- Hogyan lett Réti József növendéke, és milyen volt a vele való közös munka?

- A kapcsolatunk kezdete olyan történet, amit most nem mesélhetek el, mert azt az estre tartogatom. Akit érdekel, jöjjön el, és megtudja. Egyébként nagyon kedves ember volt, soha nem emelte föl a hangját. Odafigyelt, segített, szava volt, tudta, hogy mit kell csinálni. Ő maga példát mutatott. Soha nem fordult elő az, hogy felkészületlenül ment volna valahova, vagy nem ért oda időben. Sajnos csak nagyon rövid ideig tudtunk együtt dolgozni, de iránymutató volt, amit mondott. Elég sok tanárt elfogyasztottam életemben. Egész fiatal koromtól nagy a hangterjedelmem, ezért hol koloratúrnak próbáltak képezni, hol mezzónak, attól függően, hogy ki tanított. Amikor a tanár úrhoz kerültem, rögtön megmondta, hogy mi az a néhány darab, amit nekem meg kell tanulni, mert arra szükségem lesz majd egyszer. Nagyon jó füle volt arra, hogy megérezze, ki milyen szerepkörre való, milyen stílusban kell énekelnie, vagy mi áll jól neki.

Az első óráink egyikén azt mondta, hogy nekem tudnom kell a IX. szimfóniát, Verdi Requiemjét és Beethoven Missa solemnisét. Mind a három bejött, mindegyiket énekeltem a pályafutásom során, az első Verdi Requiemje volt. Ez egy remek történet. Akkoriban olyan renoméja volt egy jó tanárnak, hogy ha egy növendékére azt mondta, hogy jó, és kérte, hogy hallgassák meg, akkor meghallgatták. Sajnos ma már ez nem így van. Ennek köszönhetem én az első nagy feladatomat. 1972-ben a Zeneakadémián játszották Verdi Requiemjét. Abban az időben ez a mű nem ment egy évben ötször-hatszor, hanem öt éveként egyszer, tehát nagyon nagy dolog volt egy ilyen produkcióban részt venni. Réti József engem karon fogott, elvitt a Filharmónia igazgatónőjéhez, és azt mondta, hogy itt van ez a lány, és szerinte ő jó lenne. Hozzá kell tennem, hogy úgy mentünk a Filharmóniába, hogy én tudtam a darabot, és ma is azt tanítom, hogy a feladatokat felkészülten kell várni, mert a hirtelen megtanult dolgok soha nem ülnek be eléggé. Az mindig hakni jellegű marad, és azt én nem szeretem. A hosszú távú munka híve vagyok.

Tudni kell azt is, hogy az Operaház nem adott ki két olyan vezető művészt, aki énekelhette volna a szerepet, mert éppen Otello-premier volt. Én nem végeztem Zeneakadémiát, konzervatóriumba jártam, és akkoriban még a Magyar Állami Népi Együttes kórusának ötszázadik sorában énekeltem. Végül is megkaptam a szerepet, el is énekeltem. Meg kell mondanom, elég nagy port vert fel, hogy egy teljesen ismeretlen énekes a Zeneakadémián olyan nagynevű művészek mellett lépett fel, mint Forrai Miklós, az Állami Hangversenyzenekar, a Budapesti Kórus, Barlay Zsuzsa, Korondi György és a nagyon fiatal Kováts Kolos. Az előadás óriási siker volt. Azt hittem, hogy most majd jön a folytatás, de nem így lett. Nagyon-nagyon sokszor kellett még bizonyítanom, hogy felfigyeljenek rám. Eljöttem a Népi Együttestől, és az Operához szerződtem, a kórusba. Összesen tizenhárom évet töltöttem a karban, mielőtt szólista lettem.

- Mielőtt találkoztunk, megnéztem a Wikipédiát, amiben az áll, hogy 1973-tól az Operaház tagja. Ez rendjén is van, gondoltam, de az nincs benne, hogy kórustag volt. Ez egyszerűen hihetetlen!

