budavári Palotakoncertek kapcsán az általuk megszólaltatott különleges hangszerek történetei mellett többek között az operettel kapcsolatos gondolataikat is megosztották velünk.
Zenés színház hír

Parkfoglaló gála Jonas Kaufmannal

Az Eiffel Műhelyház körüli hatalmas park ad otthont annak a nagyszabású gálaműsornak, amelyen az Opera művészei és napjaink legnépszerűbb tenorja, Jonas Kaufmann lépnek a közönség elé augusztus 19-én.
Zenés színház interjú

Az operett megoldást kínál és reményt ad az embereknek

A Budapesti Operettszínház művésze, Kalocsai Zsuzsa operettprimadonna is fellép az idei Budavári Palotakoncerteken. A Jászai Mari-díjas művésznővel nemcsak a műfajjal való első találkozást idéztük fel, de egyebek mellett arról is beszélgettünk, mi az a pótolhatatlan érték, amit manapság is nyújt számunkra.
Zenés színház magazin

Pietro Mascagni sosem tudta felülmúlni a Parasztbecsület sikerét

Mascagni számos műfajban alkotott: első fia emlékére írt gyászmisét, komponált zongoradarabot, szimfóniát, kantátát, egyházi zenét, dalokat, operettet, sőt filmzenét is, ennek ellenére szinte csak erről az operájáról ismert. Hetvenöt éve, 1945. augusztus 2-án halt meg Pietro Mascagni olasz zeneszerző, a Parasztbecsület komponistája.