Zenés színház

Mi A Szépség és a Szörnyeteg sikersorozatának titka?

Interjú Böhm Györggyel
2019.09.11. 09:20
Ajánlom
Szeptember közepétől – több év szünet után – a hazai közönség ismét láthatja A Szépség és a Szörnyeteg című musicalt a Budapesti Operettszínházban, ezzel párhuzamos örvendetes hír az is, hogy az előadás megkapta a további jogot német nyelvű külföldi turnéjára. Böhm György rendezővel arról beszélgettünk, mennyire nemzetközi és mennyire hazai alkotás a produkció, valamint hogy vajon mi lehet a titka a 14 éve tartó sikerszériának.

Úgy tudom, a 2005-ös magyarországi bemutató előtt meg kellett néznie A Szépség és a Szörnyeteg New York-i előadását. Mi volt ennek az oka?

Amikor a színház és én megkaptuk a Disney-től a non replica – vagyis az önálló színpadra állítás – jogát, a szerződés részét képezte az is, hogy semmit sem vehetek át az eredeti előadásból.

Ha hasonlóságot találtak volna, kártérítés kellett volna fizetni.

Ki kellett utaznom megnézni a Broadway-en futó eredeti előadást azért, hogy véletlenül se hasonlítson a kintire a mi produkciónk egyetlen eleme sem. Nagy öröm volt számomra, hogy szabadon dolgozhattam, és nem kellett semmit sem használni az eredetiből a szövegkönyvön és a zenén kívül. Természetesen ki kellett küldenünk elfogadásra Rózsa István díszlet- és Túri Erzsébet jelmezterveit. Elfogadták, nagyon szerették. Az elmúlt 14 évben eddig itthon és külföldön összesen 990-szer játszottuk az előadást, szeptember 20-án tartjuk majd az ezredik előadást Budapesten. A tapsrendben színpadra lépnek majd többen is az előadás korábbi szereplői közül. A produkciót az utóbbi három évadban nem láthatta a magyar közönség, német, svájci és osztrák nagyvárosokban játszottuk német nyelven. Januárban ért véget a turné Münchenben, ahol megnézték a Disney szakemberei, és a látottak alapján megadták a jogot számunkra a produkció továbbjátszására mind Magyarországon, mind a német nyelvű országokban.

_DSC9051x-144043.jpg

Böhm György (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Budapesti Operettszínház)

Hosszú próbaidőszak előzi meg az újbóli műsorra kerülést. Mi ennek az oka?

A Disney jelentős módosításokat kért, mivel mostanában az eredeti, azaz a replica előadásban számos változtatást, húzást ejtettek meg, és köteleztek bennünket is, hogy átvegyük ezeket.

A magyar közönség szeptember 14-étől egy vadonatúj előadást lát, nem felújítást, hanem egy igazi premiert.

Erre bizonyíték az is, hogy az Operettszínház felkérésére Orbán János Dénes újrafordította a darabot. Parádés, szellemes új párbeszédek és dalszövegek születettek. Számos új szereplő debütál a produkcióban, amit hármas szereposztásban játszik majd a színház, ezért is van szükség nagyon hosszú próbaidőszakra. Felújították a díszleteteket és a jelmezeket is. A németországi turné novemberben folytatódik Münchenben, utána pedig Kölnben.

A színlapon új szerepneveket fedezhetünk fel. Miért volt szükség a frissítésre, említene közülük párat?

Az új elnevezések az új fordítás közben születtek. Mind beszélő nevek. Monsieur Kanóc, Mister Ketyegi, Kannamama, Csészi. Lesz más újdonság is. A Disney kérte, hogy találjam ki újra a darab prológusát. Azt gondoltam ki, hogy egy körülbelül kétperces élő árnyjátékkal kezdődjön majd az előadás, amit Kuthy Ágnes alkotott meg Michac Gáborral. A farkastámadásokat és a párbajt Nagy Péter István egyetemi hallgató koreografálta. A darab zenei vezetője Makláry László, az előadás koreográfusa Duda Éva.

disney-die-schoene-und-das-biest-foto-07-credit-stefan-malzkorn-110614.jpg

A Szépség és a Szörnyeteg (Fotó/Forrás: Stefan Malzkorn / BB Promotion)

A 14 év alatt milyen rendezői feladatai voltak a produkcióval?

Amikor csak tehettem – és más munkáim engedték –, kiutaztam az új turnéhelyszínekre. Az adott színházakban a helyi bemutató előtt néhány napig mindig dolgoztunk, az ottani térhez igazítottuk az előadást.

Mennyire követi nyomon a Disney az előadás sorsát, állapotát?

Időnként megnézik, egyeztetünk róla. Legelőször a magyarországi bemutató idején álltunk napi kapcsolatban velük, második alkalommal, mielőtt engedélyezték volna a német nyelvű turnénkat, harmadjára pedig most, amikor a szakmai kéréseiket figyelembe véve újra bemutatjuk a musicalt.

