Zenés színház

"Mit kezdjek a véres lándzsával?"

2013.05.24. 07:00
Ajánlom
A Parsifal különös, színpadot és szakralitást koncentrált szellemi energiákkal egyesítő cselekményének köszönhetően gyakran a húsvéti időszakban kerül színre a világ operaházaiban. A Művészetek Palotájának Wagner-fesztiválján azonban a komponista zenedrámáról valott elképzeléseinek bayreuth-i mintájára kap helyet júniusban: művészi beavatásként. MAGAZIN

"Mit kezdjek a véres lándzsával?" - tette fel a kérdést Wagner 1865 szeptemberében a Barna könyv lapjain részben magának, részben Cosimának. - A költemény szerint: a Grállal együtt kell behozni a lándzsát; hegyén egy vércsepp csillog. Anfortas sebét mindenesetre ez a lándzsahegy ütötte: hogy függ össze mindez? Nagy itt a zűrzavar.

Wagner rendszerint roppant elszántan élte bele magát alkotói dilemmáiba, a zűrzavarok feloldásának folyamatába, a Parsifal összefüggéseinek kibontása pedig különösen próbára tette. Nem kizárólag azért, mert az ártatlan balgaságánál, szent tudatlanságánál fogva legyőzhetetlen hőssel rendkívül mélyen azonosult, hol önmagát, hol fiát, eszményi teremtményét látva a színpadi figurában, hanem azért is, mert a középkori lovagregény-variánsok részleteiből kialakított szüzsének jóval összetettebb feladatot szánt, minthogy pusztán használható librettóként szolgáljon a zeneszerzői fantázia számára. Jóllehet a cselekményvázlat és a belőle kialakuló költemény bizonyos fokig ilyenformán is sikeres lehetett volna. Wagner ugyanis, bármennyire egyenetlenek voltak is irodalmi adottságai, remek érzékkel tudott szituációkat összefogni és hangulatokat ábrázolni.

Gigantikus hangkulisszákat teremtő fantáziája meghökkentően és lenyűgözően pontosan tudta megragadni egy-egy cselekmény közegének lényegét, illetve a történések és külső kereteik közti összefüggések szerkezeti jelentőségét. Épp ezért a Parsifalnak már az első, Barna könyvbeli prózavázlatában is magával ragadóan élő a Grált kereső lovagok középkori legendáinak világa, az egykori elbeszélések allegorikus fordulatainak ritmikus zártsága, magyarázatoktól tartózkodó egyszerűsége. Ugyanakkor Wagner azzal is tisztában volt, hogy a cselekmény színpadra való alkalmasságát mindez önmagában nem képes tartósan biztosítani, hogy a borzongatóan ódon helyszínek és szófordulatok ereje legfeljebb mindössze némi penészréteggel vonhatja be az egyébként látványosan profán szórakoztatást szolgáló, papírmasé díszleteket, az opera, a zenés színpadi dráma műfaját azonban egy tapodtat sem viheti közelebb ahhoz az ideálhoz, amelynek megteremtését a komponista célul tűzte ki. Ehhez a célhoz pedig Wagnernek megváltástörténetre volt szüksége, olyan cselekményre, amely lelki és technikai értelemben egyaránt megtisztító erejű, amely többé nem opera, hanem a műfajt magasabb szintre emelő, a színpad átlényegítő hatalmát mintegy megszentelő szakrális játék, Bühnenweihfestspiel. Nem egyszerűen visszatérés a dráma rituális gyökereihez, hanem a keresztény rítusba való beavatás, márpedig ez az elképzelés arra kárhoztatta a zeneszerzőt, hogy fáradhatatlan óvatossággal egyensúlyozzon a hívő elragadtatása és a blaszfémia határán. 

A színjátszás világában nemhogy a megváltás misztériumának, de az isteni (sőt sokáig az azt tükröző evilági) hatalom ábrázolásának sem volt helye. Szentségtörésnek és felségsértésnek számított. A hit erejének ábrázolása drámai értelemben tartózkodóbb műfajok számára volt fenntartva, amelyek Bach passióihoz hasonlóan sokkal inkább számítottak a titokzatos cselekmény kommentárjainak, semmint a megváltást tevékenyen megjelenítő színjátéknak. A 19. század képzelőereje azonban kevésbé kötött, közvetlen emocionális reakciókat kiváltó élményekre vágyott, és nem csekély mértékben éppen formálisan távolságtartó mivolta miatt veszítette el érdeklődését azon műfajok iránt, amelyek a vallásos áhítat kifejezésére és felidézésére évszázadokon át hivatottak voltak. Bizonyos formák ugyan viszonylagos népszerűségre tettek szert ebben az időben, mint a hátborzongatóan személyes kétségbeeséssel új életre galvanizált, a mise egykori rituális elemeit csak a tartalom külső kereteként alkalmazó requiem - ez a műfaj még a mellbevágóan életrevaló olasz opera olyan kiválóságait is megihlette, mint Verdi vagy Leoncavallo -, a romantikus esztétika elragadtatásideáljából kinőtt évszázad zenei ízlése azonban egyre inkább olyan benyomásokat kívánt, amelyek az érzékeket több fronton támadva bűvölik el a hallgatóságot, cselekménnyel, látvánnyal, szöveggel és zenével egyaránt szolgálva a művészi-szakrális beavatás élményét.

