Egy korábbi interjúban azt mondta, az átkosban volt jellemző az a hozzáállás, hogy a kultúra nem lehet árucikk. Most, a rendszerváltozás után 30 évvel a Müpát mint kulturális intézményt úgy emlegetik, mint ami összehangolja a minőséget és a piaci sikerességet. Végül is lehet árucikk a kultúra?
Ez egy differenciált kérdés. A kultúra bizonyos szegmenseiben vannak piacképes termékek, és vannak, amik nem tudnak a piacon megmaradni, mert más a funkciójuk, vagy épp mert limitált számú, speciális célcsoporthoz szólnak, mint például különböző interaktív, oktatási célú ifjúsági projektek. A Müpához hasonló intézményeket, mindenhol támogatják a világban, nem lehet olyan áron adni a jegyeket, hogy a produkciók ne szorulnának támogatásra. Ám a működési modellünkben fontos elem a saját bevétel is.
Kiszámolták már, hogy mennyi lenne a Müpában egy jegy, ha nem lenne az állami támogatás?
Attól függ, melyik műfaj, melyik koncert, de sok esetben a többszörösét kéne fizetni.
Nem aggasztja, hogy ma nem mindegyik kulturális szereplő számára fontos az eladhatóság? A mellettünk lévő Nemzeti Színház sem szokott tele lenni, az Operettszínházban is a legkevésbé támogatott jelölt lesz az igazgató.
Én a Müpáról tudok nyilatkozni. Minket megkülönböztet a többi intézménytől az, hogy tíz műfajban képviseljük a kultúrát: a bérlet- és jegyeladásokat komolyan vesszük, de a minőség mellett tettük le a voksot, az ECHO tagjaként nem is tehetünk másként.
Mi az ECHO? Az European Concert Hall Organisation (Európai Koncerttermek Szervezete) 1991-ben alapult. Célja, hogy a tagok együttműködve érjenek el nagyobb közönséget, hozzanak létre magasabb minőségű produkciókat, képezzék munkatársaikat és rendeljenek új alkotásokat kortárs művészektől. Az ECHO programja a Müpában is futó Rising Stars. A szervezet tagja többek között az amszterdami Concertgebouw, a brüsszeli Bozar, a Kölni Filharmónia, a londoni Barbican, a párizsi Cité de la musique – Philharmonie de Paris és a Théâtre des Champs-Élysées vagy a bécsi Konzerthaus és a Musikverein.
A kultúrtao eltörlése után sokan előálltak azzal – megjegyzem: túl későn –, hogy a szakmának össze kellett volna fogni a kérdésben. Mit gondol erről?
Szerintem soha nem késő. Én összefogáspárti vagyok, magányos lovagként nem lehet érvényesülni.
Rossz volt a tao-rendszer?
Egyes szervezetek úgy tudtak támogatást igénybe venni, hogy az jogszabályba nem ütközött ugyan, azonban morálisan nem volt elfogadható. Reméljük, most majd kialakul egy jobb rendszer.
Jobb lesz, ami jön?
Meglátjuk: én a megbeszélés híve vagyok.
A Müpa képvisel egyfajta európaiságot (Budapesti Tavaszi Fesztivál, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, a Budapesti Wagner-napok, az Európai Hidak és a CAFe Budapest Baltikum-tematikája az elmúlt évadban). Van olyan aspektus, amiben a magyar közönség, a magyar kulturális közeg le van maradva a nyugat-európaihoz képest?
Néhány dologban le vagyunk maradva, más kérdésekben pedig előrébb tartunk. A közönségünk sokkal erősebb, mint a nyugat-európai. Ezt nem én mondom, hanem legutóbb például Sir John Eliot Gardiner. Azt mondta, hogy jobb a közönségünk, mint Bécsnek. Na persze humoros angolként azt is hozzátette, hogy azért, mert itt talán nincs annyi turista. De az ő szájából ezt bóknak kell venni. Az csak egy komponens, hogy a hallgatók tétel közben nem tapsolnak, mert ismerik a darabot. Azt szoktam mondani, hogy nekünk nem közönségünk van, hanem közösségünk, akik nem csak műkedvelők, hanem a szíve, az empátiája is „elhúzza” őket az előadásra. Itt, Budapesten mindenkinek van egy zenész vagy művész rokona, személyes elkötelezettsége. Mindig is európaiak voltunk, még a szocializmus időszakában is. Mutassanak még egy olyan triászt Európában, mint a Ránki-Kocsis-Schiff.
Kodály fontos gondolata volt, hogy Európában legyünk magyarok, Magyarországon legyünk európaiak.
Komoly hivatása a Müpának, hogy a környező népek kultúráját megismertesse. Ezt szolgálja például az Európai Hidak fesztivál.
Mennyire támaszkodik a Müpa a turistákra?
