Zenés színház

Mit jelent a tisztaság? – szcenírozott Máté-passió Firenzében

2025.12.23. 08:55
Megosztom
A sokszor megdöbbentő színreviteleiről ismert olasz rendező, Romeo Castellucci mostanában az oratorikus művek felé fordult, az adventi időszakban a Máté-passiót láthatta tőle a firenzei közönség. A produkciót bajosan lehetett volna egyáltalán színházi előadásnak nevezni, ugyanakkor felvethette a kérdést, hogyan érdemes egyáltalán színre állítani egy passiót. A széria harmadik, egyben utolsó estjét láttuk, december 7-én a Teatro Maggióban.

Egy ideje már jellemző trend az oratorikus alkotások színre állítása, nálunk is láthattunk rá példát, hogy Händel Messiása vagy Verdi Requiemje színpadi megvalósításban került a közönség elé. Az ok alighanem ugyanaz, amiért a rendezők szívesen fordulnak a ritkán játszott operákhoz is, kisebb előadói hagyománnyal kell megküzdeni, kevésbé nyomasztó a tradíció, és a közönség sem azzal az elvárással ül be, hogy a harminc évvel ezelőtti első operaélményét szeretné viszontlátni. Ráadásul mivel ezek a művek általában nem rendelkeznek egy az egyben elmesélhető cselekménnyel, ebből a szempontból is sokkal nagyobb művészi szabadságra adnak lehetőséget, nem fordulhat elő, hogy a merészebb képzettársítások követhetetlenné tennék a történetet.

Romeo Castellucci rendezőt mostanában különösen foglalkoztatja a műfaj, ősszel Rómában Pergolesi Stabat materjét vitte színre (a szoprán szólista Baráth Emőke volt), december elején pedig a zenetörténet egy óriásához, Bach Máté-passiójához nyúlt hozzá. Hogy pontosan mit csinált vele, arról szándékosan fogalmaztam ilyen homályosan, ahogy

a kész produkció kategorizálásával kapcsolatban is óvatos maradnék, a végeredményt inkább sorolnám a képzőművészet, mint a színház művészeti ágához.

A nézőtérre belépve rögtön az érkező szemébe tűnhetett a mindent elborító fehérség. A színpad, a háttér, a megemelt zenekari árokban ekkor már bent ülő zenészek, kórustagok és szólisták ruhája mind fehér, ahogy a legtöbb statisztáé is, és jó pár tárgy, ami a színpadon megjelenik. Mintha egy múzeum semleges kiállítóterében lennénk, ahol sorra tekinthetjük meg az installációkat. Az asszociáció nemcsak annak köszönhető, hogy egy ilyen jelentős művészettörténeti múlttal rendelkező városban, mint Firenze, mindenben képzőművészeti utalásokat láthatunk, az egyes jelenetek színpadi megvalósítása tényleg ahhoz hasonlít, mintha egy passió témájú kortárs kiállítást járnánk végig. Láthatunk a színen az oldalán fekve keresztülcsúszó buszt, egy fenyőfát, aminek levágják az ágait, egy kisebb laboratóriumot stb.

596081021_1243061487857944_6963857630055419552_n-163631.jpg

Jelenet a Máté-passióból (Fotó/Forrás: Michele Monasta / Teatro del Maggio)

Az elhangzó jelenethez való kapcsolódás néha egyértelműbb (a fa az Olajfák hegyénél zajló események kapcsán tűnik fel), máskor viszont nem biztos, hogy a néző magától is rájönne az összefüggésre. Így a rendező szokatlan megoldásként egy kis füzetet állított össze, amely minden részhez egy nagyjából féloldalas magyarázatot fűzött.

