Mit tudtál Karády Katalinról mielőtt megtalált ez a szerep?
Karády Katalintól van egy régi lemezem kislány korom óta a falamon. Nem tudom, hogy hogy került oda, de a mai napig megvan. Narancssárga alapon fekete betűkkel állnak rajta a címek, és a tokja sincs már meg, mert mindig damillal volt felfüggesztve egy szögre. A falak változtak az évek során, de a lemez a régi.
Mi jut eszedbe ma, ha ránézel erre a lemezre?
Sokat bővült az ismeretem Karádyról, amióta játsszuk az Ópiumkeringőt. Szerintem nagyon sokan nem tudják róla, hogy ő milyen személyiség volt, és miket tett. Csak egy országosan ismert dívára gondol a legtöbb ember, ha meghallja Karády nevét. Egy búgó hangú különleges egyéniség, aki a kisugárzásával varázsolt, de sokkal összetettebb, gazdagabb, érzékenyebb, színesebb és törékenyebb volt, mint gondolnánk. Engem mindig is érdekelt, mert valami titkot éreztem benne. Bevallom ijesztő volt, amikor először megkeresett Lengyel Ferenc ezzel a gondolattal, hogy készülne egy darab Karádyról, amibe engem képzelt bele.
Biztosan tudtam, hogy én nem szeretném utánozni őt, sőt nem is tudnám.
Ezek szerint ő keresett meg téged ezzel az ötlettel és nem te mentél hozzá, hogy eljátszanád Karádyt?
Ferit már régóta érdekelte Karády és szeretett volna róla egy előadást. Ő keresett meg ezzel az ötlettel. Azonban akkor én már régóta nem énekeltem. A Nyomorultak óta hosszú évek teltek el. Én azt hittem, hogy már nem fogok soha többet énekelni. Így nekem ez egy nagy visszatérés volt.
Azonnal elvállaltad?
Tulajdonképpen igen, de fontos volt, hogy megértsem Lengyel Feri koncepcióját. Azt tudtam, hogy nem szeretnék imitálni. Az előadásnak nem az a lényege, hogy én úgy énekeljek, vagy úgy gesztikuláljak, mint Karády. Egyébként érdekes, hogy nagyon sokan mondják, akik látták már az előadást, hogy bizonyos pillanatokban olyan volt, mintha megjelent volna a díva. Ez azért elég különleges visszajelzés, hiszen mindössze egy jellegzetes motívumot emeltünk be, a hajviseletében idézzük meg, de sem a ruha, sem a smink, sem más a megjelenésemben nem akar rá hasonlítani.
Karády életének arról a szakszáról szól ez a történet, amikor a Gestapo letartóztatta, megkínozták és fogva tartották. A szerelmével egy épületben raboskodott, és a legjobb barátnője is abban az épületben volt egy darabig.
Ez sokak számára újdonság lehet vele kapcsolatban, hogy milyen méltatlan körülmények között tartották, mik történtek vele, és hogy eközben miként gondolkozott, hogy mennyi mindent tett bizonyos emberekért, mennyit segített. A darabban természetesen van fikció is, hiszen Lengyel Ferenc írta szövegkönyvet, de sok minden valós tényeken alapul. Ezekről a történésekről kevesebbet beszélünk vele kapcsolatban, emiatt örülök neki, hogy itt nem csak, mint idolt láthatjuk, hanem megismerhetik őt a nézők egy teljesen új oldaláról is.
Azt írta az egyik kritika, hogy ebben a darabban „Pataki Szilvia sokkal többet mutat, mint amennyit valaha kértek tőle”. Ezt te is érezted?
Igen. Én úgy gondolok erre az előadásra, hogy ezért volt érdemes az eddigi minden. Minden, amit ezen a pályán tevékenykedtem.
Miért? Minek az esszenciája ez?
Nagyon összetett a műfaj, hiszen énekelek, emellett ott van mögöttem egy teljes jazz nagyzenekar, akikkel szinte együtt lélegzünk, és ez nagyon érzékeny állapot. És ott van a filmes játék, hiszen egy kivetítőn végig közeliben mutatják az arcomat, és ott van annak a felelőssége, hogy egyedül vagyok egy nagy színpadon, mint színész. Két órán keresztül érdekesnek maradni, izgalmasnak, újnak, lendületesnek, az szerintem hatalmas felelősség.
Rengeteget gondolkodtam azon, hogy vajon mit láthatnak a nézők? Én végig egy filmet látok magamban. Az összes karakter, akik ebben az előadásban megszólalnak, pontosan élnek a fejemben. Tudom, hogy kik ők, és milyen karakterek. Sajnos nem tudom, hogy az a mozi, amit én látok, lentről milyen lehet… de azt éreztem már előadás közben, hogy mindannyian, akik ott vagyunk a teremben, egybeolvadunk. Mintha mindannyian ugyanazt látnánk és ugyanarra mennénk. És ilyet még soha nem tapasztaltam színpadon korábban.
