Zenés színház

Mongol és amerikai győztesek Domingo énekversenyén

2012.06.11. 20:14
Ajánlom
A Plácido Domingo alapította, huszadik alkalommal megrendezett nemzetközi énekverseny 2012-es döntőjét Pekingben rendezték június 4. és 10. között a Madárfészeknek is nevezett Nemzeti Előadó-művészeti Központban. Opera kategóriában egy mongol baritonnak és egy amerikai kontratenornak, zarzuela kategóriában pedig egy amerikai szopránnak ítélték oda az első díjat a versenyen.

Az Operaliát 1993 óta minden évben más városban rendezik. Két évvel ezelőtt Pécs és Budapest adtak otthont az elődöntőknek és a döntőnek, de járt már a verseny már Párizsban, Tokióban, Puerto Ricóban, Washingtonban, Mexikóvárosban és Bordeaux-ban is. A verseny zsűrijében neves énekesek, karmesterek, impresszáriók, castingigazgatók és a világ nagy operaházainak igazgatói foglalnak helyet, továbbá Plácido Domingo, aki nem szavaz. A zsűritagok az Operalián díjazottakat vagy az ott feltűnt tehetségeket rendszerint meghívják saját színpadaikra, és maga Plácido Domingo sem téveszti szem elől később a felfedezetteket, sem énekesi, sem karmesteri, sem operaház-igazgatói minőségében.

Évente általában 800-1000, 18 és 32 év közötti jelentkező küldi el a verseny párizsi központjába hangfelvételeit, közülük a négytagú előválogató zsűri negyven előadót juttat tovább. A negyeddöntőkben és az elődöntőkben zongorakísérettel adnak elő egy operaáriát, és amennyiben abban a kategóriában is versenyeznek, egy zarzuela áriát, a tíz énekes részvételével zajló döntőben pedig a Domingo vezényelte szimfonikus zenekar kíséretével lépnek fel. A versenyre nevezési díj nincs, az utazás és a szállás költségeit is a rendező alapítvány, valamint a nemzetközi szponzorok állják. Emellett odaítélik a Plácido Domingo szüleinek emléket állító díjakat a zarzuela legjobb férfi és női előadóinak, 2010 óta pedig átadják a Birgit Nilssonról elnevezett díjat Wagner és Strauss operaáriáinak legkiválóbb tolmácsolásáért.

Az Operalián indult el José Cura (1994), Joyce DiDonato (1998), Maja Kovalevszka (2006), Rafael Rojas (1996), Erwin Schrott (1998), Rolando Villazón (1999) karrierje is. 2008-ban, a Québecben rendezett döntőn a Madridban tanuló magyar bariton, Szemerédy Károly harmadik helyezést ért el, 2009-ben Kun Ágnes Anna jutott be a negyven legjobb közé.

Pekingben a verseny első díját opera kategóriában Amartuvshin 26 éves mongol bariton és Anthony Roth Costanzo 30 éves amerikai kontratenor (férfi alt) vehette át. Hjodzsong Kim dél-koreai tenor, Brian Jagde amerikai tenor és Gvan-Kun Ju (Guanqun Yu) kínai szoprán  kapta a második díjat. A harmadik díj két orosz énekesnek, Roman Burdenko baritonnak és Nagyezsda Karjazina mezzónak jutott. Zarzuela kategóriában Janai Brugger amerikai szoprán nyerte el az első díjat. Az énekverseny döntőjében Plácido Domingo vezényletével a Nemzeti Előadó-művészeti Központ (NCPA) zenekara működött közre. A nemzetközi zsűriben a világ nagy operaházainak, zenei intézményeinek vezető munkatársai dolgoznak, így a pénzdíjak mellett több rangos felkérést is kaptak a versenyzők. 

A China Daily című angol nyelvű kínai napilapnak adott interjújában Domingo elmondta, hogy Kínára nem csupán az opera műfaj következő nagy piacaként, hanem a feltörekvő tehetségek új forrásaként is tekint. Hozzátette: számtalan csodálatos - Kínából, Dél-Koreából és Japánból származó - énekest fedezett már fel. Ezeknek az előadóknak a többi országból származó énekessel azonos körülmények között kell megmérettetniük, legyőzve a nyelvi akadályokat, a színpadi mozgásban, illetve az egyéb gyakorlati ismeretekben rejlő nehézségeket - mutatott rá.

A kínai operarajongók legnagyobb örömére a jövőben valószínűleg teljesen új szerepben hallhatják és láthatják majd a tenort a pekingi előadó-művészeti központban - Domingo azonban nem árult el többet a produkcióról, amelynek hivatalos bejelentését udvariasan meghagyta az intézménynek. Az NCPA elnöke, Csen Ping (Chen Ping) hangoztatta: az áprilisban bemutatott, Giancarlo del Monaco vezényelte Tosca óriási sikere is arra ösztönzi őket, hogy minél több európai operát tűzzenek műsorra. A pekingi eseményeken részt vevő Andreas Magony operaénekes - utalva arra, hogy 2009-ben Budapest és Pécs adott otthont a versenynek - az MTI-hez eljuttatott beszámolójában reményét fejezte ki, hogy az Operalia és Pécs városa között kialakult kapcsolat a jövőben újabb együttműködésekre ad lehetőséget. Szeptember 8-ra például 2012 hangjai címmel terveznek koncertet, amelyen Peking után Pécsen, majd Európa más városaiban is színpadra lépnek az Operalia győztesei.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Jazz/World

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.
Plusz

Készülj a nyárra a Fidelio júniusi számával!

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2025. júniusi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Vidéken is dobban a szív – koncertturnéra indul az Erkel Színház

Hello Erkel! – dobbanaszív címmel koncertturnéra indul az újonnan alakult Erkel Színház. Az ősztől színpadra kerülő darabok legismertebb részleteiből összeállított koncertshow júniusban és júliusban Debrecenben, Tokajban és Siófokon lesz majd látható.
Zenés színház kritika

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Zenés színház interjú

A szabadság kettőssége – Szabó Máté a Stuart Máriáról

Májusban először kerül az Operaház színpadára Gaetano Donizetti történelmi királydrámáinak egyik legfontosabb darabja, a Stuart Mária. A háromfelvonásos opera rendezője Szabó Máté, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője.
Zenés színház hír

Már lehet jelentkezni Miklósa Erika Mesteriskolájába – a Pécsi Tudományegyetemen tanulhatnak a KvintEsszencia növendékei

Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje tavaly indította el KvintEsszencia Mesteriskoláját, az új tanévre a jelentkezések a napokban kezdődtek el, és május 31-ig tartanak.
Zenés színház ajánló

Georg Zeppenfeld és Joyce DiDonato koncertje következik az Opera Sztárestek zongorával-sorozatában

A daléneklés két elhivatott világszínvonalú előadóját látja vendégül májusban az OPERA: május 12-én Georg Zeppenfeld német basszista az Eiffel Műhelyházban, május 28-án pedig Joyce DiDonato amerikai mezzoszoprán az Operaházban lép fel.