Zenés színház

Mi kerül 300 millióba egy operaelőadáson?

2014.06.19. 16:38
Ajánlom
Nagy felháborodást váltott ki a New Yorki Metropolitan Opera június 16-án nyilvánosságra hozott éves adóbevallása: miközben az intézmény súlyos megvonásokkal sújtotta dolgozóit, addig az operaház igazgatója aránytalanul magas fizetést utalt ki magának a tavalyi évad során.

A 131 éves operaház eddigi történetének legsúlyosabb gazdasági mélypontja előtt áll - kezdi cikkét a New York Times a június 16-án publikussá tett dokumentumok alapján. 

A lap értesülései szerint az éves adóelszámolás minden eddiginél érzékenyebben érintette az intézmény gazdasági helyzetét, ám a valódi botrányt mégsem ez robbantotta ki. Az operaház vezetője, Peter Gelb a 2012/13-as évad során ugyanis közel 1,8 millió dolláros honoráriumhoz jutott, miközben a dolgozókat folyamatos anyagi megvonásokkal sújtották az utóbbi időszakban. Gelb ugyan idén áprilisban 10%-kal csökkentette a fizetését, ám a szakszervezetek még így is aránytalanul magasnak tartják a díjazást.

A Met a támadásokra reagálva közleményt adott ki, amelyben jelezte, hogy Gelb hajlandó lenne a dolgozók bérével arányosan tovább csökkenteni fizetését.

A világ egyik leghíresebb operaközpontja a 2012/13-as évadban több mint 327 millió dolláros, azaz 74 milliárd forintos költségvetéssel futott.  Az összeg tűnjék is bármilyen magasnak, valójában épp csak a már meglévő szolgáltatások fenntartásához elegendő, fejlesztésekhez már nem: az intézmény 1600 teljes állású, és 1800 részmunkaidős dolgozót foglalkoztat. Éves szinten átlag 200 előadást láthat a közönség, amelynek jelentős része az élő közvetítéseknek köszönhetően a világ legtávolabbi pontjain is elérhetővé vált. Ez utóbbi, Magyarországon is elérhető MET Live projekt egyébként épp a most célkeresztbe került Gelb vívmánya volt.

A Met közleményéből kiderül továbbá, hogy míg egyetlen, teljes állásban foglalkoztatott kórustag évi 300.000 dollárjába kerül az intézménynek, addig egy zenekari tag esetében ugyanez az összeg valamivel kevesebbet, 285.000 dollárt jelent. A két fizetés közötti különbség a hivatalos indoklás szerint annak köszönhető, hogy a MET számtalan hosszú, teljes kórust felvonultató előadást játszik évente.

A most kialakult válság okai nem egyedülállóak a nemzetközi kulturális piacon: miközben a jegyeladások napról napra csökkennek, addig az intézmény általános kiadásai folyamatosan növekednek, és bár az elmúlt időszakban rekordmennyiségű adományt sikerült összegyűjteniük, a mutatók még így sem tudtak elmozdulni a negatív értékről. A Met mögött álló alapítvány értékét a tavalyi év során 253 millióra saccolták, miközben éves működési költségük 327 millióba került.

A Met által eszközölt megszorítások az intézmény közleménye szerint - amelyek érintenék a munkaszerződések módosításától kezdve a túlórák bérezésén át az egészségügyi támogatást - mindössze 16%-os kiesést  jelentenének a dolgozók számára. A szakszervezetek szerint ennél jóval többről van szó.

A kiugró díjazás ugyanakkor nem csak vezetői szinten volt tapasztalható. A beszámoló szerint az operaház három legjobban fizetett tagja - akiknek pontos munkaköréről csak annyit tudni, hogy tagjai voltak a színpadi dolgozókat tömörítő szakszervezetnek - egyenként mindegy 450.000 dollárt tehettek zsebre az elmúlt évben, miközben a legjobban fizetett zenekari tag csupán 394.000 dollárt tudhatott magáénak.

Peter Gelb, és az intézmény senior dolgozói utoljára a 2008-as világválság hatására csökkentették a fizetésüket 10%-kal - írja a New York Times. Az akkori megvonás következtében 1,35 millió helyett 1,215 millióra esett az intézményvezető fizetése. A lap hozzáteszi: a mostani megvonás következtében ennél valamivel többet, mintegy 1,395 millió dollárt tehet majd zsebre a vezető.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

„A jövő itt van és sose lesz vége!” – így született a legendás Mocskos idők című Európa Kiadó-dal

Az Európa Kiadó énekes-gitárosát, Menyhárt Jenőt kérdeztük arról, hogyan született az egyik leghíresebb daluk, amely A besúgó című sorozat főcímdalaként vált még népszerűbbé egy új generáció körében.
Színház

A jelenlegi főigazgató mellett egy operettszínész és egy zeneszerző pályázik a Szegedi Nemzeti Színház élére

Barnák László ötéves mandátuma 2023. június végén jár le. A színházvezetői kiírásra az övén kívül két pályázat érkezett.
Vizuál

Dürertől Picassón át Damien Hirstig – A grafika történetének hatszáz évét öleli fel a bécsi Albertina három új kiállítása

Három kiállítását is a grafikának szenteli a bécsi Albertina: a Dürer.Munch.Miró című tárlat már látogatható, februárban nyílik az Andy Warhol bis Damien Hirst című kiállítás, márciusban pedig Picasso műveit mutatják be.
Klasszikus

44 formációból választották ki a legjobbakat a Weiner Leó Országos Kamarazene Versenyen

A megmérettetés január 30. és február 5. között zajlott a Zeneakadémia Weiner Kuratóriuma támogatásával és a Kamarazene Tanszék szervezésében, a legjobbakat három kategóriában díjazták.
Jazz/World

Beyoncé megdöntötte Solti György Grammy-rekordját

Az amerikai énekesnő immár harminckét díjjal büszkélkedhet, ezzel neki van a legtöbb Grammyje. A legjobb album díját Harry Styles kapta meg a Los Angeles-i ceremónián.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház gyász

Elhunyt Jürgen Flimm

A neves színházi és operarendezőt, a Salzburgi Ünnepi Játékok és a Berlini Állami Opera egykori vezetőjét február 4-én, életének nyolcvankettedik évében érte a halál.
Zenés színház videó

Az Éj királynője a levegőben

Az amerikai szoprán nem csupán virtuóz koloratúrkészségéről híres, hanem bravúros légtornászmutatványairól is, ráadásul képes ötvözni a kettőt: a levegőben lógva adja elő Az Éj királynőjének áriáját A varázsfuvolából.
Zenés színház hír

Áthelyezik a földrengésben megrongálódott színházépületből a pesarói Rossini Operafesztivál idei évre tervezett előadásait

Az opera-előadásokat a fesztivál által már korábban is használt sportcsarnokban, a Vitrifrigo Arénában rendezik meg, míg a koncertekre a város egy másik színházépületében kerül majd sor.
Zenés színház hír

Stephanie Blythe Gianni Schicchi szerepét énekli San Diegóban

Az énekesnő már korábban is énekelt férfi hangtartományban, egy koncertszerű Carmen-előadásban Don Joséként lépett színpadra. Most baritonszerepben debütál majd.
Zenés színház interjú

„Minden színésznő álma egy igazi nadrágszerep” – interjú Lévai Enikővel a Mária főhadnagy bemutatója kapcsán

Lévai Enikő századik születésnapját ünneplő színháza centenáriumi gálaestjén lép színpadra február közepén, egy hónappal később pedig a Mária főhadnagy címszerepében mutatkozik be.