Zenés színház

Minőség mindenek felett

2010.02.22. 10:44
Ajánlom
Szabó Sipos Máté karvezető–karmester, a debreceni Kodály-kórus vezetését követően 2003-ban vette át a Magyar Állami Operaház énekkarát. Az azóta eltelt évek eredményeiről, s jövőbeli terveiről beszélgettünk.

- Az első veled kapcsolatos, számottevő információ a 2000. évhez kötődik. Mi történt előtte?

- Akkor raktam le az alapokat. A zenével gyerekkorom óta kapcsolatban voltam - zongoráztam, zeneiskolába jártam -, s mivel nagyapám a közalkalmazottak zenekarában hegedült, jókat aludtam a bérletes előadásokon. Később mégsem konzervatóriumban, hanem az intenzív zenei élettel büszkélkedő budafoki Budai Nagy Antal Gimnáziumban kezdtem el tanulni. Négyféle kórusban énekeltem, miközben reneszánsz együttesben blockflötéztem, dixielandben klarinétoztam, népzenekarban bőgőztem, ráadásul megalakítottuk az ilyen életkorban szokásos rock- és jazz-zenekarokat is. Ennek ellenére akkor még arra gondoltam, hogy biológus leszek, mígnem egy koncertünk után a bátyám azt mondta: a színpadon nem nézek ki olyan kutatóbiológus-formának. Így aztán harmadik táján elhatároztam, hogy karvezetés szakra megyek - a szüleim örömére, hiszen anyám csellózott, dédanyám zongoratanárnő volt, s mivel nagyanyám is jól játszott a hangszeren, anyukám és testvérei esténként kamarazenére aludtak el. Apám nagy műveltségű ember volt, a zenét és a munkámat örömmel szemlélte kívülről, de nem volt benne naprakész. Egy tanáccsal ellátott: „Fiam, karmester légy, mert az mégis csak tud valamit."

- Az atyai intelem hatására kezdted el a karmester szakot, vagy volt belső késztetésed is?

- Mindig is az szerettem volna lenni, így mikor elvégeztem a karvezetés szakot, azonnal megkezdtem karmesteri tanulmányaimat Lukács Ervinnél. Közben megnősültem, s mivel valamiből élni is kellett, kapóra jött a Nemzeti Énekkar felkérése a basszus szólam vezetésére. 11 évet dolgoztam ott, s ezzel egy időben a Zeneakadémia karvezetés szakán vezénylési gyakorlatot is tanítottam. Emellett voltam asszisztens karmester a Dohnányi Zenekarnál és 1996-tól a Filharmóniai Társaság Zenekaránál is. Közben indultam az éppen aktuális karmesterversenyen is, s a középdöntő első fordulójában a legmagasabb pontszámot szereztem meg. Ez később már csak a 7. helyre volt elég, így a döntőt nélkülem rendezték. Azóta rájöttem, hogy a versenyzés amúgy sem a sajátom.

- Így ért a nehéz helyzetben lévő Kodály Kórus felkérése.

- A Kodály Kórus bármilyen jó hanganyaggal rendelkező, kiváló társaság is, szinte mindig nehéz helyzetben van, mert sokszor váltják egymást a karnagyok, valódi kórusépítésben gondolkodni viszont rövid távon lehetetlen. Én Erdei Pétertől vettem át őket, s nagyon szerettem ott lenni. Sok érdekes dologban volt részünk: készítettünk színészekkel az opera és a kórusművészet határán álló reneszánsz színpadi komédiát, előadtunk számos oratóriumot, s alkalmam nyílt a repertoár bővítésére is. Ha nem keres meg Petrovics Emil, s nem ajánl dirigálási feladatokkal együtt járó karvezetői állást, maradtam volna. Mivel engem mindig vonzott az operavezénylés, s ilyen felkérés nem sokszor adódik az életben, fájó szívvel elbúcsúztam Debrecentől.

