Zenés színház

Milyen volt A Nyugat lánya az Operában?

Kritika és kritikaszemle az Opera évadnyitó előadásáról
2018.12.14. 11:45
Ajánlom
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet az Erkel Színház évadnyitó előadása, tudj’isten, hogy miért. Erről is írok, meg arról is, mit szóltak hozzá más kritikusok.

December 1-én mutatták be Puccini el-elhanyagolt remekművét, A Nyugat lányát az Erkel Színházban. A premier már csak azért is örömteli esemény volt, mert az ősszel nem hallottunk operát az Operaház játszóhelyein (külföldi és vidéki turnén voltak). Másrészt ez a Puccini-opus az egyik legkiválóbb alkotása, maga a zeneszerző egyenesen a legjobbnak tartotta.

A probléma csak az, hogy nem annyira mutatós, nincs benne annyi sláger, mint a Pillangókisasszonyban vagy a Turandotban, a cselekménye is megfoghatatlanabb: egyébként is, mit kezdjen az ember egy happy enddel egy Puccini-operában. S a legfőbb nehézség maga a zene: rendkívüli állóképességet és hangi adottságokat kíván Minnie, az opera szopránszerepe, és szükségünk van hőstenorra és egy remek baritonra is.

Kezdjük rögtön a zenével: állandó tapasztalat az Operaházban, hogy a zenekar fénytelenül, kopottasan szól, most viszont számos részletében kidolgozott játékot hallottunk tőlük. (Karmester: Kocsár Balázs.) De mozoghattak volna szélesebb dimanikai spektrumon, lehettek volna halkabbak a pianissimók. Egyrészt, mert a kotta ezt megkívánja, megengedi, másrészt, mert az énekesek jó része nem tudta áténekelni a zenekart, az első felvonásban gyakran csak a tátogó szájakat láttunk.

Az ember megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor Gábor Géza végre éneklésre nyitotta a száját, és nem kellett fülelni, hogy meghalljam.

Vasily Barkhatov rendező alaphelyzetét üdvözöltem, de az előadás közben többször alapos fejfájást okozott. Ami „good news”: a rendező az aranyásókat „szabadon áramló munkaerőre” cserélte, olyan emberekre, akik kétkezi munkásként jobb fizetés reményében vállalnak munkát egy meg nem nevezett nyugati (?) országban. Látványos színpadképet kapunk az első felvonásban a betoncsövekből épített munkásszállóval (díszlet: Zinovy Margolin), a szereplők származását, személyiségét a változatos, de egyszerű öltözködés jellemzi (jelmez: Olga Shaishmelashvili). A dolog működik, illetve működne, ha nem lennének az apró részletek, a szereplők mozgása olyan szörnyű ügyetlenek ebben az operában. A harmadik felvonásban a bandita, Ramerrez megbüntetése mellett kardoskodó seriff egy asztal mögött „elveszik a térben”, aztán beáll a sarokba unatkozni. A második felvonásban a szerelmespár bátortalan együttléte egyenesen kínos, s nem csak az ormótlanul nagynak tűnő szobabelső miatt nem jön létre semmi intimitás a jelenetben. A vágy hevében a pár bemutatja, hogy milyen hamar ki lehet nyitni, és meg lehet ágyazni egy ikeás kanapén, aztán amikor majdnem rajtakapják őket, ugyanilyen sebességgel csukják össze azt. Úgy tűnik, a színpad előterében helyet kapó látványkandallót több szexuális energia fűti, mint kettejüket, s okkal vetődik fel a kérdés: ha modernizálni akarunk egy történetet, miért nem akarjuk azt a szexualitás kérdése felől is átgondolni?

nyl_01-113254.jpg

Az első felvonás (Fotó/Forrás: Berecz Valter, Csibi Szilvia, Nagy Attila, Rákossy Péter / Operaház)

Akármennyire is megfelelő az operai cselekményt merészen megváltoztató zárómomentum – Ramerrez halála és Dick Johnson látomásszerű feltámadása, a szerelmesek a halálban való egyesülése –, a hatás odaveszik.

Pedig Barkhatov nagyszerűen oldja meg a fő problémát, miszerint az eredeti befejezés túl egyszerű, túl közhelyes. Most Ramerrez lázálmában látja saját üldöztetését, akasztását, s Minnie karjai között hal meg. Feltámad viszont Dick Johnson, és csak sejtjük, hogy ez már Minnie fejében történik.