Volt-e hatással a két éve bemutatott mozifilm a színházi előadás életére?

Véleményem szerint még sikeresebb lett általa. Szinte az egész filmet greenboxban vették fel, vagyis a szereplők köré számítógéppel teremtették meg a teljes, káprázatos környezetet. Feltételezem, akik látták a mozifilmet, kíváncsiak lettek, miként lehet ezt a történetet színpadon is megjeleníteni digitális filmtrükkök nélkül.

_DSC9135-144042.jpg

Böhm György és Peller Károly (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Budapesti Operettszínház)

14 év lassan generációkat átívelő idő, találkoznak olyanokkal, akik esetleg már a gyerekeikkel jönnek el újra megnézni a produkciót?

Igen.

Immár megeshet, hogy aki 2005-ben tinédzserként látta az előadást, 2019-ben már a saját csemetéivel érkezik a színházba.

Létezik-e különbség a német és a magyar közönségnek játszott előadás között? Netán a fogadtatásban, a reakciókban?

Lényegében nem. Talán annyi, hogy a fordítás miatt máshol nevet a közönség, attól függően, hogy a mondat közepére vagy végére esik a poén az adott nyelvben. Ezt leszámítva

ugyanúgy álló tapssal jutalmazzák az előadásunkat itthon és külföldön egyaránt. A vacsora revüjelenet után percekig szinte sehol nem lehet folytatni az előadást.

Mindennek persze megvan az oka, hiszen patikamérlegen készült a darab, csúnya szóval élve, szórakoztatóipari termék. Ugyanúgy működik a világ minden részén, Kínában, Németországban és Magyarországon egyaránt. A Broadway-en ezer előadás fölött számít sikeresnek egy produkció, mi most fogjuk átlépni ezt a bűvös számot. Azt hiszem, az után világviszonylatban is eredményesek leszünk… (nevet)

disney-die-schoene-und-das-biest-foto-05-credit-thommy-mardo-110815.jpg

A Szépség és a Szörnyeteg (Fotó/Forrás: Thommy Mardo / BB Promotion)

Hazai körülmények között is hosszú szériákat érnek meg az előadásai.

Pécsen A padlás hetedik évada, a Boeing, Boeing harmadik évada folyamatosan műsoron szerepel.

Néhány éve egy interjúban azt nyilatkozta: a repertoárját a bohózatok, komédiák, operettek, musicalek és a zenés vígjáték határozzák meg. Miért alakult ez így?

Ez az állítás továbbra is igaz, de azért be-becsúsznak olyan komolyabb, fajsúlyosabb darabok is, mint a Bernarda Alba háza a Müpában vagy a Margarida asszony a Karinthy Színházban. A legnagyobb öröm számomra, ha olyan előadást tudok létrehozni, amelynek a végére a nézők örömöt éreznek, talán még jókedvűek is lesznek. Ez a legfontosabb a számomra, még akkor is, ha esetleg nem kifejezetten bohózat az adott előadás. Örülök, ha az a néző, aki hét órakor a rengeteg bajával ül be a színházba, az előadás végére feloldódik. Az a célom, hogy ne szorongó emberek menjenek haza az előadásaim végén.

Szoktam figyelni a nézőtérről kifelé haladó közönséget. Kíváncsi vagyok arra is a reakcióikból, igazam, igazunk volt-e mindenben vagy szükséges-e még pici dolgokon változtatnunk.

Érdekes helyzet lehet, hogy a nagyszínpadi, nagy látványvilágú előadásokban, például A Szépség és a Szörnyetegben akár ötven embert is rendez egyszerre a színpadon, máskor, például a Margarida asszony című monodrámában egyetlen színészt instruál.

Élvezem ezt a változatosságot. A pályám során rendeztem már a debreceni virágkarnevál gálaestjét is a Nagyerdei Stadionban 1700-1800 fellépővel 20 ezer néző előtt, de nagyon jó Balázs Andreát is rendezni, amikor egyedül áll a színpadon.

disney-die-schoene-und-das-biest-foto-08-credit-stefan-malzkorn-110620.jpg

A Szépség és a Szörnyeteg (Fotó/Forrás: Stefan Malzkorn / BB Promotion)

Ilyenkor ketten végigbeszélgetnek egy próbaidőszakot a színésszel?

Nem. Ő beszélget fent a színpadon, én pedig nézem lentről... (nevet) A Karinthy Színház az egyik szerelmetes hely a szívemben, a csoda, a nyugalom, a béke szigete. Rendszeresen szoktam ott is dolgozni. Most bezárul a kör, harminc éve dramaturgként én kértem fel Radnóti Zsuzsa javaslatára Békés Pált és Várkonyi Mátyást, hogy írják meg A félőlény című darabot. A most induló évadban én fogom színpadra állítani a darabot ott.

