Zenés színház

Most nem színészkedik, hanem énekel: Hugh Jackman turnéra indul A legnagyobb showman dalaival

2018.12.01. 10:05
Ajánlom
A Golden Globe-díjas ausztrál színész A legnagyobb showman című film dalaival érkezik jövőre egyebek között Londonba, Párizsba, Hamburgba és New Yorkba.

Az X-Men-filmek sztárja A nyomorultak és más Broadway-produkciók dalaiból is szemezget a The Man. The Music. The Show. című turnén, amelyen élő zenekar fogja kísérni.

Az alakításáért Golden Globe-díjra jelölt színész P.T. Barnum cirkuszalapítót játssza A legnagyobb showman című musicalben, amelynek zenéjét a Tony- és Oscar-díjas dalszerzőpáros, Benj Pasek és Justin Paul jegyzi.

A kritikusok ugyan nem voltak elragadtatva a filmtől, ám az óriási közönségsiker lett. A zenéje 11 egymást követő hétig uralta a brit albumeladási listát és összesen 21 hétig volt első helyezett, ezzel megdöntve a Szombat esti láz rekordját, mint a leghosszabb ideig listavezető filmzene az 1960-as évek óta.

A The Man. The Music. The Show. című turné 2019 májusában kezdődik Hamburgban, majd egyebek között Manchesterbe, Londonba és Párizsba megy tovább. A turné észak-amerikai állomásai között szerepel Houston, New York és Los Angeles.

A film nyitódala

Fejléckép: Hugh Jackman a film japán bemutatóján. Fotó: Jun Sato / WireImage / Getty Images Hungary

Programkereső

Legolvasottabb

Tánc

Tejbe mártott testek

Új weboldallal jelentkezett a Győri Balett, a honlaphoz tartozó rendhagyó társulati fotókat a csapat egyik táncművésze, Jekli Zoltán készítette.
Klasszikus

Újabb három évig Szinetár Miklós az Opera Örökös Tagjainak elnöke

A neves rendezőt, a Tagság jelenlegi elnökét október 12-én, az Eiffel Műhelyházban tartott közgyűlésen választották újra
Klasszikus

Ismerje meg Bella Máté új művét! – VIDEÓ

Bella Máté Titan című művét Szentpáli Roland mutatta be az Óbudai Társaskörben, 2021. szeptember 30-án, a 34. Minifesztivál – Magyar Kortárs Zenei Körkép koncertsorozatában. Videónkban a két művész mesélt a darabról.
Színház

Ókori kérdések a mában – antik drámákból merít a Katona József Színház új előadása

Tarnóczi Jakab Varga Zsófia dramaturggal Aiszkhülosz, Euripidész és Szophoklész műveit emelte át a mába – vagy ha pontosak szeretnénk lenni: a jelent húzta rá a most is aktuális ókori történetekre.
Vizuál

KÉP-regény: Postaládák

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a postaládák mögött megbújó történelemről mesélt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Kultúrák találkozása – A mosoly országa bemutatójára készül az Operettszínház

Október 22-én, 23-án és 24-én mutatják be a Budapesti Operettszínházban Lehár Ferenc egyik legkülönlegesebb színpadi művét, amely ezúttal a Magyarországon először dolgozó Stephen Medcalf rendezésében kerül színre.
Zenés színház interjú

„Szu-Csong országa olyan, mint Vietnám régen” – interjú Ninh Duc Hoang Longgal

A vietnámi származású Ninh Duc Hoang Long néhány évvel ezelőtt a Bánk bán Hazám, hazám című áriájával és a János vitéz legismertebb dalával, Kukorica Jancsi belépőjével vált a közönség kedvencévé, azóta pedig megkerülhetetlen alakja lett a hazai opera- és operettjátszásnak. Rosillon szerepével debütált a Budapesti Operettszínházban, most pedig A mosoly országában Szu-Csong herceget alakítja. A kulturális különbségekről, a nyelvi nehézségekről és a kínai hercegről beszélgettünk.
Zenés színház kritika

Elhasznált életek egy lépcsőfordulóban

Képzelet és valóság határán egyensúlyozó, szürreális világot álmodott a Budapesti Operettszínház színpadára Balázs Zoltán, aki első musicalrendezésében Fellini önéletrajzi ihletésű filmjéhez, a 8 és 1/2-hez, valamint annak zenés színházi változatához nyúlt.
Zenés színház hír

Utoljára állt színpadon Haumann Péter

Szeptember 24-én lépett utoljára színpadra Haumann Péter, aki a Madách Színház 1500. jubileumi Macskák előadásán búcsúzott a nézőktől.
Zenés színház hír

„Engedjék meg, hogy elmenjek szabadon” – Utoljára lépett színpadra Lehoczky Zsuzsa

Szeptember 27-én, egy tiszteletére tartott gálán láthatták a nézők utoljára színpadon Lehoczky Zsuzsát, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt.