A West Side Story jogörökösei nem engedik, hogy a bármikori feldolgozás modern környezetbe helyezze a darabot. Meg kell hagyni eredeti helyzetében, az ötvenes évek New Yorkjában. A musical az előítéletekből származó, ok nélküli gyűlöletről szól, ami sajnos napjaink Magyarországában sem idegen jelenség.
Egy hajszál választja el a valóságot attól, amit a darabban látunk. Azért különleges ez a musical, mert – talán még a Kabaré ilyen –, nagyon erősen reflektál egy társadalmi problémára. És olyan műfajt használ arra, hogy ezt közvetítse, amit nem szoktak.
Másként kell színpadra állítani egy művet akkor, ha olyan nagy játszóhelyre készül, mint ami Szegeden, a Dóm téren van?
Ha egy stúdióban két ember másfél méterre áll egymástól, az ugyanúgy szerelmi jelenet, mint ha húsz méterre vannak. A lényeg, hogy a köztük lévő távolság töltöttsége kibírja azt. Ebből a szempontból ez egy technikai dolog és nem is tudok fogásokat mondani. Ugyanúgy kell csinálni mindent, mint normál méretnél. Én sem dolgozom máshogy és nem gondolkozom másként a színházról attól, hogy ez egy hatalmas térben van. Úgy kell fölrakni a jelenetet, hogy ott is éljen.
Vajon most másként kell gondolkodni a színházról a Covid miatt?
Nem tudom, mi köze van a színházhoz a Covidnak.
Annyi, hogy a művészet és a színház szerepe talán most még fontosabb lett. Mert amíg a Covid elválaszt minket egymástól, addig a színház közösséget teremt. Nem így látod?
Ez jól hangzik, de nem tudom, így van-e. Szerintem azt, amit a Covid és a társadalom szétválaszt, a színház nem tudja összekötni. Ebben nem hiszek.
Miben hiszel?
Abban, hogy a négyezer emberből, aki ott ül majd Szegeden a nézőtéren, van három olyan, akinek fenntartásai vannak, amikor azt hallja, hogy különböző kultúrájú, hitű és gondolkodású népeknek nem kell együtt élniük.
Aki elgondolkozik, hogy lehet, ez nem is így van. És akkor az már egy nagy hatás!
Egy ilyen grandiózus előadásnak, ha jól megcsinálják, elképesztő ereje lehet.
Nagyobb tér és levegő, de nem annak van nagyobb hatása! Hanem hogy annyival több energia van a színpadon, mint mondjuk egy normál térben.
Hogyan fogtál neki a West Side Story megrendezésének?
Ugyanúgy, mint bármi másnak.
Nincs olyan, hogy egyik darab fontosabb a többinél?
Nem vállalok el olyat, ami nem érdekel.
Fontos, hogy a rendező elmondja, mit gondol a darabról, vagy ez inkább a nézőben kell, hogy megfogalmazódjon majd?
A közönségnek ez nem fontos! A kollégáknak igen, de nekik konkrét helyzeteknél, pillanatoknál, mondatoknál derül ki, hogy én erről körülbelül mit gondolok.
Ha jobban tudnék beszélni, mint rendezni, akkor író lennék.
Úgy tudom, a produkció magyar szövege a te nevedhez fűződik.
A nyers fordításból csináltunk egy magyar változatot, de ez több ember munkája. A jogtulajdonosok nagyon ragaszkodnak az eredeti variációhoz, és nem volt könnyű, hogy egy ötvenes évekbeli angol szlenget hogyan tudsz úgy magyarra fordítani, hogy az nekik is megfeleljen, de mi sem érezzük azt, hogy nincs közünk hozzá.
Július elsejétől kezdtétek el a próbákat, igaz?
Igen. Eredetileg úgy volt, hogy tavaly mutatjuk be. Már minden elő volt készítve, a díszlet, a jelmez, a példány, a szereplők. Indulás előtt jött a Covid, így nem tudtuk elkezdeni.