Milyen más feladatok várják a 2019/2020-as évadban, és mi lapul a fiók mélyén?

Ugyancsak a Karinthy Színházban készülünk Fábri Péter Cirmosok és viperák című komédiájának a bemutatójára ebben vagy a következő évadban. Februárban színpadra állítom Jókai Mór klasszikusát, A kőszívű ember fiait Zalaegerszegen. Mindeközben készül a balettlibrettó Juronics Tamással egy fantasztikus Kálmán Imre műből, és még két új darab alkotófolyamatában is részt veszek. Korcsmáros György barátommal és szerzőtársammal Szikora Róbert zenéjére Gábor Zsazsáról írunk musicalt. Ezzel párhuzamosan Deres Péter elkészült a Puskás Öcsiről szóló musicalünk szövegkönyvével, aminek Szemenyei János a zeneszerzője, Máthé Zsolt pedig a dalszövegírója. A történetben Kemény Kristóf Puskás Öcsiről szóló ifjúsági műveinek motívumait is felhasználtuk. Előre haladott állapotban vagyunk mindkét darabbal, remélem, minél hamarabb színpadra is kerülhetnek.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Étel só nélkül, élet színház nélkül – Interjú Barnák Lászlóval, a szegedi teátrum főigazgatójával

Izgalmas produkciókkal készül megünnepelni 90 éves jubileumát a Szegedi Szabadtéri Játékok. Van is ok az örömre, hiszen szép lassan újraindul a kulturális élet. Ám az óvatosságnak is helye van, ugyanúgy, mint a reménynek. Barnák Lászlóval, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójával a művészetbe vetett hit jegyében, a pandémia árnyékában, a színházi világon jóval túlmutató kérdésekről is beszélgettünk.
Vizuál

Ferenc Jóska visszafoglalta az egykor róla elnevezett hidat!

Újabb Kolodko-miniszobor jelent meg Budapesten: ezúttal a Szabadság hídon, amely korábban Ferenc József nevét viselte.
Klasszikus

A közönséget is várják a Cziffra György-emlékév következő koncertjére

Az első, közönség számára is nyitott koncertet május 11-én tartják Szegeden, a Nemzeti Színházban. Az Hommage a Cziffra elnevezésű esten Szabó Marcell zongoraművész és a Szegedi Szimfonikus Zenekar lép fel, vezényel Medveczky Ádám.
Plusz

Kulturális sokszínűség a Bartók Béla Boulevard-on

A Bartók Béla úton idén is megrendezik az Eleven Tavaszt, mely egyedi kortárs alkotásokkal, köztéri installációval, valamint különleges alkotóműhelyekkel várja a látogatókat.
Klasszikus

Kezdődik az első Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek

Május 7-től 18 napon át világsztárok és a hazai művészeti élet legizgalmasabb alkotói adják egymásnak át a virtuális színpadot a Müpa új, ingyenes, online fesztiválján. A fesztivált Riccardo Chailly és a Filarmonica della Scala streamkoncertje nyitja a Milánói Scalából.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Egy békacsalád története – Cigány Punkopera az OFF-Biennálén

A Független Színház Magyarország május 16-án tartja Balogh Rodrigó és Illés Márton Békamesék című darabjának ősbemutatóját. Az előadásban énekelve, fájó humorral fűszerezve jelenítik meg egy család három generációjának életét, akik azért harcolnak, hogy kitörjenek a békáknak rendelt mocsárból, és elfogadja őket a többségi társadalom.
Zenés színház magazin

Sába a mikrofon előtt

Lemezfelvétel készült Goldmark Károly legismertebb operájából, a Sába királynőjéből, az Eiffel Műhelyház Fricsay stúdiójában. A munkáról és az új helyszínről Csurgó Tamás zenei rendezőt, Kondás Ferenc hangmérnököt, valamint Gál Erika operaénekest, Sába megformálóját kérdeztük.
Zenés színház ajánló

Az édesanyákat ünnepik a Musical Villamoson

Különleges műsorral köszönti az édesanyákat az immár hatodik koncertjére készülő Musical Villamos. Az online is követhető 50 perces előadáson a nézők személyes üzenetei is elhangzanak.
Zenés színház hír

Ősbemutatóra készül a Madách Színház

Magyarországon eddig még nem látott Andrew Lloyd Webber-musical debütál júniusban a Madách Színház virtuális színpadán. A Vasárnap mondd el Szirtes Tamás rendezésében kerül a nézők elé.
Zenés színház hír

100 éve született Palócz László operaénekes

1955 és 1976 a Magyar Állami Operaház magánénekese volt, éveken át játszott a Szomszédok című teleregényben, Sümeghy úr szerepében.