Zenés színház

„Meseszerű, de mégis emberi érzések” – Operettel indul az évad a Miskolci Nemzeti Színházban!

2019.09.27. 13:25
Ajánlom
A Luxemburg grófja című Lehár Ferenc-operettel indítja a Miskolci Nemzeti Színház a 196. évadot szeptember 20-án. A szerző legmulatságosabb operettjét ezúttal Rusznyák Gábor viszi színre, Eperjesi Erikával, Gáspár Tiborral és Harsányi Attilával a főszerepekben.

A Luxemburg grófja Lehár Ferenc legmulatságosabb, legvidámabb operettje. Rusznyák Gábor rendező szerint, ahogy az életben, úgy egy előadásban is több fajta humor létezik.

– Van helyzet és jellemkomikum – ami a színészek játékában ölt testet –, és ott van a nyelv mint humorforrás. Talán ebben a változatban ez a legerősebb – mondja a rendező. – Kell egy közös szándék a színpadra lépők között.

Olykor meseszerű helyzetekben és szélsőséges állapotokat ábrázolva, de mégis emberi szituációkat, érzéseket próbálunk megélni és átadni és ez független attól, hogy kinek mekkora szerep jut az adott jelenetben vagy, hogy éppen táncosként, kórustagként vagy bonvivánként van jelen a színpadon

– részletezi Rusznyák Gábor.

Mint mondja, ennek megvalósításában tökéletes partner Lőcsei Jenő, Liszt Ferenc-díjas táncos, koreográfus, Érdemes művész, aki az előadás koreográfusa. A rendező kiemeli, nagyon szereti ezt a műfajt, és amikor kiderült, hogy ő rendezhet idén operettet, két darab is megfogta és végül erre esett a választás, mert mint mondja, a miskolci társulatban minden szerepre megvan az a színész, aki élettel tölti meg a karaktert.

190918_MNSZ_Luxemburg_grofja_proba_140_resize-163152.jpg

Luxemburg grófja (Fotó/Forrás: Miskolci Nemzeti Színház)

Tavaly A Cirkuszhercegnőben nyújtott fergeteges alakítása után Harsányi Attilát ezúttal főszerepben láthatjuk idei évadunk operettjében. A színművész René, a szobrász szerepében lép színpadra. – Az a szerencse vagy éppen szerencsétlenség éri a karakteremet, hogy grófi rangot örököl, ám kiderül, hogy a cím nem jár pénzzel. Innen kezdődnek az igazi operettes bonyodalmak – mondja a színművész. – Rengeteg érdekes karakter van ebben a darabban, akikkel együtt lehet érezni, a szerelmi szál sem csak annyi, mint amit először gondolnánk, határozottan mozgalmas előadás – fejti ki Harsányi Attila. Hozzáteszi, az operett számára olyan, mint egy jó családi ebéd, ahol véresen komoly dolgok nélkül lehet időt eltölteni egymással, szép zene és egy kis bohém vidámság társaságában.

190918_MNSZ_Luxemburg_grofja_proba_085_resize-163152.jpg

Luxemburg grófja (Fotó/Forrás: Miskolci Nemzeti Színház)

Eperjesi Erika Angéle-t, a primadonnát alakítja. Úgy véli, az operett műfajában minden adott ahhoz, hogy a közönség egy háromórás kikapcsolódásra térjen be a színházba. – A közönség át tudja élni a történetet, megérinti őket a szerelmi szál, izgulnak a bonyodalom miatt és szurkolnak a szereplőknek – fejti ki a színművésznő. Mint mondja, Angéle-t nem érdekli a rang; a színészet, az ének tölti ki az életét, ez számára a legfontosabb. – Úgy vélem, az előadás üzenete is az, hogy úgy éljük az életünket, hogy boldogok legyünk. Higgyük azt, hogy az élet is egy operett, aminek a végén minden jóra fordul, és ha tisztán, őszintén és nyílt szívvel élünk, akkor megtaláljuk a boldogságot – foglalja össze Eperjesi Erika.

Szereposztás, alkotók és időpontok a Miskolci Nemzeti Színház oldalán.

Ugyanitt jegyet is vásárolhat! >>>

Támogatott tartalom.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Bordán Irén, Demjén Ferenc, Gálffi László, Koltai Lajos, Makó Mari, Piroch Gábor, valamint Robert Lantos veheti át a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Filmakadémia életműdíját az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Színház

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Jazz/World

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Vidéken is dobban a szív – koncertturnéra indul az Erkel Színház

Hello Erkel! – dobbanaszív címmel koncertturnéra indul az újonnan alakult Erkel Színház. Az ősztől színpadra kerülő darabok legismertebb részleteiből összeállított koncertshow júniusban és júliusban Debrecenben, Tokajban és Siófokon lesz majd látható.
Zenés színház kritika

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Zenés színház interjú

A szabadság kettőssége – Szabó Máté a Stuart Máriáról

Májusban először kerül az Operaház színpadára Gaetano Donizetti történelmi királydrámáinak egyik legfontosabb darabja, a Stuart Mária. A háromfelvonásos opera rendezője Szabó Máté, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője.
Zenés színház hír

Már lehet jelentkezni Miklósa Erika Mesteriskolájába – a Pécsi Tudományegyetemen tanulhatnak a KvintEsszencia növendékei

Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje tavaly indította el KvintEsszencia Mesteriskoláját, az új tanévre a jelentkezések a napokban kezdődtek el, és május 31-ig tartanak.
Zenés színház ajánló

Georg Zeppenfeld és Joyce DiDonato koncertje következik az Opera Sztárestek zongorával-sorozatában

A daléneklés két elhivatott világszínvonalú előadóját látja vendégül májusban az OPERA: május 12-én Georg Zeppenfeld német basszista az Eiffel Műhelyházban, május 28-án pedig Joyce DiDonato amerikai mezzoszoprán az Operaházban lép fel.