Voltál már ilyen helyzetben, hogy egyedül kellett állnod a színpadon?
Nem, még soha.
Most egyedül vagy, de mégis ott van körülötted tizennyolc zenész. Mennyire tudnak ők partnereid lenni?
Bevallom, hogy tartottam ettől, mert ez a helyzet a zenészek részéről is hatalmas koncentrációt kíván. Ez nem csak egy koncert, hanem annál sokkal összetettebb dolog. Ha csak egyikük elkalandozik, vagy épp nincs ott fejben, akkor biztos, hogy az egész felborul. De a Modern Art Orchestra zenészei elképesztő erővel vannak jelen, hihetetlen profizmussal kísérik hangról-hangra a történetet, megszakítás nélkül. Ez egy akkora csapatjáték, egy olyan összmunka, amit még nem tapasztaltam. Olyan, mintha mi mindannyian képviselnénk Karádyt.
Mindegyik zenész átéli, amiket ő érez, amiről beszél… És az összes hangszernek, hangnak jelentősége van.
Érzed közben, hogy egyedül vagy?
Egyedül vagyunk. Többen. Úgy érzem, hogy mi vagyunk együtt egyek az előadásban.
Sík Olgánál tanultál énekelni és Ács János adott neked a pályád elején egy hatalmas lehetőséget. Visszanézve kit tartasz igazán meseterednek az eddigi szakmai utadon?
Iglódi Istvántól nagyon sokat kaptam. Sajnos meghalt, amikor másodikosok voltunk, úgyhogy nem vitte végig az osztályt. De nagyon sok mindent tanított nekem, nem csak a szakmáról, hanem az életről is. Egy kicsit a pótapukám volt. Neki nagyon sokat köszönhetek. És azt hiszem, Lengyel Ferinek köszönhetem a legtöbbet eddig szakmailag.
Milyen volt vele dolgozni, könnyű próbafolyamat volt az Ópiumkeringő?
Nem, egyáltalán nem. Nagyon sokszor éreztem azt, hogy én nem vagyok elég. Nem vagyok elég kaliber, nem vagyok elég jó színésznő vagy énekesnő. Nem is vagyok énekesnő… Nekem nagyon sokáig nem volt elég hitem magamban, hogy ezt meg tudom csinálni. De tulajdonképpen még most sincs. Ugyanis ez máshonnan működik. Nem abból, hogy én bármit elhiszek magamról.
Ez az előadás a csodával határos módon megszületett, mindannyiunk gyereke lett, és nagyon sok szeretet és finomság van abban, ahogyan lélegezni és működni tud.
A Pesti Magyar Színház levette a műsoráról, de bízom benne, hogy ezzel a mostani meghívással, amit a Zsidó Művészeti Napoktól kaptunk, még nincs vége ennek a történetnek. Előadásról előadásra cseperedik, gazdagodik, alakul az Ópiumkeringő. Ez egy érdekes tánc, amiben furcsa megtapasztalni, hogy mennyi minden van még benne, ami még nem bontakozott ki. Úgy érzem, hogy ez a mostani helyzet, pontosabban az elmúlt közel két év, ami mögöttünk van, olyan színeket, olyan plusz üzenetet tett még bele, amitől még különlegesebb lesz az előadás.
Egy öt évvel ezelőtti interjúban nyilatkoztad, hogy nagyon szerencsésnek tartod magad, mert nem kell várnod, hogy csörögjön a telefonod, folyamatosan keresnek és vannak feladataid. Ez változatlanul így van?
Én elhagytam ezt a pályát, mert valami hiányzik belőlem, ami elengedhetetlen a harchoz. És én nem akartam harcolni. De amikor megtudtam, hogy a ZsiMü felkérésére újra lesz Ópiumkeringő előadás, akkor azt éreztem, hogy olyan vagyok, mint egy főnixmadár! Belülről előtörtek mindenféle energiák: a félelem, a hála, a boldogság, a mámor érdekes cuveé-je. Így most két év után először újra… varázsolunk.
Szerinted lesz folytatás?
Nem tudom. Most készülök erre az előadásra. Aztán meglátjuk.
Nem gondolkozol, hogy mi lesz utána?
Nem.
(Az interjút készítette: Gáspár Anna)
Ópiumkeringő - Jazz-story Karády Katalinról
Zsidó Művészeti Napok - MOM Kult Színházterem
2021. november 27. 19 óra
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Pataki Szilvia az Ópiumkeringő c. előadásban / fotó: Juhász Éva, ZsiMü