A darab a faji előítéletekről, a bevándorlókkal szembeni indokolatlan gyűlöletről szól és – mint már beszéltünk is róla –, sajnos nagyon aktuális. Mit gondolsz, miért működik ennyire a különböző társadalmi csoportok elleni gyűlölet szítása?
Azért, mert
ez az egész az emberek önértékelési problémájáról szól.
Mert ha azt olvasod, hogy valamiért különb vagy, mint a másik, mindjárt bátrabb leszel. Hogy végül ki miként viselkedik, az már egyéni döntés kérdése.
Mit érzel, éppen ezért, most mennyire „üthet nagyot” az előadás? Pont amiatt a „hajszál híján” miatt, amiről beszélgettünk.
Nagyon végletesre lesz srófolva ez a hajszál... Még csak most mentünk először végig az egészen. Messze vagyunk attól, hogy érzékelni lehessen, milyen hatása lesz. A jelenetek egy kicsit szocióbb közegbe vannak lerakva, mint az eredeti. Tehát társadalmilag picit lejjebb helyeztük, ami alatt a kiszolgáltatottságot, a szegénységet értem. A felénél vagyunk a próbáknak és most jön a munka legnehezebb része, a favágás. Amikor mindent be kell gyakorolni, 65-ször kell visszamenni és pontosítani, mert mindennek a helyén kell lennie. Már nincs benne az a varázs, hogy én itt forgok, mint Rin Tin Tin, a csodakutya és elmondom, mit, és hogyan képzelek majd el. Most az egésznek kell majd összeállnia. Én már nagyjából kész vagyok, fölraktam az alapokat, az agyamban megvan. De fizikailag is nagyon nagy munka, hogy napi nyolc-tíz órát táncoljál Vári Berci koreográfussal!
A probléma, amiről a darab beszél, ismerős, mert benne élsz, benned van.
Ez egy történet és azt szoktuk mondani, a mesékből okulni lehet. Kérdés, össze tud-e állni, vagy sem? Ez egy zenés darab. Van benne prózai rész, ami elvisz valahova. Ott megszólal egy dal, az is visz tovább, majd újra próza következik. Ez egy nagyon bonyolult szerkezet és folyamat, amiről nehéz úgy beszélni, ha az egészről akarsz szólni. Mert még nincs készen.
Mennyiben más zenés műfajjal dolgozni, mint prózaival?
Nem gondolom különbözőnek egyiket a másiktól.
De a zene tud hozzáadni valami pluszt, nem?
Ha helyesen használod, igen! De ha egy musicalban a zene nem a folyamat része, akkor nem. Én az operát is színháznak gondolom. Annyiban valóban nehezebb, hogy a zenét is meg kell rendezni. Mert a muzsika is ugyanolyan, mint egy szöveg, csak ott zene van, nem prozódia. És ha jól használod, komplexebb hatása is van.
Ez egy nagyon bonyolult és finom szerkezet, amit fogaskerekenként kell összerakni.
Egy rendezőnek az is dolga, hogy a munka folyamán összefogja a társulatot. Hogy lehet jól irányítani a csapatot?
Semmi sem teremti meg jobban a hitelességedet, mintha látják, hogy tudod, mit akarsz csinálni. Ez döntés kérdése. Utána már nem engedheted meg magadnak, hogy bizonytalankodjál.
A kommunikáció – láthatjuk a közösségi médiából is – egyre egyszerűbb lesz és fennáll a szellemi hanyatlás veszélye is. Kell foglalkozni azzal, vajon a közönség még mit ért meg és mit nem?
A közönség, ha nem blöffölsz és hiteles vagy, pontosan érti, amit mondani akarsz.
Vagyis nem lehet teljesen elhülyíteni az embereket?
Átvágni lehet őket, elhülyíteni nem.
Átvágás közben is érzik, mi igaz és mi nem?
Igen. Ha hitelesen csinálsz valamit, nincs olyan, hogy nem értik.
Mit tapasztalsz, kik járnak manapság színházba?
Nagyon sokan és számos fiatal van köztük. Ez teljesen egyedi, talán a románoknál van még ilyen.