- Az Operaházban az első perctől tudatosan építkeztél?

- Olyan testületre, s munkamenetre készítettem a szakmai programom, amelyeket csak kívülről ismertem. Persze volt egy hangzásképem, egy elképzelésem, hogy mitől jó egy kórus, de hogy milyen gyorsan tudunk haladni, mennyi kompromisszumot kell megkötnünk, az ott derült ki. Tudatosság a vezetés kérésének szem előtt tartásában - hogy a kórust egységes, ám két színházban is szerepet vállaló karként kezeljem - mindenképpen tetten érhető volt. Jó pár év ment rá, hogy lassú változásokkal megismerjük, megszokjuk egymást, s elfogadtassam a követelményeimet, az általam szabott irányt. Voltak kényszerű leépítések, ezek zömében nyugdíjkorhatár közelében lévőket érintettek, de kifejezetten minőségi szempontok alapján történő drasztikus változtatásra nem volt mód. Nehéz is lett volna, hiszen a kórusnak a mindennapokban is működnie kell. Ez nem egy zenekar, amelyben kiváló zenészek egy év elteltével már egész jól játszanak együtt, s öt év múlva akár kiválóak is lehetnek, függetlenül az eléjük kerülő kottától. A kórusban van, aki negyven operát tud fejből, s lehet, hogy nem a legmagasabb szinten, de bármelyiket elénekli, bármelyik este. Egy ilyen énekes helyére nem tudok betenni egy akármilyen kiváló képességű újoncot, mert neki kell egy-két év, amíg megtanulja a repertoárt.

- Ha visszapillantasz a kezdetekre, a szakmai vagy az emberi feladatok jelentették a nagyobb nehézséget?

- Ahhoz, hogy szakmai munkát tudjak végezni, elfogadhatóvá, hitelessé kellett magam tennem, miközben legalább annyira fontos volt emberileg is elfogadtatnom magam. Az emberi oldal néha meghaladja a szakmait, mert utóbbit közvetítheted néha erőszakosan, máskor következetesen, de ha emberileg nem tudsz szót érteni, akkor semmi nem működik. Kétségtelenül sokszor manapság is úgy érzem, hogy túl sokat vesz ki belőlem az a fajta kezes bánásmód, ami hozzásegíti az embereket, hogy jobbak legyenek. Talán lehetne egyszerűbben és drasztikusabban is csinálni, de az nem én vagyok. Szerintem a zenélés célja amúgy is az, hogy minden előadás után azt érezze a kórustag, hogy ma egy kicsit jobb lett, s nekem ebben kell őket erősítenem, mert ez hallatszik meg a minőségen is. Persze egy hivatásos együttesnél nem lehet elvárni, hogy minden nap mindenkit vállon veregessek, hogy „ma egy kicsit megint ügyesebb voltál, mint tegnap". Joggal mondják, hogy aki nem alkalmas, az ne énekeljen itt. Vannak együttesek, ahol tarvágással elvégezték ezt a feladatot, miközben a szórásba belekerült sok olyan ember is, akikből idővel lehetett volna jobb énekes vagy zenész. Nem vitatom, hogy eljöhet a magasabb piaci vagy művészeti elvárások ideje is, de meg kell teremteni a megnyugtató továbblépés módját, mert nem lehet önhibájukon kívül bajba került életeket egyik napról a másikra elvágni. Erre találtak ki külföldön jól bevált módszereket, amely alapján mindenki békében ledolgozhatja az idejét, s ha már nem tud kellően teljesíteni, akkor békében elválhat az együttestől.

- Válaszaid alapján jól érzem, hogy a szaksajtóban korábban megfogalmazott kritikák egy elvárt, ámde nem reális valóságból indultak ki?