- Pedig így van. Többször énekeltem próbát, és azokat a teljesen normális válaszokat kaptam, hogy olyan sokan végeznek a főiskolán, és nekik kell az állás. Persze azt is tudjuk, hogy szopránból mindig Dunát lehet rekeszteni, míg mondjuk tenorból vagy basszusból kevésbé. De aztán eljött egy olyan pillanat, amiben persze sok minden összejátszott, amikor kiemeltek a karból.

- Réti Józsefre visszatérve, őt mennyire becsülte meg az Operaház?

- Azt hiszem, hogy megbecsülte, hiszen ő nagyon sokat énekelt, tanított a Zeneakadémián is, és meghatározó fellépője volt a koncertszínpadoknak. Akárkivel beszélek, mindenki szeretettel emlékezik róla. Egy életvidám, jókedvű, de ugyanakkor nagyon precíz és odafigyelő ember volt. Az az ő egyéni tragédiája, hogy akkor kapott egy olyan lehetőséget az élettől, amikor, sajnos, azt már nem tudta teljesíteni. Montserrat Caballé hívta őt partnerének. A hatvanas években csak úgy elmenni vendégszerepelni, az nem úgy volt, mint ma, hogy kapom a meghívást, és megyek. Ez borzasztó nagy megtiszteltetés volt, és ő nagyon készült rá, de a betegsége miatt ez meghiúsult.

- Hogyan jött az emlékest gondolata?

- Sok növendéke volt, és közülük sokan tanítunk is. Volt már - azt hiszem tizenöt-húsz évvel ezelőtt - egy emlékest, ahol a régi tanítványok énekeltek, hiszen többen az Operaház tagjai voltak, de most úgy gondoltam, hogy ne ők énekeljenek, hanem azok, akik a volt tanítványok jelenlegi növendékei. Elmondtam az ötletemet kollégáimnak, Keönch Boldizsár tanár úrnak, aki a Zeneakadémián Réti József helyét kapta meg, és Laky Krisztina művésznőnek, aki a másik élnövendék volt, és később Nyugaton csinált karriert. Nekik nagyon tetszett a terv, és akkor megkerestem Zimányi Zsófiát, aki első szóra azt mondta, hogy rendben van, csináljátok nálunk. Nagyon köszönjük ezúton is a lehetőséget!

- Mi minden lesz látható és hallható?

- Az est nem a növendékekről és nem rólunk szól, hanem Réti Józsefről, mert sikerült néhány szép DVD-t szerezni, amelyeken ő énekel. Persze a minősége nem olyan, mintha ma készült volna, de őt látjuk különböző szerepekben, és ez szerintem mindennél többet ér. Akik emlékeznek rá, azoknak azért, akik pedig nem láthatták őt színpadon vagy nem hallhatták a rádióban, azoknak ezért, mert annyiféle darabot sikerült összeszednünk Mozarttól Wagnerig, hogy meg tudjuk mutatni ezeknek a felvételeknek a segítségével azt a hihetetlen technikát, amivel énekelt, azt a stílusismeretet, amivel rendelkezett, és a rendkívüli sokoldalúságát.

Negyven év nagyon sok idő. A művészek elfelejtődnek, és mi ezt szeretnénk most korrigálni. Például az olyan evangélista, mint ő volt Bach műveiben, bizony pótolhatatlan. Sikerült a koncertre két olyan kollégát meghívni, akik a hatvanas-hetvenes években szinte állandó partnerei voltak. Nagy örömömre szolgál, hogy László Margit és Barlay Zsuzsa elvállalta a felkérést. Abban az időben koncertélet hármójuk nélkül nemigen volt. Tudtuk, ha elmegyünk egy koncertre, és ők énekelnek, ott igen magas lesz a nívó. A november 4-i emlékesten a videóbejátszások után beszélgetünk a pályatársakkal. Emellett nekünk, tanároknak két-két növendékünk lép fel egy-egy produkcióval, akiket Oberfrank Péter kísér zongorán.