Rendkívül fontos a külföldi közönség is: Budapest és benne a Müpa komoly brand lett a nemzetközi művészeti életben, és ez vonzó úticéllá teszi Magyarországot, a kulturális turizmus ereje és jelentősége egyre nagyobb. Igyekszünk világsztárokat és hazai értékeket, művészeket is bemutatni, úgy, hogy a külföldiek is észrevegyék őket. A Müpa főszervezésében megvalósuló Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitja a közép-európai fesztiválszezont, szintén hatalmas nemzetközi érdeklődéstől övezve, erre nagyon büszkék vagyunk.
A jazzprodukcióikra különösen jellemző, hogy a magyar előadók külföldi sztárvendéggel lépjenek fel. Szükség van erre, vagy csak feltételezés, hogy a hazai nem töltené meg a termet egyedül?
A Jazz Showcase-t azért hoztuk létre, hogy bemutassuk a hazai tehetségeket nemzetközi környezetben. Hogy ehhez ki, hogyan viszonyul, megváltozott. Régen, a szocializmusban mindenki elájult, ha idejött egy nyugati. Most a Müpának olyan rangja lett, hogy Keith Jarrett számára nem is kérdés, hogy a négyállomásos európai turnéja egyik állomása mi legyünk.
Ki szereti a legjobban a Müpát?
A felsoroltakon, Gardineren és Jarretten túl például az Oscar-díjas Tan Dun, akit elbűvölt, hogy Bartók országában járhat. Vagy John Malkovich, aki odavolt a Müpáért.
Térjünk rá A mosoly országa c. operettre, amelyet november végén Sanghajban mutattak be, február első napjaiban pedig a Müpában kerül színpadra az Ön rendezésében. Milyen tapasztalatokkal jött haza a Távol-Keletről?
A Müpa szeretne magyar művészeket, műveket helyzetbe hozni külföldön a komolyzenétől az operán át az újcirkuszig. Elárulom, nekem az volt a tervem, hogy A mosoly országával a Tiltott Városban lépjünk fel az olaszokhoz hasonlóan, akik nagyot dobtak a Turandottal 1998-ban. Nem is mondtam még le erről a tervről. Viszont fontos partnerünk a Sanghaji Opera House, akik örömmel fogadták a produkciót. Szerintem Lehár Ferenc műve egy nagyon aktuális dolgot feszeget: a kultúrák egymás mellett élését. Kilencven évvel az ősbemutató után az operett műfaja erősebb mint valaha, az ottani közönségből sokan pityeregtek – megtörtént tehát a színházi csoda. Budapesten A mosoly országa félig szcenírozott formában kerül majd színre, itt is nemzetközi művészgárdával.
Mik a Müpa jövőbeli céljai?
Szeretnénk a minőségi kultúrát továbbra is minél szélesebb körhöz eljuttatni. Már a második Müpa-generáció kezd felnőni, hiszen a legkisebbek ide járnak zenés foglalkozásokra, és figyelünk arra, hogy minden korosztály a számára legideálisabb programot kapja és végigvezessük őket a Ringatótól, a Hangulat Junior koncerteken és újcirkusz-produkciókon át a Garázsband Fesztiválig és tovább, úgy, hogy minél többet tapasztalhassanak abból a páratlan műfaji gazdagságból, amit a Müpa nyújtani tud nekik. Korábbi kérdéséhez kapcsolódva:
a magyar klasszikus zenei közönség nem öregszik úgy, mint más országokban,
még a Budapesti Wagner-napokra is rengeteg fiatal érkezik. Az új formák és megoldások keresése, a folyamatos fejlődés, az innováció - legyen az a programszerkesztésünkben vagy a kommunikációnkban - elengedhetetlen a Müpa életében. Így lehetünk egy lépéssel mindig mások előtt. Rengeteget beszélünk a fenntartható fejlődés fontosságáról, arról, hogy miként hat ránk a technológiai robbanásszerű fejlődése, de legalább ilyen fontos kellene hogy legyen a szellemi fejlesztés, hogy ne veszítsük el a koncentrált figyelem képességét, és erre a művészeti élmény mindennél alkalmasabb. A kultúra identitásépítő erő, hiszen kultúra az, amit ránk hagyományoztak, és kultúra, amit mi hozunk létre. A Müpa igazi XXI. századi találkozóhely, kultúrák, nézőpontok, műfajok és persze alkotó, gondolkodó emberek találkozási pontja a színpadokon és a nézőtéren egyaránt, de sok szempontból inspiráló számunkra a századforduló, a századelő Budapestje is, amikor a város Európa legfontosabb szellemi műhelyei közé tartozott. Szeretnénk, ha ez a pezsgés újra jelen lenne, és ehhez a Müpa is hozzá tudna járulni.