Az olvasópróbán elhangzott, hogy az Operettszínházban Huszka művének első, eredeti változatát láthatja majd a közönség. Mit tudhatunk a különböző átdolgozásokról?
Minden operett esetében megpróbáljuk az eredeti verziót színpadra állítani. Most is ezt tűztük ki célul, hiszen ha az ősbemutatón ebben a verzióban pillanatok alatt hatalmas sikert aratott, mi okunk lehetne rá, hogy megváltoztassuk? A Mária főhadnagyot először 1942-ben mutatták be, a világégés kellős közepén.
A szövegíró és a zeneszerző kitűnő korrajzként tárja elénk, mit gondoltak akkoriban az 1848-as forradalomról és szabadságharcról.
Az eredeti szövegkönyvnek a szocializmus időszakára vetítve semmilyen negatív jelzése nincs, ennek ellenére átírták, mert nem dicsőíti eléggé a rendszert. Ez épp olyan oximoron, mint egy középkori szerzőn számonkérni, hogy nem magasztalta a kommunista rendszert. Gáspár Margit irányítása alatt – aki Rákosi elvtárs belső köreihez tartozott, de a kultúra iránt jó érzéke volt, és pontosan tudta, hogy ezeket a darabokat a zene úgyis megmenti – végül különböző kompromisszumokkal átírták a szövegkönyvet úgy, hogy megfeleljen a kommunista helyzetnek. A zene azonban szerencsére változatlan maradt.
Kapcsolódó
Dinamikus, modern és mai – Beszélgetés Berzsenyi Krisztina jelmeztervezővel és Túri Erzsébet díszlettervezővel
Huszka Jenő Mária főhadnagy című operettje a 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt is tiszteleg. A Budapesti Operettszínház készülő előadásáról Berzsenyi Krisztina jelmeztervezővel és Túri Erzsébet díszlettervezővel beszélgettünk.
Mekkora kihívást, mennyi munkát jelentett Önnek zenei vezetőként az eredeti zenei hangzás, a hiteles kották és hangszerelés rekonstruálása?
Nehézséget jelentett, hogy az eredeti kotta a II. világháború idején sajnos megsemmisült. Létezik egy Bárd és fia által kiadott változat, de ez hiányos, pontatlan. Egy helyen például a szövegkönyv szerint zene következne, a zongorakivonatban azonban ennek nyoma sincs.
Van a darabnak egy közel ötperces báli jelenete, amihez az aláfestő zenét szinte újra ki kellett találni, mert hiányzott a zongorakivonatból.
Amikor egy darabot megpróbálok rekonstruálni a kéziratok alapján, általában négy-öt hónap alatt lezajlik a folyamat, mert ha van is hiba az anyagokban, kilencven százalékban használhatóak. Ebben az esetben viszont – annak ellenére, hogy a Palotakoncertekre és más gálákra már egy rakás tételt előkészítettem ebből a darabból – közel kilenc hónapot vett igénybe a rendelkezésre álló anyagok összefésülése.
Pfeiffer Gyula, a Budapesti Operettszínház főzeneigazgatója (Fotó/Forrás: Budapesti Operettszínház)
Milyen forrásokat kellett egymással összehasonlítania?
A Bárd és fia által kiadott, illetve a nálunk lévő változat mellé a Kolozsvári Színháztól is kaptam egy anyagot, miután felhívtam egy ottani hárfás kollégámat, hogy nézzen már rá a kottára, mert ezzel a hárfaszólammal valami nem stimmel. Mire megszólalt a telefon másik végén: „Miről beszélsz? A Mária főhadnagyban nincs is hárfa!”
Végül összesen három különböző kottaanyagból próbáltam rekonstruálni, hogy 1942-ben hogy is szólalhatott meg Huszka zenéje.
A sorrendiség helyreállítása, az elveszett szólamok pótlása adta a legtöbb feladatot. A táncok közül a már említett báli jelenet mellett a palotás is sok fejtörést okozott, mert a Bárd és fia által kiadott kottában csak a lassú rész szerepelt, a nálunk fennmaradt zenekari anyagban pedig a gyors rész vége volt meg. Hiányzott valami, és ezt a hiányt úgy pótoltuk, hogy a gyors részt megismételtük. Azonban előkerült egy régi zongorakivonat, amiben ott volt a középrész is, tehát formailag ugyanúgy három részből állt ez a palotás is, mint a későbbi születésű Szabadság, szerelem című darabban a Magyar táncok. Volt tehát negyvenegy taktus, amit gyakorlatilag újra kellett komponálni és hangszerelni a régi zongorakivonat alapján, mert semmilyen zenekari anyag nem volt hozzá. Huszka hangszerelési elveinek ismeretében, a Lili bárónő, Szabadság szerelem és a meglévő kéziratok alapján próbáltam rekonstruálni, milyen lehetett az eredeti hangzás.
Kapcsolódó
Az Operettszínház eredeti verzióban mutatja be a Mária főhadnagyot
A férfiruhába bújt női forradalmár történetét a Magyar Operett Éve és az 1848-as események 175. évfordulója alkalmából állítják színpadra.
Gyakran találkozhatunk azzal a jelenséggel is, hogy az adott szerző másik művéből származó dal is belekerül egy-egy előadásba.
