Zenés színház

Morricone kiindulópontja

2007.02.26. 00:00
Ajánlom
Az Oscar gálán életművéért kapott díjat Ennio Morricone. Közel fél évszázados karrierje során ötször jelölték, az elismerésre azonban tegnap estig várnia kellett.

Az elismerés nem lepte meg a közönséget, hiszen korábban már bejelentették a jelölést, inkább az volt különös, hogy a Golden Globe, Grammy és számtalan más díjak sorából eddig hiányzott az Oscar. Morricone anyanyelvén köszönte meg a díjat, úgy fogalmazott, nem célállomásnak, hanem kiindulópontnak tekinti azt. A 78 éves olasz komponista továbbra is teljes elkötelezettséggel kíván dolgozni.

A magyaroknak nem sikerült a legjobban a gála, hiszen sem a Fekete Dália című film fényképezéséért jelölt Zsigmond Vilmos, sem az animációs rövid filmek között jelölt M. Tóth Géza rendezte Maestro nem nyert, bár a jelölés önmagában is kiemelkedő elismerést jelent.

A legjobb filmzenéért járó aranyszobrot az argentin Gustavo Santaolalla kapta, aki a 2005-ös Brokeback Mountain után ezúttal a Babel című az amerikai-mexikói filmmel nyerte el második Oscarját. A legjobb dal díjának Melissa Ethelridge örülhetett, I need to Wake Up (Fell kell ébrednem) című szerzeménye Al Gore legjobb dokumentumfilmért díjazott, a klímaváltozásról szóló alkotásában, a Kellemetlen igazságban hallható.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Az egyetlen Bach-darab, amit Glenn Gould utált

Mindig kerülte, hogy játszania kelljen ezt a darabot, egyszer, egy tévéműsorban meggyőzték, hogy tegye meg mégis. Nem volt benne öröme.
Színház

Sikerdarabokat tesz online elérhetővé a Játékszín

Június 3-tól szerdánként találkozhat a közönség a színház újranyitása óta műsorra tűzött, ám színpadon már nem látható produkciókkal.
Jazz/World

Hogyan szól a tambura? – Eredics Áron (Söndörgő)

A Söndörgő együttes idén ünnepli 25. születésnapját. Eredics Áron prímtamburán, tambura szamicán és darbukán játszik, valamint énekel a zenekarban. A Fidelio Hangszertár sorozatában most ő mutatja be a hangszereit.
Vizuál

Elhunyt a művész, aki épületeket csomagolt be és emberek ezreinek segített vízen járni

84 évesen, május 31-én New York-i otthonában elhunyt Christo. A tájépítész és térművész, valamint felesége és alkotótársa, Jeanne-Claude nevéhez olyan műalkotások fűződtek, mint 1985-ben a párizsi Pont Neuf és 1995-ben a berlini Reichtstag becsomagolása vagy egy olasz tavon úszósétány építése.
Vizuál

A hazai vásárlókra épít a közeljövőben a Faur Zsófi Galéria

„Meg fog változni a piac, a lokális vásárlókra kell felkészülni” – mondja Faur Zsófi, a Faur Zsófi Galéria tulajdonosa és vezetője, aki nagyon szeretné, ha az lenne ennek az elmúlt két hónapnak a tapasztalata, hogy igenis fontosak a lokális közösségek, a család, a barátok. Ők is ezt erősítik a Bartók Béla úton, azaz a Bartók Béla Boulevard-on, ahol a Kulturális Tizenegy Egyesület elnökeként online fesztivál szervezését vezeti.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Kihirdették az István, a király iskolába megy program győzteseit

A szereposztás kihirdetésével lezárult a Kárpát-medence magyar ajkú általános iskolásai számára elindított István, a király iskolába megy program versenyszakasza. A klasszikussá érett rockoperára épülő össznemzeti identitáserősítő program ezzel újabb állomásához érkezett: a kiválasztott külhoni és anyaországi kisdiákok részvételével hamarosan elkezdődhetnek az előkészületek, hogy nagyszabású premieren mutassák be a közönségnek az István, a király immár harmadik generációs változatát.
Zenés színház ajánló

Online, ingyenesen követhető az idei Wagner-napok

A Budapesti Wagner-napok 2006 óta páratlan nemzetközi sikerrel zajló eseménysorozata 2020-ban újabb jelentős mérföldkövéhez érkezik: a Müpa első alkalommal tesz mindenki számára ingyenesen elérhetővé egy teljes fesztiválnyi felvételt a Wagner-napok gazdag archívumából.
Zenés színház hír

Augusztus 20-án mutatja be a Bánk bánt a Coopera

Vidnyánszky Attila rendezésének díszbemutatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartják.
Zenés színház hír

Elhunyt Gabriel Bacquier francia operaénekes

A 20. század egyik vezető baritonja 96 évesen halt meg szerdán otthonában, a normandiai Lestre-ben.
Zenés színház hír

Elmarad a miskolci operafesztivál

A koronavírus-járvány miatt idén nem tartják meg a Bartók Plusz Operafesztivált.