- Az utóbbi időben házon belül és a szakmából is inkább olyan visszajelzéseket kapok, hogy érezhető a közösen végzett erőfeszítés eredménye, mondjuk az öt évvel ezelőtti színvonalhoz képest. Azt gondolom, hogy egy nagyon erős gárda alakult ki, amelyik magas szinten képes teljesíteni, még akkor is, ha a heterogén emberanyag miatt nem minden helyzetben van mód a kívánt minőség előállítására. Én is azt mondom, hogy a minőség mindenek felett áll, s ezen dolgozunk, de ez sem jön létre egy-két év alatt. Kritikát megfogalmazni ezért lehet, de a teljes képhez ismerni kell a hazai hivatásos kóruséneklés, s ezen belül az Operaház kórusának történetét is. Az operakórus volt az első hivatásos énekkar, s ide jó hangú embereket vettek fel, akár zenei végzettség hiányában is, majd megtanították őket egy csomó darabra - kevés pénzért, nagyon sokat munkával. Még 15-20 évvel ezelőtt is szinte az „utcáról fogdosták" az embereket, szó sem volt arról, hogy a Zeneakadémiáról kikerülő, képzett és tehetséges énekesek közül válogathat a karvezető! Énekkarban énekelni lenézett és meg nem fizetett dolog volt; amikor azután létrejött a Nemzeti Filharmónia Énekkara, jó néhányan mentek át oda, több pénzért, kevesebb munkát végezni. A 2002-es költségvetési bővítés óta van lehetőség a kar frissítésére, elsősorban zeneileg kvalifikált fiatalok felvételével. Ebből a vegyes képzettségű, eltérő zeneiséggel bíró gárdából kell olyat gyúrni, ami zeneileg és hangzását tekintve is elsőrangú. Én azon dolgoznék, hogy úgy jöjjenek egyre jobb és jobb emberek, s vegyék fel a lépést, hogy a lemaradóktól a lehető legkevesebb sérüléssel váljunk el.

- Manapság már presztízs az operakórusban énekelni?

- A telefon csengésének sűrűségéből ítélve igen. Sokan szeretnének operát énekelni, ráadásul, leszámítva néhány vidéki színházat, lassan ez az egyetlen játszóhely. Ez talán helyre teszi az elvárásokat is, és így nem lesz snassz szólista kvalitásokkal kórusban dolgozni. Hiszen akkor igazán jó a kórus, ha nagyszerű, szólisztikus képességekkel rendelkező, de kórusban énekelni képes és kész emberek lépnek fel benne. Amikor egyes világszínvonalú együttesekre hivatkoznak a kritikusok, akkor az összehasonlítás során meg kellene nézni, milyen feltételrendszer, és milyen emberanyag áll ott a rendelkezésre. Azt szoktam mondai, majd akkor lesz igazán jó a kórus, ha én is meg tudom hirdetni Párizsban a kórushelyeket, nem csak a párizsi opera nálunk.

- Eddigi interjúidban a szövegmondás, a színpadi munka és a dramaturgiai hatású jelenlét terén elért eredményeket méltattad. Mi van még előttetek, mire fordítanál a jövőben is hangsúlyt?

- Sokat javult a deklamáció, a ritmikai fegyelem, az érthetőség, a kifejezés erőssége, a homogenitás. Ezek azonban olyan paraméterek, amelyek folyamatosan fejlődnek, ezért nem állítom, hogy a lehetőségeink csúcsára értünk volna. A ritmikai fegyelem például pont a legnehezebben átadható tudás olyan emberek számára, akik nem kaptak komoly zenei alapképzettséget, akiknek gyerekként nem épült be, nem vált érzetté egy ritmusképlet. Arról nem is beszélve, hogy a torok, ha megfeszülök is, a 20 éve betanított darabok esetén az akkor elhangzottakra emlékszik. Ha mérhetővé kellene tennem a céljaimat, azt szeretném elérni, hogy egy 120 fős kórus deklamáltságérzete is olyan világos és egységes legyen, mint egy húszfős társaságé. S mindez legyen kristálytiszta és stilárisan kellőképp érzékeny.