Bárki bármit próbál elkövetni és ellehetetleníteni, akkor is járunk színházba!
Mit ad neked a munka?
Azt, hogy önazonos vagyok. Azt csinálom, amit csinálnom kell. Nem szenvedek attól, hogy nem azzal foglalkozom, ami érdekel, vagy ami a dolgom.
Mióta érzed azt, hogy ott vagy, ahol kell?
Amióta fölvettek a főiskolára.
Elsőre fölvettek, ugye?
Igen, de ez ebből a szempontból lényegtelen. Már nyolcévesen tudtam, hogy ezt fogom csinálni.
És a rendezés mikor jött először?
Lassan húsz éve.
Miért kezd el a színész rendezni? Lekötetlen vegyiértékei vannak?
Elkezdtem unni magam, mint színész.
És ez azóta már elmúlt?
Most kicsit sokat játszom, de akkor éveken keresztül, minden évben ugyanolyan típusú, nagy szerepeim voltak.
Rendezőként nem unod magad?
Ott ezt nem nagyon engedheted meg. Mert ha így érzel, nincs valós közlési szándékod.
Csakis az rendezzen és foglalkozzon színházzal, akinek közölnivalója van a világról.
Most negyedik alkalommal rendezel a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Milyen együtt dolgozni egy ilyen nagy csapattal?
Mindig az a kérdés, sikerül-e nagyon hamar társulattá válniuk. És itt sikerült! De mivel mégiscsak te vagy a „fő tulok”, ez annak a kérdése is, mennyire vagy hiteles és önazonos. És akkor ez egy pillanat alatt összerántja.
Nagy kiváltság manapság az önazonosság!
Az egy luxus!
Sok támadás ért már, s bár rengeteg külföldi fölkérésnek tettél eleget, mégis itthon maradtál. Miért?
A világról, a társadalomról, a karácsonyi vacsorákról, a nagymamáddal való viszonyodról és bármi másról csak itthon tudsz beszélni, mert itt értik.
Egy idegen országnak nem ismered a kultúráját, még ha ott dolgozol, akkor sem.
Kulturális érdekesség tudsz maradni csupán. De zsigeri dolgot nem tudsz csinálni, mert nem élsz ott, másban nőttél föl, más a kultúrád.
Mindig zsigeri dolgokat kell csinálni a színházban?
Azt gondolom, igen. De a zsigerit azzal is behelyettesíthetjük, hogy őszinte.
Egészítsük ki azzal is, hogy a rendező önazonos és közlési szándék van mögötte?
Abszolút! Én így gondolok a jó színházra! Ha nem tartanám fontosnak, nem csinálnám.
Amikor kiválasztottátok a West Side Storyt, gondoltátok volna, hogy ennyire aktuálisak lesznek azok a kérdések, amelyeket a darab feszeget?
A művet éppen a probléma kellős közepén választottuk ki, úgy két és fél-három éve. Akkor volt leginkább téma, ki a bevándorló és ki nem az.
Az ember ilyenkor elgondolkodik azon, mi felé vezet ez az egész.
Halálhoz. Ugyanúgy, mint a színdarabban.
S vajon a halál hoz-e majd változást?
Igen, ez nagy kérdés! Ez a darab a Rómeó és Júlia parafrázisa. A Shakespeare-mű végén is kibékülnek. – Vagy legalábbis azt mondják.
A változás elvileg itt is bekövetkezhet, igaz?
Azt gondolom, csak a vér tudja ezeket a helyzeteket valahogy megállítani, vagy a feszültséget kiengedni.
Mit tapasztalsz, most, hogy újra kinyitottak a játszóhelyek, hogyan ülnek be az emberek a színházi előadásokra?
Kiéhezve. Minden este egy robbanás.
A Szegedi Szabadtéri Játékok West Side Story előadásának játszási időpontjai: 2021. augusztus 13., 14., 15., 20., 21., 22. 21:00
További információ és jegyvásárlás ide kattintva! >>>
Fejléckép: Alföldi Róbert (fotó: Horváth Judit)
Támogatott tartalom.