Az előadás kezdete előtt kivetített felirat kifejezetten biztatott, hogy a szövegeket folyamatosan olvassuk a színpadi játékkal párhuzamosan,

ezért a nézőteret sem sötétítették el teljesen. Ismét csak egy olyan megoldás, amely színházban szinte elképzelhetetlen, míg a múzeumban sokan visznek magukkal az adott kiállításhoz készült kísérőfüzetet, vagy tanulmányozzák a műtárgyak leírásait. De azért persze nem úgy kell elképzelni, hogy a kis szövegek pontosan és egyértelműen elmagyarázták, mi miért látható a színpadon, inkább további gondolkodásra késztettek. A második jelenetben például egy asszony illatos kenetet önt Jézus fejére, aki azzal inti le a pazarlás miatt panaszkodókat, hogy a nő a temetésére készítette őt elő. Ekkor a színpadon egy nagy ammóniáskannát helyeztek el, a leírás pedig az anyag részletes ismertetése után egyetlen mondattal utalt a kapcsolatra: „Az ammónia az utolsó »illat«, amelyet a test bomlása során kibocsát magából.”

Miközben az újabb és újabb kis gondolatmorzsák érdekes konnotációkkal gazdagították az előadást, nem engedték azt egyetlen, egységes műalkotásként befogadni. Erről a szerkezetről még egy, ezúttal mondhatni, irodalmi párhuzam jutott eszembe, a jelen előadásban épp az Evangélista szerepet éneklő Ian Bostridge könyve Schubert Winterreiséjáról. Ebben az alkotásban – amelynek a borítója bizonyos kiadásokban teljesen fehér – a szerző az egyes dalokhoz kapcsolódó egy-egy motívumot vagy fontosabb gondolatot magyaráz meg, a legkülönbözőbb tudományágak szempontjából. Szó esik a Carbonari-mozgalomról, a hópelyhek szerkezetéről, zenetörténetről, természettudományról, filozófiáról és még ki tudja, miről, miközben kaleidoszkópszerűen sokszínűen bontakozik ki a dalciklus világa. Paradox módon a könyvben mégis erősebb dramaturgiai felépítést éreztem, mint Castellucci előadásában.

595324986_1243061494524610_4191123019075196992_n-163631.jpg

Jelenet a Máté-passióból (Fotó/Forrás: Michele Monasta / Teatro del Maggio)

Ha mégis beszélhetünk valamiféle drámai erőről, az nem a produkció egészén végigvonuló elvként érvényesült, inkább az egyes pici jelenetek között volt olyan, amely belső drámát rejtett. A legerősebb természetesen a keresztre feszítés volt: a Komm, süsses Kreuz kezdetű áriában és az azt követő részekben nagyon különböző korú emberek, férfiak és nők próbálták ki, meddig tudnak egy vízszintes rúdon függeszkedni. A gyakorlat mindig ugyanúgy nézett ki: az illető széles kéztartásban megmarkolta a rudat, az felemelkedett vele, így a függeszkedő olyan testhelyzetbe került, mint a keresztre szegezett Jézus, majd egy idő után elengedte, visszahuppant a földre, és átadta a helyét a következőnek.

Egy egyszerű mozdulatsor, mégis elképesztő erővel sűrítette magába, hogy Krisztus minden egyes emberért halt meg a kereszten,

és hogy mi magunk milyen gyengék vagyunk nélküle.

Bár korábban azt állítottam, a produkció nem mutatta fel a Máté-passió koherens értelmezését, ezt annyiban pontosítani kell, hogy azért létezett egy motívum, amely az előadás során újra és újra előbukkant, így mintegy központi kérdéssé vált. Ez pedig a tisztaság volt, konkrét és elvont értelemben is. A zene első hangjainak elhangzása előtt már láttunk egy kézmosási jelenetet, egyértelmű utalás nem mutatott rá, de nyilván Pontius Pilátusról volt szó. A fehér színpad bepiszkolódik, majd gondosan letisztítják, két óriási kémcsőben a víz vérszínűvé válik, majd újra áttetsző lesz. És persze megjelennek olyan közismert szimbólumok, mint a bárány vagy a fehér liliom, utóbbit két rendőr a nézőtér felől viszi fel a színpadra, így illata sokáig ott terjeng a levegőben. Mindezek együttesen sem adtak ki olyasféle gondolatmenetet, amely végső tanulsághoz, következtetéshez vezetett volna, mégis legalább pillanatokra megadták azt az illúziót, hogy valahonnan valahova tartunk a passió hallgatása során.