- S hogyan tervezed a saját szakmai karrieredet?

- Úgy érzem, a most kihasználtnál sokkal komolyabb kreatív energiák lakoznak bennem. Mivel jelenleg az Operaházban nem dirigálhatok, ilyen irányú késztetéseimet máshol élem ki - 15 éve vezetem Eger város zenekarát. Sokat játszom gyerekeknek, akikben roppant fogékonyságuk miatt az aktív zenélés, a zene látványa hihetetlen erőket mozgósít. Most éppen szellemi fogyatékos gyerekeknek készítek olyan zenei projektet, amelyben megszólalhatnak, s az élmény részesei lehetnek. Érdekelnek az operajátszás új irányai is, s élvezem az alternatív színházakat is. Több olyan produkció megálmodója és létrehozója voltam, ami izgalmas, új kontextusban mutatta meg a zene és a színház kapcsolatát, s van még ilyen tervem bőven. Realizálnom kellene végre komponálási elképzeléseimet is, és külföldi kapcsolataimat is szeretném jobban kamatoztatni. Mivel nagyon szerettem tanítani a Zeneakadémián, lehet, hogy nekiállok egy doktori disszertáció elkészítésének, hogy ismét oktathassak, akár itthon, akár máshol. Úgyhogy munkám, tervem akad elég, csak a nap lenne hosszabb.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Könyv

Depressziós? Olvasson krimit!

Természetesen senkit nem arra buzdítunk, hogy a szakember segítsége vagy esetleg a gyógyszeres kezelés helyett essen neki az Agatha Christie-összesnek, mert mire a végére ér, kutya baj. Annyit azonban kutatások nélkül is állíthatunk, hogy egy jó könyv fel tudja dobni az ember napját.
Klasszikus

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.
Vizuál

Már biztos: mozifilm lesz a Downton Abbey-ből

Hosszú találgatás után most megerősítették, hogy filmváltozat készül az angol sorozatból. A hírek szerint az eredeti szereplőgárda tagjai is visszatérnek.
Zenés színház

Frankó Tünde: „Kedves pikantériát ad...”

Egy művésznek az a legfontosabb, hogy a törekvéseiben a színháza partner legyen - állítja Frankó Tünde. A Palotakoncertek fellépőit bemutató sorozatunkban a népszerű primadonna válaszolt kérdéseinkre.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Laki Péter: „Ez nem hagyományos gála”

A fiatal táncos komikus igazi showman, és karizmatikus színpadi jelenlétét a Budavári Palotakoncerteken is kamatoztatja: Kerényi Miklós Mátéval együtt látják el a házigazda feladatát.
Zenés színház operett

Frankó Tünde: „Kedves pikantériát ad...”

Egy művésznek az a legfontosabb, hogy a törekvéseiben a színháza partner legyen - állítja Frankó Tünde. A Palotakoncertek fellépőit bemutató sorozatunkban a népszerű primadonna válaszolt kérdéseinkre.
Zenés színház interjú

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Zenés színház kritika

A mi Chicagónk

A Chicago a minőségi szórakoztatóipar egy legsikerültebb darabja. Nem azért persze, mert igen jól meg van csinálva. Inkább azért, mert jól ki van találva. Nemcsak a társadalmat leplezi le, de önmagát is. Alföldi Róbert rendezésében, a Kultúrbrigád és az Átrium előadásában pedig a mi, honi állapotainkat is.
Zenés színház interjú

„A Marica grófnőnek minden száma sláger”

A Fertő-tó partján, Mörbischben láthatja a közönség Kálmán Imre örökzöld alkotását, a Marica grófnőt, amely zeneileg és látványosságában is lenyűgözőnek ígérkezik. A produkcióról a Seefestspiele Mörbisch művészeti vezetőjét, Peter Edelmannt kérdeztük.