Zenés színház

Mikor derül ki a Magyar Állami Operaház főigazgatói pályázatának eredménye?

2022.12.01. 11:40
Ajánlom
Augusztus 8-án írta ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium a Magyar Állami Operaház 2023. február 15-étől kezdődő ciklusára vonatkozó főigazgatói pályázatot, ám annak eredményét még mindig nem hozták nyilvánosságra.

FRISSÍTÉS: A Kulturális és Innovációs Minisztérium csütörtök délután tette közzé, hogy érvénytelennek nyilvánította a Magyar Állami Operaház főigazgatói posztjára kiírt pályázatot.

Az idei évadban lejár a Magyar Állami Operaházat 2011 óta vezető Ókovács Szilveszter kinevezése, ennek megfelelően Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter augusztus 8-án kiírta az új pályázatot. A dokumentum szerint

a pályázat benyújtásának határideje harminc munkanap volt, ezt követően a pályázatokat véleményező szakmai bizottságnak harminc napon belül kellett összeülnie.

A munkakör betöltéséről – a szakmai bizottság véleményét is mérlegelve – a kinevezési jogkör gyakorlójának újabb harminc napon belül kellett döntenie.

Az Index információi alapján ketten pályáztak, Ókovács Szilveszter jelenlegi főigazgató, valamint Győriványi Ráth György karmester, aki korábban háromszor is betöltötte rövidebb ideig a főzeneigazgatói pozíciót.

Zoboki Gábor építész, akinek a neve korábban felmerült a posztra esélyes jelöltek között, az intézményt érintő megszorítások miatt mégsem adta be pályázatát.

A lap akkor úgy értesült, hogy a miniszter október közepén meghallgatta a szakmai bizottságot – melynek tagjai Keller András hegedűművész, karmester, a Concerto Budapest zeneigazgatója, Herboly Domonkos, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója, a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetségének elnöke, Bán Teodóra táncművész, koreográfus, a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetségének elnöke és ifjabb Harangozó Gyula táncművész, koreográfus, rendező voltak. A hír alapján a bizottság Ókovács Szilveszter pályázatát támogatta, ám az ötéves ciklusnál rövidebb időre javasolta a főigazgatói posztra, a döntés megszületését pedig november második felére prognosztizálták.

A lap később úgy értesült, hogy november közepén valóban megszületett a döntés, ám azt mindeddig nem hozták nyilvánosságra. Ókovács Szilveszter kérdésükre kijelentette, egy teljes ciklusnál rövidebb időre nem vállalná a megbízást. „Rendkívül szakmaiatlan döntésként élném meg, és nyilván bizalmatlanságként, a probléma iránti hozzá nem értésként.

Ez olyan volna, mintha egy stoplist adnak a lábra, amelyik csak 75 percig jó, miközben a meccs 90 percig tart

nyilatkozott a jelenlegi főigazgató. A rendelkezésre álló információk alapján a lap azt a következtetést vonta le, hogy a döntéshozók néhány év múlva mégiscsak Zoboki Gábornak szeretnék juttatni az intézményt ez állhat a késlekedés mögött.

És hogy mi várható ezután? A lap két lehetőséget vázolt fel: vagy mégis Ókovács Szilveszter kapja meg újabb öt évre a Magyar Állami Operaház vezetését, vagy a minisztérium érvénytelennek ítéli a pályázatot. Ebben az esetben hatvan napon belül új pályázatot kell kiírni.

Fejléckép: A Magyar Állami Operaház nézőtere (fotó/forrás: Berecz Valter / Magyar Állami Operaház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Udvaros Dorottya levesestáljai a Néprajzi Múzeumban

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas színművész megnézte az intézmény Hétköznapi luxus – A királyné asztalától a parasztházig című kiállítását, ahová személyes tárgyait is magával vitte. A látogatásról videó is készült.
Klasszikus

Ez volt az év koncertje 2025-ben

Amilyen színes volt az elmúlt év, olyan változatosnak bizonyultak olvasóink kedvencei: sztárzenekar hangversenye világhírű szólistával, tehetséges fiatalok kamarakoncertje és vidéki fesztivál előadása is szerepel az élbolyban.
Klasszikus

Visszatérő világhírű szólista lép fel a Concerto Budapesttel

Két év után ismét Augustin Hadelich Grammy-díjas hegedűművész, a Yale School of Music tanára lesz a Concerto Budapest vendége az együttes két januári koncertjén.
Vizuál

Enyedi Ildikó: „A legtöbb fa eléggé introvertált, egyik sem túl szószártyár”

Enyedi Ildikó új filmjében arra mutat rá, miért fontos megbékélni azzal a felismeréssel, hogy a világot sohasem fogjuk tudni hiánytalanul megérteni. Az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt magyar rendezőt legújabb alkotása, a Csendes barát kapcsán kérdeztük.
Színház

Karácsony Gergely: „Amíg csak a saját sérelmeinkből indulunk ki, elbeszélünk egymás mellett”

A Kőszegi Várszínház és a Karinthy Színház január 16-án koprodukcióban mutatja be a Kőszegi Vár Lovagtermében A fiú című előadást. Az előadás főszereplőjét, Karácsony Gergelyt kérdeztük, akinek nem ez az első találkozása a szerző, Florian Zeller világával.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Freddie De Tommaso: „Édesapám olasz éttermében mindig opera szólt”

Január 25-én a Magyar Állami Operaházban hallhatjuk napjaink egyik legnépszerűbb tenorját, az angol-olasz Freddie De Tommasót. Rövid telefonbeszélgetésünk során az olasz dalok varázsáról, a Solti Akadémiáról és egy új szerepről is kérdeztük.
Zenés színház kritika

Gottfried, a fekete hattyú

A Magyar Állami Operaház nagy sikerű premierje, a Lohengrin a közkedvelt steampunk stílusban került színre, két nagyon különböző, egy nemzetközi és egy magyar szereposztásban.
Zenés színház interjú

Kreatív konvergenciák – Gyöngyösi Levente az István, a király átdolgozásáról

Az év utolsó napján tér vissza az Andrássy úti palota színpadára az István, a király című ikonikus rockopera Gyöngyösi Levente által jegyzett szimfonikus áthangszerelése, amely az OPERA Szent István 2025 elnevezésű programsorozatának egyik alappillére.
Zenés színház hír

Életműdíjat vehetett át Kállay Bori a trieszti Nemzetközi Operettfesztiválon

Az érdemes művészt Európa legnagyobb operettfesztiválján díjazták december 26-án, Triesztben, a Politeama Rosetti Színházban.
Zenés színház videó

Karácsonykor mindenki együtt muzsikál – itt a Magyar Állami Operaház ünnepi kisfilmje

Az intézmény hagyományosan minden évben egy rövid zenés filmmel is segíti az ünnepi hangolódást. Az idei videóban az ének- és zenekar tagjai kaptak főszerepet.