„Maria by Callas” – ez a film eredeti angol címe (a magyar kicsit sutábbra sikerült: „A Maria Callas-sztori”), és én azt gondoltam, hogy arról fog szólni a bevallottan rajongó rendező, Tom Volf alkotása, hogy mennyire ég és föld volt a kettő. Callas a művész, a díva, a korszakos jelentőségű énekesnő, illetve Maria, a nő, a lány, a magánember.
Szólhatna erről is. Maria talán nem választotta volna a színpadot, ha anyja nem nyomja már kislánykorától ebbe az irányba. „A gyerekek csodálatos gyerekkort érdemelnek” – mondja az énekesnő a film egy pontján. Nem akar drámázni, hozzáteszi, hogy neki is az volt, csak hát rövid.
Maria Callas (Fotó/Forrás: MK2Films)
„A Maria Callas-sztori” február 14-én mutatkozik be a magyar közönség előtt a hazai mozikban, én pár napja láttam, és egészen hatása alá vont. Na, nem is a film, hanem Maria Callas személye, amelyet a dokumentumfilm levelek, naplórészletek, videofelvételek alapján mutat be. Csakis a saját szavaival. Így aztán nem tudjuk meg, vajon mit gondolt Callasról az édesanyja, sem a nagyhatalmú operaigazgató, Rudolf Bing, amikor – úgymond – kipenderítette a Metropolitanből. Sem az első férje, aki egy idő után inkább volt öntelt menedzsere, mint társa. Sem élete szerelme, a zorbászi karakter, a napbarnított, tenger edzette, barnabőrű, sármos Arisztotelész Onasszisz.
Az a jó ebben a filmben, hogy Callas végre elmondhatja a sztoriját. Nem szól bele senki.
Maria Callas interjú közben David Frosttal (Fotó/Forrás: MK2Films)
A rendező, Tom Volfe nem erőlködik, nem akar szenzációt, se könnyfacsaró történetet csiholni ebből az amúgy tragikus sorsból. (Hogy miként pattant ki a fejéből a dokumentumfilm ötlete, azt ebben a cikkben meséltem el.) A számos archív felvétel, házi video, tévéinterjú és híradórészlet megteszi a magáét. És természetesen az áriák, mert azok annak rendje és módja szerint végigfutnak. Hiányoltam volna, ha nem hallom egyben a Casta divát vagy az Habanerát, szerencsére nem maradtam egyik nélkül sem.
Kapcsolódó
Saját szavaival elevenedik meg Maria Callas élete egy új dokumentumfilmben
November 2-án vetítik először az Egyesült Államokban azt a dokumentumfilmet, amely a 20. század rajongott dívájának történetét a saját szavaival meséli el.
A végzet az végzet, nincs előle menekvés
– jelenti ki Callas abban a David Frosttal készült interjúban, amely a film keretét és vázát alkotja. (Hasztalan; nem sikerült fellelnem ezt a YouTube-on, kénytelenek lesznek, kedves Olvasók, elmenni moziba.) És lehet, hogy így volt Callas életében, a végzet irányított sok mindent. Azt biztosan, hogy dívának született; akkor is az volt, amikor csak recepteket vagdosott a magazinokból a görögországi tengerparti villájában, vagy az úszómedencéje mellett halogatta a nagy visszatérést. Amikor tréfálkozva verekedte át magát az újságírókon, vagy amikor a legbensőbb titkait is megosztotta egy interjúban.
Maria Callas és Pasolini (Fotó/Forrás: MK2Films)
A dívát, aki legenda lett, kicsit közelebbről látjuk. A film megmutatja, hogy micsoda törés lehet egy énekesnőnek egy hörghurut, és hogy szenved egy lemondás miatt még Callas is. Aki kifakad az újságírók előtt, és percekig szidja a világ legnagyobb operaházát. Aki aztán bevallja, hogy mindig szeretett volna feleség, anya lenni, „normális” életet élni, de ez nem adatott meg neki, mert a karrier egész embert kíván. Nem hiányozhat a történetből a tragikus szerelem, amely valahogy mégis beteljesül, de csak pillanatokra. Mintha az operai hősnő megkapná a neki járó sorsot. A végzet hatalma. Aztán a szívünk is összeszorul, amikor Arisztotelész Onasszis a nő háta mögött feleségül veszi Jackie Kennedyt.
Jó ideig azon gondolkodom, hogy milyen nő volt Callas. Vajon erős volt, vagy gyenge? Néha úgy tűnik, hogy a Met igazgatójától kezdve élete szerelméig játszik vele mindenki. Elhagyják, megcsalják. Aztán leül, elmeséli, nem dühös, nem haragszik, nem hajol meg, de fáj neki. „Ez nem egy gyermek levele. Ez egy sebzett, fáradt nő levele” – írja szerelmének. Kitárul.
Ilyenkor Maria, a nő megjelenik, a díva arcképe egy pillanatra eltűnik. Aztán Maria, aki Callas is, Rolls Royce-ba ül, és elhajt.
És elénekli az egészet, mert azt mondja, egyedül ezt a nyelvet érti igazán: „Si tu ne m'aime pas, je t'aime, / Si je t'aime, prend garde à toi!” Ha nem szeretsz, én szeretlek, s ha szeretlek, jobb, ha vigyázol magadra!
Ezt jelentette Callasnál erősnek lenni.
hírlevél