595588825_1242410251256401_2211495430858761330_n-163631.jpg

Jelenet a Máté-passióból (Fotó/Forrás: Michele Monasta / Teatro del Maggio)

Bár alapvetően érdekesnek tartom az oratorikus művek színpadi megvalósításait, érzésem szerint a Máté-passió az egészen kiváló zenei produkció ellenére sem tudott ezen az estén olyan erővel hatni, mint szokott. A Teatro Maggio Zene-, Ének- és Gyermekkarát a karmesterlegenda Kent Nagano vezényelte.

Ma már szinte ritkaságszámba megy, hogy egy Bach-darabot nem korabeli hangszereken halljunk,

és éppen ezért furának tűnhet a műben az a derűs fény, amelyet különösen a modern vonósok produkálni tudnak. A muzsikusok rendkívül igényesen játszottak, produkciójuk a zenei anyag alapos megértéséről tanúskodott. Külön elismerés illeti a viola da gamba játékost, és persze az egész continuo szólamot. Az énekkarok is jól elboldogultak a polifónia erdejében, drámai jeleneteket és átszellemült korálokat hallhattunk tőlük, azért pedig még egy hatalmas bravó jár nekik, hogy minderre úgy voltak képesek, hogy a mű nagy részét ülve adták elő.

Az Evangélista szerepében Ian Bostridge lenyűgöző teljesítményt nyújtott. Ki hinné, hogy az énekes már betöltötte a hatvanadik életévét, finom és érzékeny tenorján a kopás legkisebb jele sem mutatkozik, jóformán ugyanolyan szép színű és hajlékony, mint harminc évvel ezelőtti felvételein. Egy-két kényes résznél azért sejthető, hogy a látszat ellenére talán mégsem annyira sima ügy már az énekesnek bármilyen szólamformálási nehézséggel megbirkóznia, mint egykor, de ezek megoldása belefért az előadóművészi szabadságba. Az pedig ízlés kérdése, hogy a művész egész pályájára jellemző, egzaltált szerepformálását valaki szereti vagy sem, egy ennyire rendhagyó produkcióban nem éreztem túl soknak.

597431214_1243061451191281_7671361631399177135_n-163631.jpg

Jelenet a Máté-passióból (Fotó/Forrás: Michele Monasta / Teatro del Maggio)

Ragyogóan énekelt Anna El-Khashem szoprán, aki már jó pár éve, hogy feltűnt a Bajor Állami Opera előadásaiban, de még mindig nincs harmincéves. Érezhető, hogy

a fiatal énekes hangja a jelenleginél súlyosabb szerepekre is alkalmas lesz a megfelelő időben.

Ez azonban a mostani produkcióban egy pillanatra sem ment a könnyedség vagy a szépség rovására, értékes hanganyaga megbízhatóan engedelmeskedik neki. Fura jelenség az altszólókat éneklő kontratenor, Jurij Juskevics, néha egyenesen női színezetű hangot hallhattunk tőle. Míg eleinte úgy éreztem, nem kellően hajlékonyan formálja szólamát (még az Erbarme dich áriában sem), utána valahogy csodálatosan formába lendült, és a gyorsabb szólóiban nagyszerűen teljesített. Stabil pontja volt az előadásnak a tenor szólista, Krystian Adam, a Jézus szerepét éneklő Edwin Crossley-Mercer pedig szigorúan és méltósággal formálta meg a passió kulcsfiguráját. Hatalmas élményt jelentett Thomas Tatzl basszus szólistát hallgatni, gyönyörű, meleg színű, puha, telt hangja pont megfelelt a barokk produkciók kívánalmainak.

Az az egy kérdés maradt megválaszolatlanul, vajon mennyire illik a Máté-passióhoz egy a színházi szemléletmódot ennyire nélkülöző színrevitel. Ha figyelembe vesszük, hogy operaházban, nyilvánvalóan annak törzsközönsége számára készült az előadás, könnyen hajlunk a nemleges válasz felé. Ha azonban megfordítjuk a kérdést, és azt mondjuk, ha egy alkotónak erős képzőművészeti ihletésű víziója van arról, hogyan lehet Bach művét komplex nézőpontból, összművészeti előadásban megmutatni, és ez a produkció helyet kaphat-e egy neves operaházban, akkor a válasz már sokkal kedvezőbb. A mű interpretációtörténete érdekes színfolttal gazdagodott.