És ez nagyon szomorú, mert minden mű egy gyémánt, de addig formáljuk őket, míg végül senki sem tudja, milyenek voltak eredetileg. Az emberek természetesen szeretik, ha ismerős dallamokat hallanak. Erre valók például a gálakoncertek, ahol mindenki által ismert és kedvelt melódiák csendülnek fel. Azonban ha egy színdarabot állítunk közönség elé, akkor számomra furcsa és elfogadhatatlan, hogy csak azért, mert a közönség ismer egy számot, beletesszük az előadásba, még akkor is, ha az eredetileg egy másik darabban szerepel.
Megjegyzem, ez régen még az operajátszásban is kimutatható gyakorlat volt, hogy beleraktak az előadásokba, jó esetben ugyanattól a szerzőtől származó, népszerű áriákat.
Rosszabb esetben még a szerző is más volt, de az illető sztárénekes szerette énekelni, vagy a közönség lelkesedett azért a dalért. Mindez abban az esetben talán elfogadható, ha még él a szerző, tudunk vele egyeztetni, és ő is jóváhagyását adja a változtatásra. De ha már meghalt, tartsuk tiszteletben az általa utolsóként jóváhagyott verziót! Például ott volt a Csárdáskirálynő esete: 1953-ban meghalt Kálmán Imre, a Kellér-Békeffy páros pedig 1954-ben átírta a darabot: Honthy Hanna kedvéért kreáltak egy Cecília nevű szerepet. Latabár Kálmán felháborodásában ekkor adta vissza Bóni szerepét, mondván, ilyet nem lehet csinálni. Az más kérdés, hogy Honthy Hanna és Feleki Kamill zseniális színészek voltak, de ez nem írhatja felül a szerző akaratának tiszteletben tartását. Ha van egy sztárunk, akkor keressünk vagy alkossunk számára megfelelő darabokat, ne a meglévőket írjuk át!
Pfeiffer Gyula, a Budapesti Operettszínház főzeneigazgatója (Fotó/Forrás: Budapesti Operettszínház)
A Csárdáskirálynő tele van népszerű, közismert melódiákkal. A Mária főhadnagy közönsége milyen ismert dalokat hallhat majd?
Ebben a darabban többnyire a szubrett és a táncoskomikus párosa viszi el a tapsot. A Teve dal gyakran elhangzik, például a gálákon, de a Jurátus induló is ismert és népszerű dala a műnek. Az első finálé részlete, a Vértől pirosló ősi kard is fel szokott csendülni a gáláinkon. Talán kevésbé ismert Jancsó Bálint dala, a Nagy árat kér a sors a boldogságért, ami szentimentális, érzelmes dal, ugyanakkor énektechnikailag nem könnyű. Antónia Csacsi minden férfi című dala is elhangzik majd, amit sokszor kihúznak a darabból, pedig igazán kedves kis sanzon. A Ladilom és A bugaci határon szintén nagyon népszerű szubrett és táncoskomikus duettek, ahogy a primadonna és a bonviván, Mária és Jancsó Bálint Én mától kezdve című kettőse is közkedvelt és ismert.
A március 10-i bemutató után nem sokkal már újabb cél felé indulnak, hiszen április 7-én, nagypénteken ünnepi gálával várják a közönséget. Mit tudhatunk a készülő koncertről?
Webber Requiemje áll majd a gála középpontjában, Fischl Mónika és Ninh Duc Hoang Long előadásában. Ez a mű november 4-én, a nemzeti gyásznap alkalmából előadott ünnepi koncert első részeként már felcsendült. Mivel egy előadás idejének csak a felét tölti ki, akkor egy, az ünnephez mondanivalójával kapcsolódó, musicaldalokból álló összeállítással tettük teljessé a gálát. Nagypéntekhez kapcsolódóan azonban sajnos legfeljebb a Jézus Krisztus Szupersztár című műből tudtunk volna előadni egy keresztmetszetet, koncert formájában.
Így végül arra az elhatározásra jutottunk, hogy a gála első részében ezúttal nagypéntekhez kapcsolódó klasszikus darabokat adunk majd elő.
Nagyszerű énekkarunk van, sokan közülük diplomás énekesek, akik igénylik és megérdemlik a megfelelő kihívást jelentő munkát és azt, hogy megmutathassák képességeiket. Így tehát kézenfekvő volt, hogy a koncertet elsősorban rájuk építsük.
Milyen műveket hallhatunk majd az est során?
Bach János passiójának nyitókórusával indítunk, majd Verdi I lombardi című művéből is felcsendül a Jeruzsálem kórus. Előadunk egy részletet Kodály Zoltán Jézus és a kufárok című a capella kórusművéből is. Érdekesség, hogy ezt a járványhelyzet előtt már megtanulta az énekkar, de nem volt alkalmuk előadni.
A karantén idején otthon mindenki felénekelte a maga szólamát, a hangtechnikusok pedig összebűvészkedtek belőle egy remek felvételt, most pedig végre lesz alkalom együtt, élőben is előadni.
Mozart c-moll miséjéből is elhangzik majd a Laudemus te ária, nagyszerű koloratúrszopránunk, Süle Dalma előadásában, Vadász Zsolt pedig Dvořák Stabat materéből énekel egy áriát. Liszt Krisztus oratóriumából Jézus monológja hangzik majd el, Pete Ádám előadásában, illetve egy francia zeneszerző, Dubois Krisztus hét szava a keresztfán című művéből is hallhat részleteket a közönség.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Pfeiffer Gyula, a Budapesti Operettszínház főzeneigazgatója (forrás: Budapesti Operettszínház)
hírlevél