A siker minden bizonnyal nem a Minnie-t éneklő Bátori Éván múlott, akinél technikai kifogásaim is alig-alig akadnak, de átszellemült, a figura lényegét megragadó alakítása nyomán ragyogó volt a szerepben. Gaston Rivero uruguayi-amerikai tenor viszont meglehetősen szürke, erőtlen, valahogy nem tudom elhinni róla, hogy szerelmes. Sem azt nem, hogy bandita. A szerelmi háromszög felesleges kereke Jack Rance, a seriff. Szegedi Csaba úgy fest, mint minden második rendőr az amerikai filmekben, a hangja viszont néhány árnyalattal könnyedebb a szükségesnél.

nyl_04-113208.jpg

Bátori Éva és Gaston Rivero (Fotó/Forrás: Berecz Valter, Csibi Szilvia, Nagy Attila, Rákossy Péter / Operaház)

Mit írtak a kritikusok?

S miután leereszkedett a függöny három felvonás után, kíváncsi voltam, hogy mit írnak a rendezésről a kritikusok. Nézzük:

Az alaphelyzetet Merényi Péter így vázolja a Revizoron:

Ebben az elbeszélésben Minnie nem fiatal kocsmatulajdonosként, hanem középosztálybeli özvegyasszonyként áll elénk, aki a bevándorlóknak, az illegális munkavállalóknak segít. A bányásztelep ennek megfelelően egymásra halmozott, óriási betoncsövek formájában jelenik meg a színpadon, ezekben laknak a migránsok. (…) A második felvonásban kifejezetten hatásosan sikerült a rendezés: Minnie elegáns polgári otthonában bomlott ki a szerelmi melodráma. Máshol is meglepően jól működött egy-két rendezői ötlet. Például az indián szolgálólány muzulmán jelmezt öltött.

A harmadik felvonással már bajok vannak, nem szabad rendezőnek így önkényeskedni, írja a Revizor: „A szövegkönyv és a színpadi történet mintha sehol sem találkozott volna.” Hasonló véleményen van a Momus kritikusa, Zéta:

Sajnos, úgy tűnik, Puccini bebetonozta a darabot a XIX. század közepébe, az idő elteltével csak egyre erőltetettebb formában lehet azt beleszuszakolni a mába, a jelenbe. Pedig azt a rendező elég tapintatlanul tolja a képünkbe a színpadon virító – pillanatnyi pontos időt mutató – óra segítségével.

nyl_05-113207.jpg

Szegedi Csaba és Rálik Szilvia (Fotó/Forrás: Berecz Valter, Csibi Szilvia, Nagy Attila, Rákossy Péter / Operaház)

Fáy Miklós szerint ezzel nincsen semmi probléma. Így ír az Élet és Irodalomban:

Mindig azt éreztem, hogy épp ez az, ami gyilkolja a művet, a western, hogy Caruso-féle, potrohos, cincérbajszos emberek oldalán lógnak a revolverek, és azt kell énekelni, hogy hello, hello, buona sera, ragazzi. (…) Most viszont épp ezt nem kell elhinni. És ami marad, az meg a rendes operai felállás: szoprán és tenor szereti egymást, de jön a bariton.

A Magyar Narancs december 7-i nyomtatott számában László Ferenc üdvözli is a rendezést, meg nem is.

A cselekmény hézagtalan áthelyezése ebben az esetben az esetben különösen nehéz feladatot jelenthet egy lelkiismeretes rendező számára, ám egyúttal méltóbb vállalásnak tűnhet (…), s a végeredmény részben meggyőzőnek, részben vitára érdemesnek bizonyult.