Az opera és a rítus újfajta, sajátságosan közvetlen kapcsolata mindebből következően alapjában véve logikus jelenség volt, mivel azonban bőségesen rejtett csapdákat, Wagnernek kellett születni ahhoz, hogy valakinek a feladat végrehajtásához kellőképpen letörhetetlen öntudata legyen. Mások, ha közeledni próbáltak is a kérdéshez, óvatosabban, áttételesebben tették. Mint Mascagni például, akinek 1890-ben bemutatott egyfelvonásosa, a Parasztbecsület a feltámadás reggelét csupán kontrasztként alkalmazza egy becsületgyilkosság feszes történetének ellenpontozásához, míg Wagner Parsifalja, a bayreuthi "színházvallás" fő műve magát az átlényegülés misztériumát igyekszik megragadni.

Ha van egyáltalán közös vonása a két alkotásnak, akkor az a női főszereplők súlya, a férfialakokéhoz képest összehasonlíthatatlanul bonyolultabb figurák cselekménymozgató ereje. A szerelmesét megalázott kétségbeesésében eláruló Santuzzáé és a nála is sokkal izgalmasabb, a világ megosztottságát, elátkozottságát és megváltását egyetlen személyben egyesítő Kundryé.

Ez a férfi princípiumtól függő, egyszerre becstelen és tiszta, tudathasadásosan feszült nőalak önmagában ugyan voltaképpen közhely, Wagner azonban olyan tulajdonságokkal  ruházta fel utolsó operájában a Grál szolgálólányát, amellyel nemcsak az operairodalom legösszetettebb figuráinak egyikét alkotta meg, hanem saját megváltástörténetének működését is lehetővé tette, amikor a szajha és a szent koreografikus kettősségét megjelenítő alakot személyiséggel, szarkasztikusan keserű, valóságos vonásokkal gazdagította. Ez az irodalmi gyökerein messze túlnőtt Kundry mindenestül Wagner teremtménye. Ő az, aki beteljesíti Parsifal küldetését, aki értelmet ad a Wagnert annyira foglalkoztató lándzsa kérdésének, aki csábító és vezeklő mivoltának ellentétét feloldva egymás mellé tudja rendelni a lándzsát és a kelyhet, hogy Klingsor varázskertjeinek alkonyi gyönyörűsége végül nagypéntek reggelének szépségévé, Gurnemanz szavaival szólva "a természet ártatlanságának napjává" változhasson.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Miranda Liu három órán át játszott a zenekarnak, míg megkapta a koncertmesteri széket

Tizenkilenc évesen vált a legfiatalabb hazai koncertmesterré, igaz, meg is dolgozott érte. Miranda Liu még mindig csak huszonkettő, de már kvartettalapító, most pedig egy új kamarazenei fesztivált szervez az ősz beköszöntekor. Ez lesz a New Millennium.
Könyv

Ernest Hemingway ritkán látott családi fotói

Felépítette saját mítoszát: síelt, horgászott, vadászott, bikaviadalokat látogatott, szenvedélyesen érdekelte a háború és fáradhatatlanul kereste a személyes boldogságot. A Nobel-díjas amerikai író, akinek tárgyilagos szikár stílusát sokan próbálják utánozni azóta is, 1899. július 21-én született.
Vizuál

Aki pestiesítette a párizsi divatot

Egyszerű másoló, remek divatérzékű üzletasszony vagy tervezőzseni? Rotschild Klára szalonja a luxust jelentette a harmincastól a hetvenes évekig. Simonovics Ildikó mesélt arról, milyen kihívás összegyűjteni a még megmaradt ruhákat, dokumentumokat és kibogozni a valóságot a legendák és pletykák közül.
Klasszikus

Barokk randevú Gödöllőn

A barokk zenének ad otthont augusztusban a Gödöllői Királyi Kastély, ahol Bach egyik ritkán játszott világi kantátájának színpadi változata és Vivaldi a-moll kettősversenye is elhangzik.
Jazz/World

Tényleg segít a zenehallgatás a koncentrációban?

Miért segítene? Miért lenne jobb az agyunknak, ha egy dolog helyett rögtön kettőre kellene figyelnie: a zenére és arra, amit csinálsz?

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház opera

A politika vált a legfőbb beszédtémává. Ennek nem kéne így lennie.

Októberben mutatják be Budapesten Eötvös Péter tizenöt éves operáját, az Angyalok Amerikában. Ennek kapcsán olvasható interjú a világ egyik legkeresettebb operaszerzőjével.
Zenés színház ajánló

A „Hazám, hazám”-áriát is elénekli Ninh Long a Palotakoncerteken

Alig pár hét, és ismét operettslágerektől lesz hangos az Oroszlános udvar, ahol a hagyományokhoz híven idén is megrendezik a műfaj szerelmeseinek nyári ünnepét, a Budavári Palotakoncerteket. A Budapesti Operettszínház jól ismert sztárjai mellett új tehetségek is színpadra állnak, aki óriási lelkesedéssel vetették bele magukat a munkába.
Zenés színház ajánló

Az operettrajongók ünnepe lesz ez a két nap

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 20-án lesz hallható a 92.1-en, benne interjú hallható Auksz Évával, Lombos Pállal, Mits Gergellyel és Vadász Dániellel. Utóbbi a Budavári Palotakoncertek producere, amelyet augusztus 2-án és 3-án rendeznek meg.
Zenés színház előzetes

Jesszumpeppi, az előzetes alapján borzasztónak tűnik a Macskák filmváltozata

Olyan világsztárok főszereplésével jön a Macskák című Lloyd Webber-musical filmváltozata, mint Taylor Swift, Ian McKellen és Judi Dench. Nem tűnik jónak.
Zenés színház magazin

Ezek Renée Fleming kedvenc szopránáriái

Az egyik legnépszerűbb amerikai operaénekes, Renée Fleming hat kedves áriáját gyűjtötte össze. Meglepő, de hiányzik egy nagyon fontos darab a listáról.