Zenés színház

MET-válogatás, népszerű operák és balettek az Urániában

2013.06.11. 18:11
Ajánlom
Klasszikus olasz és francia operákkal, Csajkovszkij- és Adam-balettekkel várja közönségét a nyár folyamán az Uránia.

New York legendás operaháza, a Metropolitan Opera produkciói közül Bizet-, Verdi-, Rossini- és Puccini-kompozíciók előadásainak vetítését tűzte műsorára a filmszínház. Verdi két operáját, A trubadúrt, illetve a Traviatát június 26-án és július 24-én vetítik, míg Bizet Carmenjét június 19-én és szeptember 22-én láthatja a közönség Elīna Garanča, Roberto Alagna és Mariusz Kwiecien főszereplésével. Rossinitől - Verdihez hasonlóan - szintén két alkotás szerepel a programban, mindkettő először látható az Uránia műsorán. Július 10-én nem kevesebb, mint hat tenor társaságában énekli Renée Fleming az Armida címszerepét, melyet a rendező Mary Zimmerman „eltemetett gyöngyszemnek, igazi kincsesládának" nevezett, augusztus 7-én és szeptember 14-én pedig A sevillai borbély lesz műsoron a bel canto koronázatlan királyával, Juan Diego Flórezzel és Joyce DiDonatóval a főszerepekben. A válogatásban Puccini Turandotja is helyet kapott augusztus 21-én, a címszerepben a minszki születésű Maria Guleginával.

A balettelőadásokból készült válogatásban szereplő négy alkotásból a szentpétervári Mariinszkij Színház három produkcióját 3D technológiával rögzítették, így a tánc szépsége még elevenebben jelenik meg a mozivásznon. A sorozat június 30-án kezdődik Csajkovszkij klasszikusával, A hattyúk tavával, amelynek látványvilága a díszletek közt táncolt „balettfilm" és a klasszikus színpadi produkció különleges keveréke lesz. Az előadás premierjén ugyanis a táncművészek - élükön a szólista Jekatyerina Kundarovával - a színház különböző díszes helyiségeiben táncoltak el néhány jelenetet, majd a színpadon folytatták a klasszikus történetet. (A közvetítés produkciós folyamatának kivitelezéséért James Cameron Oscar-díjas filmrendezőnek a 3D-technológia alkalmazásában közismerten élen járó cége felelt.)  Az Uránia műsortervében ezután Adolphe Adam klasszikusa, a Giselle következik július 21-én, amely a világ legelső 3D technológiával rögzített balettjeként szerzett hírnevet 2011-ben. Augusztus 18-án Csajkovszkij E. T. A. Hoffmann elbeszélésén alapuló karácsonyi történetét, A diótörőt vetítik - szintén háromdimenziós változatban. A válogatást a londoni Royal Opera House modern produkciója zárja szeptember 22-én: Lewis Carrol remekműve, az Alice Csodaországban groteszk világát Christopher Wheeldon koreográfiája jeleníti majd meg.

Az egyes előadások részletes szereposztása a http://hd.urania-nf.hu/ honlapon olvasható. 

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Ez a Mahlert hallgató macska az új netes kedvencünk

Mahler IX. szimfóniájának zárótétele csupa szenvedély, és ezt a négylábúak is átérzik. Ez derül ki ebből a videóból.
Vizuál

Meghalt Andy Vajna

A filmipari kormánybiztos hosszú betegség után hunyt el.
Klasszikus

Rangos nemzetközi díjat kapott Várjon Dénesék lemeze

Várjon Dénesé mellett Bartók-művek felvételeit is díjazta a rangos ICMA zsűrije.
Tánc

Carlos Acosta balettigazgató lett

A kubai utcagyerekből generációja egyik legkiemelkedőbb művészévé avanzsált táncost választották a Birmingam Royal Ballet új balettigazgatójának.
Vizuál

Társadalmi, politikai kérdéseket feszegetnek a 69. Berlinale versenyfilmjei

Összeállt a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) versenyprogramja, az Oscar-díjas francia színésznő, Juliette Binoche vezette zsűrinek 17 alkotás közül kell kiválasztania a legjobbat. A magyar filmet Mészáros Márta, Buda Flóra Anna, Tóth Luca és Tasnádi Zsófia képviseli.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház magazin

Feladat sosem találja készületlenül – Misura Zsuzsa születésnapjára

A Liszt Ferenc-díjas szoprán, Misura Zsuzsa 1973-ban kezdte pályafutását a Magyar Állami Operaházban, amelynek örökös tagja. A napokban ünnepelte 75. születésnapját, ennek alkalmából köszöntjük őt.
Zenés színház

Signor Crescendo

Százötven éve hunyt el Gioachino Rossini. Ebből az alkalomból felavatták a zeneszerző mellszobrát a korszerűsítés alatt és állványok mögött álló Operaházban, ahol a dalszínház énekesei kedvenc áriáik előadásával tisztelegtek az olasz mester előtt.
Zenés színház bécs

Anna Nyetrebko lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége

Anna Nyetrebko orosz-osztrák sztárszoprán és férje, Yusif Eyvazov azerbajdzsán tenor lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége.
Zenés színház hír

Meghirdették a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyt

Az operett nemzetközi népszerűsítése és új tehetségek felfedezése a célja a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenynek.
Zenés színház premier

A Liliomfi zenés változatát mutatja be a Madách

A Liliomfi musicalváltozatát mutatja be március 23-án a Madách Színház. A zenés komédiát Szigligeti Ede műve alapján Szente Vajk írta, zenéjét Bolba Tamás szerezte.