Fejléckép: Jelenet a Máté-passióból (fotó/forrás: Michele Monasta / Teatro del Maggio)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Új könyves kihívás indult diákoknak, a cél egyszerű: elolvasni egymillió oldalt

Elindult az 1 millió oldal elnevezésű országos olvasásnépszerűsítő kezdeményezés, amely több száz iskola diákjait ösztönzi közös olvasásra. A kihívás január 31-ig tart.
Zenés színház

Kései remeklés – Jonas Kaufmann Otellója Bécsben

Sztárszereposztásban láthatta a közönség a Bécsi Állami Opera színpadán Giuseppe Verdi Shakespeare nyomán írt, időskori operáját, az Otellót. Vágyhat-e még másra a zenerajongó szíve? – tehettük fel a kérdést a november 2-i előadáson.
Klasszikus

Ritmus, szépség, dallam – íme a Zeneakadémia tavaszi programja

Antje Weithaas, Christian Teztlaff és Giovanni Guzzo hegedűművészek, Martina Frezzotti, Schaghajegh Nosrati és Cyprien Katsaris zongoraművészek, továbbá a Voces8 brit énekegyüttes lesznek a Zeneakadémia jövő tavaszi koncertkínálatának külföldi sztárjai.
Könyv

Nem akart emlékművet állítani magának – Udvaros Dorottya életéről Nyáry Krisztián írt könyvet

A Corvina Kiadó gondozásában jelent meg a Vetkőzés – Udvaros Dorottya élete című kötet, amelyben a Kossuth-díjas színművész pályája fontos döntéseiről, lázadásairól, tévedéseiről és a szabadságért vívott küzdelmeiről mesél. Olvass bele a kötetbe!
Klasszikus

Liszt h-moll szonátájáról nyílik tárlat a Liszt Múzeumban

Új időszaki kiállítás nyílik a Régi Zeneakadémián, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpontban november 13-án 17 órakor. A tárlat Liszt Ferenc egyik nagyszabású zongoraművét, a h-moll szonátát járja körül.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház kritika

Kései remeklés – Jonas Kaufmann Otellója Bécsben

Sztárszereposztásban láthatta a közönség a Bécsi Állami Opera színpadán Giuseppe Verdi Shakespeare nyomán írt, időskori operáját, az Otellót. Vágyhat-e még másra a zenerajongó szíve? – tehettük fel a kérdést a november 2-i előadáson.
Zenés színház ajánló

Sose halunk meg – egy történet, amelyben ott van az élet minden szépsége

Történet barátságról, szabadságról, nagy álmokról és az élet szeretetéről, amely egyszerre nevettet meg, és érinti meg a szívünket. A Pannon Várszínház zenés előadása december 6-án látható a MOM Sportban.
Zenés színház hír

Segítség helyett problémák – a SzíDoSz a minisztériumhoz fordult az Opera Mentőöv Program ügyében

Az Opera Mentőöv Program eredetileg a Covid miatt nehéz helyzetbe került művészek támogatására indult el, ám több kárvallottja lett, a szakszervezet várja az érintettek jelentkezését, valamint a minisztériumhoz fordult az ügyben.
Zenés színház hír

Takács Tamara, Sáfár Orsolya és Brickner Szabolcs is elismerést kapott a magyar opera napján

A Magyar Állami Operaház művészeinek és háttérmunkatársainak szokásos díjátadóját november 7-én tartották. Az elismeréseket Ivacs Balázs megbízott főigazgató adta át az Opera vezetőinek társaságában.
Zenés színház kritika

Miért akar valaki végezni a nevelt fiával? – a Siegfried Münchenben

Folytatódott a Bajor Állami Opera nagyszabású vállalása, harmadik részéhez érkezett Richard Wagner A nibelung gyűrűjének új produkciója. Tobias Kratzer rendezőnek ezúttal egy merőben más hangulatú darabbal kellett megbirkóznia.