Zenés színház

Monóban táncolni

2008.05.19. 00:00
Ajánlom
Május 27. és 30. között a MU Színház ad otthont a III. Monotánc Fesztiválnak.

A monotánc elnevezést a monodrámák ihletésére és mintájára alkották meg a szervezők. Azokat az előadásokat sorolják ebbe a körbe, amelyek alkotóik személyes vallomásait dolgozzák fel. A monotánc azonban nem (feltétlenül) azonos a szólótánccal, így nem kizárólag szólóelőadások tartoznak a meghívott előadások körébe. A fesztiválon a már jól ismert táncművészeken-koreográfusokon kívül fellépnek fiatal, most feltűnő, esetleg első-műves alkotókra is, akik kellemes meglepetéseket okozhatnak.

Az eddig két alkalommal megrendezett rendezvény kezdeményezője a dunaújvárosi Bartók Táncszínház volt. 2005 decemberében csak hazai fellépőkkel, 2006-ban pedig már nemzetközi keretek között zajlott a fesztivál, amely több magyarországi kulturális szervezet összefogása eredményeképpen jöhetett létre: az Alternatív és Független Színházak Szövetsége, a Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és a Nemzeti Táncszínház közös elhatározása és munkája együttesen segítették életre. A két Dunaújvárosban szervezett fesztivál után változtaott a helyszín: Budapesten a MU Színház örömmel fogadta az ötletet, társszervezőként és partnerként szívesen biztosít helyet a monotáncosoknak. Így biennále jelleggel folytatódik a fesztivál: a táncosok kétévente visszatérnek Dunaújvárosba, s minden második évben a MU Színházban vendégeskednek.

A fesztivál részletes programja:

2008. május 27. kedd
20.00 Nagy Csilla: Nos?; Jakub Truszkowski - Ernst Süss: bodyScapes (PL/B–A/H)
21.30Pataky Klári: Pillangó ballada (előadó: Nagy Csilla)

2008. május 28. szerda
20.00 Magenta II. - Horváth Csaba - Dresch Mihály: Flamingó; Kovács Gerzson Péter - Dresch Mihály: Hit et nunc
21.30 Leonardo Diana: A fény felé / Verso de luce (I)

2008. május 29. csütörtök
20.00 Frenák Pál: Mennono (előadó: Várnagy Kristóf); Ladányi Andrea: Alice B. (koreográfus: Jorma Uotinen)
21.30 Gold Bea: Kívánság; Buday Melinda: Déli álom; Hadi Júlia: Négyen voltak; Virág Melinda: Volutabrum – vedlésmonológ
2008. május 30. péntek
19.00 T.E.S.T. (koreográfus. Gergye Krisztián) – szólók hét női testre; T.E.S.T. II. (koreográfus. Gergye Krisztián) – szólók hét férfi testre (Gergye Krisztián Társulata, a Közép-Európa Táncszínház és a MU Színház közös produkciói)
21.30 Bruno Isakovic: Vak érzelem (HR/NL); Dora Hostová: Arcanum (CZ); Bruno Isakovic: A gondolatok kertje - … tél

Az előadások előtt táncfilmek láthatók, illetve megtekinthetők azok a fotók, amelyeket Dusa Gábor, Kenyeres Csilla, Lékó Tamás, Koncz Zsuzsa készített Gergye Krisztián T.E.S.T.-jeiről.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Egyik húzza a másikat – Almási Miklós bejegyzése

Valami titkos versenyfélének tűnhet az a csoporthatás, ahogy a klasszikus zene korszakos alakjai egymás mellett és által jutottak el a csúcsig. Almási Miklós Széchenyi-díjas esztéta, filozófus, esszéíró vendégcikke.
Plusz

Szabó T. Anna: „Elkötelezem magam az irodalommal. Mindörökké.”

Egy 1988-ból származó naplórészletet osztott meg néhány nappal ezelőtt közösségi oldalán Szabó T. Anna költő.
Plusz

Hátborzongatóan szép történet áll Bereményi Géza legnépszerűbb dalszövege mögött

A Kossuth-díjas művészt egy rádióműsorban kérdezték halhatatlanságról és a Nagy utazás című számáról, válaszul azonban az egyik legkedveltebb Cseh Tamás-dal, a Csönded vagyok keletkezésének történetét osztotta meg, amelynek versszakaiban valójában párbeszédet folytat egy elhunyt fiúval.
Plusz

Cate Blanchett Virág Emesétől tanult zongorázni a Tár című filmhez

A színésznő egy fiktív női karmestert alakít a Todd Field által rendezett életrajzi filmben. A figura életre keltéséhez karmesteri és zongoratanulmányokat is folytatott, ez utóbbit Virág Emese segítségével.
Zenés színház

Nézze vissza Mundruczó Kornél müncheni Lohengrin-rendezését!

December 3-án mutatta be a Bajor Állami Opera Wagner Lohengrinjét Mundruczó Kornél rendezésében. Az előadást a színház saját streamingfelülete és a BR-Klassik is közvetítette, ahol vissza is nézhető a produkció.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Nézze vissza Mundruczó Kornél müncheni Lohengrin-rendezését!

December 3-án mutatta be a Bajor Állami Opera Wagner Lohengrinjét Mundruczó Kornél rendezésében. Az előadást a színház saját streamingfelülete és a BR-Klassik is közvetítette, ahol vissza is nézhető a produkció.
Zenés színház hír

Új pályázatot írnak ki az Operaház főigazgatói tisztségére

A Kulturális és Innovációs Minisztérium csütörtökön tette közzé, hogy a Magyar Állami Operaház főigazgatói tisztségére kiírt előző pályázat érvénytelenül zárult, ezért új pályázatot írnak ki.
Zenés színház kritika

Történelmi naivitás

Schubert, az operakomponista, alighanem azok számára is kevésbé ismerős, akik egyébként otthon vannak a zeneszerző életművében, pedig a szerző színpadi művei a dalaihoz hasonlóan lebilincselő zenével rendelkeznek. A Helsinki Barokk Zenekar előadásában az Alfonso és Estrella szólalt meg a Müpában, november 17-én.
Zenés színház lapszemle

Mikor derül ki a Magyar Állami Operaház főigazgatói pályázatának eredménye?

Augusztus 8-án írta ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium a Magyar Állami Operaház 2023. február 15-étől kezdődő ciklusára vonatkozó főigazgatói pályázatot, ám annak eredményét még mindig nem hozták nyilvánosságra.
Zenés színház hír

Elindult a Magyar Állami Operaház adventi kalendáriuma

December 24-ig minden nap egy meglepetéssel várja a közönséget a Magyar Állami Operaház, az intézmény honlapján található naptár ablakai mögött zenei csemegék és más ajándékok várják a közönséget.