- A napokban furcsa vandálkodás nyomait láttam az Operaház szfinxén. Tud róla valamit?
- Igen, az az Operaház számára készített első rendezésem nyoma. 2013-ban Ókovács Szilveszter megkért, hogy találjunk ki valamit az utcára Gian Carlo Menotti A telefon című darabjából. A történetet egy mai commedia dell'arte, így street art környezetbe helyeztem, táncosokkal, lefestettem az egyik szfinxet, és már öt éve játsszák minden évadkezdéskor.
- „Mobiltelefonjaiknak kellemes kikapcsolódást” – halljuk az Operában az előadások előtt. Akar reflektálni a rendezés a digitális világ okostelefon-őrületére?
- A telefont egy szereplővé tettem, amit egy színész játszik. A közösségi médián keresztül történő ismerkedés, a telefonálás, e-mailezés, chatelés és egyéb kommunikációs szokások nagyon nagy szerepet kaptak mindennapi életünkben, emiatt lett a telefon maga is egy élő személy ebben a játékban, sőt ő a harmadik fél a darabban bemutatott kapcsolatban. Tehát igen, ebben az esetben bekapcsoltuk a telefont az előadásba.
- Az Ön rendezései kortárs megközelítések. Mit jelent valójában a kortárs rendezés?
- A rendezésnek ez a fajtája azon a szemléleten alapul, hogy az operát színházként fogjuk fel. Nem múzeumként, múltbeli meseként kell megélni a cselekményt. Közel kell hozni a mai korhoz, újraértelmezni és kapcsolódást keresni a saját valóságunkkal, intellektusunkkal és pszichénkkel: ez nem passzív elábrándozást, hanem aktív részvételt és gondolkodást kíván a nézőktől. Persze bizonyos operalátogatóknak ez nem evidens, mert számukra az opera közelebb áll egy koncerthez, amely során szcenikai látványelemek segítségével visszarepülünk mondjuk a Bohémélet korába.
Szépen hull a hó, meghatódunk, és az egész távol van tőlünk.
- Mit mondana azoknak, akik elzárkóznak a kortárs rendezésektől?
- Nehéz ezt kimondani, de valójában arról van szó, hogy sok operarajongóban van egyfajta „lustaság”, nem akarnak aktív részesei lenni az előadásoknak, csak hátradőlni és álmodozni. Pedig nyitottabbnak, aktívabbnak kell lenni, nem kényelmesnek. Ők mintha félnének attól, ha szenvedélyek, szélsőséges dolgok vannak a színpadon, mintha az nem lenne illendő, ezért el kellene rejtenünk őket. Pedig az opera csupa szélsőség, vadság, szenvedély.
Hiába csordul ki a néző könnye a meghatottságtól, a történet valójában idegen, és ő egy falon keresztül nézi.
- Sokszor a darabválasztása is kortárs. Nem kockázatos ez, tekintve, hogy a mai közönséget megosztja a 21. századi zene?
- A kortárs opera megítélése – éppen az említett színházi felfogás miatt – változóban van az egész világon, egyre népszerűbb a friss opera. Azt se feledjük, hogy minden szerző a saját korának írt zenét. Az operák témái mindig az adott korhoz kapcsolódtak, a jelen problémáit dolgozták fel. A 19. század végétől, a historizmus színházi megjelenése óta terjedt el a nézet, hogy a régi darabok szépek úgy, ahogy vannak, és maradjanak is úgy.
- Hogyan lehetne változtatni hazánkban a kortárs zene megítélésén?
- Fontos, hogy mire neveljük a jövő nézőit. Olyan korban élünk, ahol a zene és a látvány meghatározó eleme a fiatalság kultúrájának, már csak a zenecsatornák miatt is. Ezt a többdimenziós történetmesélést, melyben a cselekmény egyszerre jelenik meg szövegben, zenében, látványban, mozgásban és egyéb, néha egymásnak ellentmondó elemekben, a kortárs opera színpadán jól meg lehet valósítani. Vissza kell helyezni az operát a nézők hétköznapjaiba, mert oda kellene tartoznia.
- Önhöz személyesen miért áll közel a mai operazene?
- Jól rendezhető, hiszen nincs a darabokon egy rájuk porosodott tradicionális felfogás, hanem frissen lehet színpadra vinni őket. Ha nem kortárs művet választok, akkor is olyan darabokkal szeretek dolgozni, amelyekre nem rakódott rá hagyományos értelmezés.
És az énekesekből is friss dolgokat hoz ki egy kortárs opera.
- A CAFe Budapest Fesztivál keretében most is készül egy bemutatóra, mesélne róla?
ATA: Vajda Gergely Georgia Bottoms című művét mutatjuk be a Solti Teremben [október 8-án és 10-én - a szerk.]. Az USA déli részén játszódó kortárs történet egy mai kisregényből íródott. Pont arról a konfliktusról szól, ami a tradicionális nézőkkel kapcsolatban is foglalkoztat engem. A megfelelni vágyás a társadalom felé szembenáll azzal, hogy az emberek szabadon és korlátlanul tudják megélni a szenvedélyeiket. Most nemcsak a szexuális, hanem mindenféle szenvedélyre gondolok. A társadalom elvárása beteszi az embert egy ketrecbe, amiből nehéz kiszabadulni, vagy már nem is akar. Ez az opera azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy mit mutat kifelé egy közösség vagy társadalom, és valójában mi van a látványpékség mögött.

Kapcsolódó
„Vége annak a korszaknak, amikor csak álltunk és énekeltünk”
Második alkalommal lép fel Budapesten Rebecca Nelsen, ezúttal a CAFe Budapest egyik operabemutatója, a Georgia Bottoms főszerepében október 8-án és 10-én a Zeneakadémián. Az éjszakai pillangó szerepét alakító szoprán mesélt szülőföldjéről és a modern operajátszásról is.
- A műfaj megjelölése vígopera. Lehet igazán víg egy opera, aminek a hátterében ott van szeptember 11-e és a Katrina hurrikán?
- Attól, hogy komoly és sorsfordító dolgokról van szó, még lehet a mű vígopera. Ebben a műben például az, ahogy a hurrikán tragédiája átszűrődik a főszereplőn, nagyon komikus, ironikus és cinikus. A tragikum és a komikum nem zárja ki egymást. Már a shakespeare-i drámában is benne van, hogy a kettő egymásra reflektál, a komoly át tud fordulni vidámba, majd megint tragikusba. Szerintem a kettő keveréke a jó színházi dramaturgia.
- Ön kapcsolatban áll a tánc világával is, szinte minden előadásában vannak táncos elemek. Hogyan függ össze ez a világ az operáéval?
- Bizonyos korokban a kettő szorosan kapcsolódott egymáshoz, például Lully idején a francia udvarban. Akkoriban alakult ki a klasszikus balett mint színházi műfaj, és a francia barokk színház is. Manapság a kortárs zene és a kortárs táncszínház nagyon szoros kapcsolatban áll egymással.
Mivel egy operában vegyítjük a realizmust és az absztrakciót, rendkívül jól használható nyelv a tánc.
A zenéhez egyébként mindig is hozzátartozott egyfajta gesztusnyelv, fizikai megvalósítás. Ha egy történeten belül vegyítve van a kortárs mozgásművészet, a zene és a színészet, az az opera műfajának komplexitását hangsúlyozza.
Elérhető a Zeneakadémia épületeiben, a budapesti konzikban, illetve a következő helyeken: Óbudai Társaskör, Fonó Budai Zeneház, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjtemény, Rózsavölgyi Szalon, Írók Boltja.