Igazán nem panaszkodhatunk arra, hogy hiány szenvednénk Prokofjev muzsikájából, alig egy héttel korábban mutatta be a Magyar Állami Operaház a zeneszerző Háború és béke című, az előadott változatban tisztán három és fél órás operáját, amit az érdeklődők akár a Müpa Prokofjev-maratonjának előestéjén is megtekinthettek. A szokásos, egynapos koncertsorozaton pedig ezúttal az ő portréja került ki a Müpa termeibe, ahol összesen tizenegy hangversenyt szenteltek az alkotásainak, és a zenéjével bemutatott filmeket is vetítettek.

nem csoda, hogy idén is sokan felkeresték az eseményt, még ha csupán néhány igazán elszánt látogató hallgatott is végig mindent, reggeltől estig – a hagyományoknak megfelelően az utolsó koncert végén Fischer Iván most is megkérte őket, hogy álljanak fel, majd kaptak egy nagy tapsot.

Természetesen a napközben becsatlakozók számára is sok élményt tartogattak a koncertek. Négy órakor Pusker Júlia és a Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusai játszották a zeneszerző kamaraműveit. Először a hegedűművész lépett színpadra a zongoraművész Dani Imre társaságában, az eredetileg énekhangra készült Öt melódia hegedűre és zongorára című darabot adták elő. Olyan érzésünk lehetett, mintha csak az előző esti opera szerelmi témája szövődött volna tovább, csak ezúttal a hegedű énekelt.

Az ezt követő, II. (F-dúr) vonósnégyes egészen más típusú zenével rendelkezett, ritmikus ismétlések és valamiféle mechanikus érzés ellenpontozta az áradó dallamokat. A darabot Iván Tímea, Molnár Noémi, Juhász Barna és Szabó Péter szólaltatta meg.

Prokofjev portréja (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Müpa)

A következő koncertet a Hangversenyteremben tartották, a Budafoki Dohnányi Zenekar játszott Hollerung Gábor vezényletével. Először az I. (D-dúr) hegedűverseny hangzott el, egy elképesztően mozgalmas mű, amelyben Kelemen Barnabás jócskán megcsillogtathatta virtuozitását.

Csupán a mű madárénekszerű zárásakor veszi át a dinamizmus helyét a szemlélődés. A koncert második felében egy igazán színes, ötletes szvitet hallhattunk, mely a Kizsé hadnagy című film zenei anyagából készült. Az öt kép a katonaélet változatos jeleneteit vonultatta fel, olyan egyedi hangzást produkáló zenei megoldásokkal, mint a külső fanfár vagy a szaxofon.

Újra kamarazenei koncert következett, Báll Dávid zongoraművész az első részben Ács Ákos klarinétművésszel, illetve az Eckhardt Violettából, Bujtor Balázsból, Sipos Gáborból és Sovány Ritából álló vonósnégyessel szólaltatta meg a Nyitány héber témákra című darabot. A klezmerszerű fő dallamok elsősorban a klarinéton csendültek fel, de időnként a vonósok is kaptak izgalmas szólókat, az egészhez egy szüntelenül gyöngyöző zongoraszólam társult. Ezután egy meglepő alkotás következett, a négy fagottra írt Humoresque Scherzo, amely jól kihasználta a hangszer mulatságos effektjeit. Ezt a művet Bogányi Bence, Tallián Dániel, Rapi Péter és Duffek Mihály nagyszerű produkciójában hallgathattuk meg. Izgalmas képet kaphattunk Prokofjev alkotói módszeréről a harmadik darabból, a Rómeó és Júlia balettzene zongorára készült változatából. A tíz rövid kép közül most hatot hallhattunk,

Egészen briliáns zeneművek szólaltak meg, hozzájuk illően briliáns megvalósításban a Pannon Filharmonikusok soron következő koncertjén. Az I. (Desz-dúr) zongoraverseny mintha épp ellentéte lenne a korábban hallott concertónak, míg ott a zenekar meghúzódott a háttérben, itt dús hangzású zenefolyamot zúdított a hallgatóságra. Miközben a műben felfedezhetők voltak a késő romantika stílusjegyei, mégis

Mindezeket a hatásokat remekül kiemelte a szólista, Balog József ezúttal is ragyogó zongorajátéka. A második részben, a Klasszikus szimfóniában a zenekar és Vass András karmester sokkal légiesebb, könnyedebb zenét szólaltatott meg. De ha fel is idézte ez a mű a bécsi klasszika világát, a saját kora perspektívájából tette, egy kicsit görbetükröt tartva. Ez a színes, játékos zenei anyag, a kiváló megvalósításban az egész nap egyik fénypontja lett.

Maria Urbanovic, Evelina Dobračeva és Nyikolaj Borcsev (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Müpa)

Az énekhangot sem kellett nélkülöznünk ezen a napon, este ugyanis Evelina Dobračeva és Nyikolaj Borcsev adott dalestet. A koncert műsora igen változatos volt: a propagandacélokat is szolgáló daraboktól kezdve a legkülönbözőbb költők verseire írott alkotásokon túl a népdalfeldolgozásokig, ám mindkét művésznek jól álltak a változatos szerepkörök. A bariton Nikolaj Borcsev finom iróniával színezte az egyszerűbb mondanivalót, ugyanakkor a melankolikusabb darabok is illettek hozzá, szépen szóló, kiegyenlített baritonhangja ideális a dalénekléshez.

akár a balladaszerű Öt költeményből (op. 23), akár a villanásnyian rövid Ahmatova-dalokból énekelt, de jól állt neki a népdalok szilajabb hangvétele is. A két énekes az utolsó dalban együtt is nagyon jól muzsikált, miközben mindvégig egy igen figyelmes zongorista, Maria Urbanovic támogatta őket.

Ahogyan megszokhattuk, a maratont a Budapesti Fesztiválzenekar koncertje zárta, a Hamupipőke-balettzene első és harmadik szvitjéből hangoztak el részletek, Fischer Iván narrációjával. Miközben a darab a kiváló muzsikusok játékában egészen káprázatos mesevilágot tárt a szemünk elé, jó érzéssel ringatózhattunk a tánctételek hullámain. Természetesen abban, ahogyan a történettel találkozhattunk, nemcsak a zene, de a karmester kommentárjai is szerepet játszottak, így a különféle csodálatos események egyszerre tűntek varázslatosnak és szórakoztatóan humorosnak is. Prokofjev dallamait hallgatva nem felejtettük el teljesen, kik vagyunk, és hol élünk, ám ő is

Valószínűleg azok közül, akik kisebb-nagyobb időre bekapcsolódtak a Müpában tartott maratonba, sokan felfedezték, hogy nem csupán a Péter és a farkast (esetleg néhány más, ismertebb művet) érdemes meghallgatni a komponistától, hanem a jövőben is érdemes kirándulásokat tenni a Prokofjev-életműben.

Fejléckép: Balog József, Vass András és a Pannon Filharmonikusok (fotó/forrás: Nagy Attila / Müpa)