Zenés színház

Miss Saigon legendája Sopronban éledt újjá

2011.08.20. 08:04
Ajánlom
Augusztus 19-én a Budapesti Operettszínház és a soproni MKB Aréna együttműködésében mutatták be a musicalt. Az előadást augusztus 20-án és 21-én tekintheti meg a soproni és Sopron környéki közönség, a produkció a 2011/2012-es évadban az Operett repertoárjára kerül.

1994 nyarán mutatták be a Szegedi Szabadtéri Játékok, a Rock Színház és a Fővárosi Operettszínház koprodukciójában a Schönberg-Boublil-musicalt a Dóm téren. A nyári soproni előadás egyrészt szembesülés ennek a legendás Miss Saigonnak a legendájával - amelyet a jogtulajdonos Cameron Mackintosh is dicsérettel halmozott el a bemutatón -, s azt igyekszik tovább éltetni, másrészt azonban a történet mai érvényességét kutatja.

D64936C0-B602-4400-9F82-EC9EC8F56CF9

Csengeri Ottília - Miss Saigon

Az egykori szegedi és az augusztus 19-21-i soproni előadás rendezője, Kerényi Miklós Gábor szerint dráma a felelősségről, a történet "számunkra, akik az Amerika-imádat és a szocializmus gazdasági problémáinak nyomasztó terhe alatt éltünk, különösen átélhető. A mű katartikus élményt kínál minden nézőnek, szól a gyarmatosításról, a kommunizmus kísértetéről, a különböző kultúrák-népcsoportok közötti különbségekről, s bár társadalmi feszültségekkel teli, mégis főként a szerelem erejéről mesél."

Sopronban közel hatezer néző előtt, kilencszáz négyzetméteres színpadon zajlottak az események, és több mint kétszázan vettek részt az előadásban. A nagyszabású díszletet Kentaur, a jelmezeket Horváth Kata tervezte, a koreográfia Bakó Gábor munkája. Az alkotócsapat tagjai összeszokottak, az 1994-es szegedi előadást is együtt hozták létre. Vallják, hogy az emlékek nélkül nem lehet megközelíteni a darabot, ám nem emlékidéző, hanem teljesen új látványvilágú produkciót hoznak létre, amelyből azért természetesen nem maradt ki a helikopter sem.

Christ Dolhai Attila, Johnt Feke Pál alakította, a Professzor szerepében Mészáros Árpád Zsolt és Szabó P. Szilveszter volt látható. Kim szerepében Vágó Zsuzsi és Dancs Annamari, Ellenként Bordás Barbara és Vágó Bernadett lépett közönség elé. Thuy karakterét Kerényi Miklós Máté, míg Gigit Csengeri Ottília formálta meg, aki a szegedi előadásban is ezt a karaktert alakította. A produkcióban az Operettszínház Musicalegyüttese, Balettkara és ösztöndíjasai, továbbá a Pesti Broadway Stúdió hallgatói mellett több száz statiszta is színre lépett.

40E77190-EF85-4EBE-B254-9188DA8AD745

Miss Saigon

Akik lemaradtak a soproni előadsokról, szeptember 15-től a Nagymező utcában tekinthetik meg a musicalt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert főszereplésével jön A színházcsináló

Az Orlai Produkció legújabb bemutatójára november 15-én kerül sor az Átriumban. A Thomas Bernhard drámája nyomán készült előadást Pelsőczy Réka rendezésében láthatja a közönség.
Könyv

David Szalay kapta az idei Booker-díjat

A magyar-kanadai származású szerző a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényével érdemelte ki, amely kapcsán a zsűri úgy fogalmazott, soha nem olvastak még hasonlót. 
Zenés színház

A hidegvérű wagnerista – interjú Egils Siliņšsel

A lettországi Egils Siliņš ősszel újra az Operaház vendége lesz. A Wagner-énekléshez szükséges megfelelő fizikai és mentális kondícióról, a magyar zenészekről és közönségről is beszélt.
Zenés színház

Diszkó, gospel és nevetés – Apáca Show az Erkelben

November 14-én ismét felfordul egy zárda élete: az Erkel Színház ugyanis ezen a napon mutatja be Szente Vajk rendezésében, impozáns szereplőgárdával az Apáca Show című musicalt.
Vizuál

Az elmúlt egy év legjobb spanyol filmjei érkeznek az Urániába

November 18. és 24. között rendezik meg a Spanyol Filmhetet az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az eseményen egyebek közt izgalmas politikai thrillert, szatírákat és a közelmúlt történelmét feldolgozó alkotásokat is láthat a közönség.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

A Tosca látható jövőre a Szentmargitbánai Kőfejtőben

Puccini operája tizenegy év után kerül ismét a kőfejtő színpadára, új rendezésben: Thaddeus Strassberger már visszatérő vendégként dolgozik a különleges helyszínen.
Zenés színház videó

A sivatag Párizsa – dokumentumfilm készült az OPERA dubaji vendégjátékáról

A Magyar Állami Operaház szeptemberi turnéjáról készült film – amely bemutatja az előadások hátterét, és hogy hogyan készülnek a művészek az eltérő kulturális közegben – cikkünkben, valamint az intézmény közösségimédia-felületein megtekinthető.
Zenés színház ajánló

Diszkó, gospel és nevetés – Apáca Show az Erkelben

November 14-én ismét felfordul egy zárda élete: az Erkel Színház ugyanis ezen a napon mutatja be Szente Vajk rendezésében, impozáns szereplőgárdával az Apáca Show című musicalt.
Zenés színház interjú

A hidegvérű wagnerista – interjú Egils Siliņšsel

A lettországi Egils Siliņš ősszel újra az Operaház vendége lesz. A Wagner-énekléshez szükséges megfelelő fizikai és mentális kondícióról, a magyar zenészekről és közönségről is beszélt.
Zenés színház gyász

88 éves korában elhunyt Kálmán Yvonne, a világhírű zeneszerző, Kálmán Imre lánya

A világhírű magyar zeneszerző, Kálmán Imre lányát hosszú betegség után, életének 89. évében érte a halál. November 7-én, pénteken hunyt el Los Angelesben.