A trisztáni szerelmi halált idéző fináléról így ír:

Átgondolt és hatásos koncepció, amellyel szemben – paradox módon – inkább az agyunk emelne vétót, semmint az érzékeink.

nyl_06-113207.jpg

A "megváltás-jelenet" (Fotó/Forrás: Berecz Valter, Csibi Szilvia, Nagy Attila, Rákossy Péter / Operaház)

A rendezéssel maradéktalanul elégedett az Opera-Világ szerzője, Kondor Kata:

A helyes alapfeltevés még nem lenne elég, sok múlik azon is, hogyan tudja azt a rendező a gyakorlatban is megvalósítani. Ezen a téren ismét igen elégedettek lehettünk, rendkívül részletgazdag színre állítást láthattunk, ahol minden apróságnak jelentősége volt. (…)

Ebben a változatban Minnie az a fajta jótékony, vallásos aggszűz, aki alighanem minden hívő közösségben felbukkan, ezalatt a típusnak nem a vígjátéki változatát értve; inkább az életét másoknak szentelő nő, aki saját magát és nőiségét elhanyagolja. Érthető hát a hatás, amit a szinte gyermekeiként szeretett emberek között a nagybetűs Férfi megjelenése tesz rá…

A szerző szerint a finálé megváltoztatása jobbá tette a szinte mindig tragikus végkifejleteket komponáló Puccini operáját.

Nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy a halál megjelenik a darabban, és Johnsonnak [a banditának] a műben többször is angyalként megnevezett Minnie általi megmentése valójában megváltástörténet – a férfi meghal, és új életre támad fel.

Érdemes elolvasni a hivatkozott írásokat, amelyek mindkét szereposztásról és az énekesi teljesítményekről bővebben szólnak. A Nyugat lánya idén december 16-án látható utoljára az Erkel Színházban, majd májusban tér még vissza két előadásra.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Nézd meg online Szabó Magda Pilátusát a IV. Hét Domb Filmfesztiválon!

A koronavírus-járvány miatt az interneten tekintheti meg a közönség hétfőtől a IV. Hét Domb Filmfesztivál döntős filmjeit, és a rendezvény történetében először szavazhat is a döntőbe jutott alkotásokra - közölték a fesztivál szervezői.
Színház

Őrködjetek! – Léner Péter az SZFE-ügyről

Lapunkhoz eljuttatott levelében megszólalt az SZFE kapcsán a 84 éves Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, érdemes művész, akinek fia, Léner András is apja nyomdokaiba lépett: színész és rendező. A levelet változtatás nélkül közöljük!
Színház

A két pápa – Magyarországon először a Rózsavölgyiben

Vecsei H. Miklós igazi színászlegendákkal állítja színpadra XVI. Benedek és Ferenc pápa különleges kapcsolatát.
Klasszikus

Elmarad a Nemzeti Filharmonikusok évadnyitó hangversenye

Nem tartják meg a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szeptember 25-i koncertjét a Müpában, miután több tag kontaktusba került fertőzött személlyel.
Klasszikus

Költözni kényszerül a Rádiózenekar

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemhez kerül a Magyar Rádió által használt három épület, a Rádiózenekar viszont még nem szolgál közzétehető információkkal az ügyben. Az biztos, hogy költözniük kell.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

A darab, ami egyszerre hat intellektusra, rekeszizmokra és könnycsatornákra

A 2020-2021-es évad első bemutatója Peter Shaffer Amadeusa a József Attila Színházban. Ennek kapcsán beszélgettünk a rendezővel, Koltai M. Gáborral a darabról.
Zenés színház interjú

„Káros az elitizmus” – interjú Philipp Györggyel

Philipp György a zenés színházi élet megkerülhetetlen kakukktojása. Formabontó és gondolatokat provokáló előadásaival a partvonalról céloz a dolgok közepébe. Karmester, énekes és rendező. Októberben az Artus társulattal készült Minden (is) című produkciójához zeneszerzőként járult hozzá.
Zenés színház interjú

„Szeretem az életem úgy, ahogy van”

Mozgalmasan kezdődik az évad Jónás Andrea számára. Próbál a Furcsa pár női változatásban és mindemellett önálló esttel készül. Október 3-án várja a közönséget Élek! címmel a Gaál Erzsébet Stúdióban.
Zenés színház hír

Tapssal tüntettek a nem biztonságos körülmények ellen a madridi operaházban

A Teatro Real közönsége úgy vélte, túl közel ültették őket egymáshoz, tapssal jelezték elégedetlenségüket. Addig-addig, hogy az előadást el sem lehetett kezdeni.
Zenés színház ajánló

Színháztörténetet írt a József Attila Színház

Vállaltan szubjektív beszámoló a „Színház” tollából. Sokszor leírtuk mi magunk is, ahogy mesélik is rólunk: nem csupán egy színház vagyunk, hanem A JASZ-Család. Nem túlzó a jelző, hisz szeretjük egymást, de néha őrületbe kergetjük a másikat.