Budapest szenvedélyes város. Mindent tud, hogyan ejtse rabul az ideérkezőt, az itt lakót. Budapest – egy életérzés. Én szerelmese vagyok a fővárosnak, sosem enged haragudni. Bármilyen őrületben is élem a napjaimat, Budapest valahogy megbékít, mert mindig elém tár valami új dolgot, amely mellett korábban elmentem, amelyre hirtelen rácsodálkozhatok. Ettől mesés nekem Budapest – tele titkokkal, legendákkal. Imádom az Andrássy utat, Krúdy csodatörténeteit az egykori fiákervilágról, akár arról, miként kergette ki a vándorlegényeket, pesti betyárokat Podmaniczky Frigyes, a „kockás báró” – aki szerette a pepita öltönyöket – a piros szemű csárdából, hogy a gyanús mulató helyére felépíttesse az Operaházat. Podmaniczky egy zseniális „urbanista” is volt:
megépítette a sugárutat, azaz az Andrássyt, összekötötte a Városligetet és a belvárost, s ezzel voltaképpen megtervezett egy világörökséget.
Ez mindig eszembe jutott, amikor a Budapest Maratont futottam, és átszeltem az Andrássy utat. Egy fővárosi legenda szerint Podmaniczky soha nem hagyta el Budapestet, ezt azzal magyarázta: ő nyaralni is itt tud a legjobban. Az igaz, az embernek szüksége van olyan helyekre a fővárosban, ahova rohanás közben be tud térni, ahol időt tölthet társaságban, ahova visszatérhet. Ilyen számomra a Szent István park környéke a kis boltokkal, kávézókkal, bisztrókkal és a mosolygó vendégszeretettel. Bízom benne, hogy – túl ezen a rendkívüli időszakon – hamarosan újra kinyit Budapest is.
Lejegyezte: Karácsony Ágnes
Az írás eredetileg az enbudapestem.hu oldalon jelent meg.
Fejléckép: Miklósa Erika (fotó: Gál Bereniké / Fidelio)
hírlevél
