Csendbiztosként a Hegedűs a háztetőnben kevesebb megszólalási lehetőséged van, ez pedig intenzívebb színpadi jelenlétet kíván. Hogyan építed fel ezeket a figurákat?
Minden szerep megformálása egy viszonyrendszerhez köthető. Mindig abból indulok ki, hogy az adott szerep hol helyezkedik el, és ennek megfelelően építem fel a karaktert. Csendbiztosként mindössze három jelenetem van, de ezek jelentős megszólalások, hiszen nekem kell közölnöm Tevjével, hogy készülődik abban a körzetben is egy kis megmozdulás, ahol élnek, aztán meg az előadás vége felé a lehető legrosszabb hírt, hogy el kell hagyniuk Anatevkát. A helyzetet bonyolítja, hogy jól ismer mindenkit, sőt igazából kedveli Tevjét. Végül mégis úgy hozza a sors, hogy beáll azok közé, akiknek el kell végezniük a piszkos munkát.
A pályámon eddig nem sokszor adatott meg, hogy negatív karaktert játszhassak,
a csendbiztos pedig a maga nemében az, hiszen dönthetett volna úgy, hogy nem vállalja a „hírvivő” szerepét.
Ugyancsak nehéz, hogy a jelenetek között hosszú idő telik el.
A megszólalások közti időt úgy kell kitöltenem, hogy a darab végére, amikor a rossz hírt közlöm, azzal az érzettel, lelkülettel és energiával érkezzem vissza, ugyanazt a karaktert tudjam hozni, mint az előadás elején. Ehhez az szükséges, hogy a jelenet előtt pár perccel már ott üljek a színpad környékén.
György-Rózsa Sándor a Hegedűs a háztetőnben (Fotó/Forrás: Art&Lens Photography / Budapesti Operettszínház)
Említetted, hogy a csendbiztos akár dönthetett volna másképp is. Mi motiválja őt a döntéseiben?
Erre nagyon nehéz válaszolni, mert a jeleneteiből nem igazán derülnek ki a szándékai, de minden bizonnyal a személyiségében van valami, ami a másik irányba billenti. Motivációt jelenthet az is, hogy bár kapcsolódik a zsidók közösségéhez, és különösképpen Tevjéhez, mégsem hozzájuk tartozik, nem oda született. Szívesebben vállal részt egy új rendszer születésében. Közben pedig – és éppen ez kérdőjelezi meg, hogy valóban negatív karakter-e – alapvetően mégis jót akar, hiszen mielőtt elérkezne a pillanat a kitelepítésre, figyelmezteti Tevjét, hogy pogrom várható abban a körzetben is. Valahol a két oldal között áll.
Olyan embernek tűnik, aki mindenhonnan kilóg.
Elképzelhető, hogy a csendbiztos valójában egy harmadik utat képvisel,
de ezt nem egyszerű megállapítani, mert úgy ér véget a darab, hogy mégiscsak végrehajtja a neki szánt feladatot.
Erdélyből, Székelyföldről érkeztél Magyarországra. Érezted magad valaha kívülállónak?
Sajnos vannak negatív tapasztalataim, de kívülállónak sohasem éreztem magam. Volt alkalom, hogy Magyarországon lerománoztak, és olyan is, amikor egy bemutatkozás után nekem szegezték a kérdést, mitől beszélek ilyen jól magyarul. Ilyenkor próbáltam higgadtan elmagyarázni, hogy én miért is nem vagyok román. Erdélyben pedig sokszor hívtak minket bozgoroknak, vagyis hazátlanoknak, de ahol én éltem, kevésbé találkoztam ilyen irányú verbális vagy fizikai atrocitásokkal.
Miközben szó esik a kívülállóságról és kirekesztettségről, a Hegedűs a háztetőn fontos témája a hagyomány. A te életedben hogy vannak jelen a hagyományok?
Az életem részét képezik a keresztény hagyományok. Megemlékezek az ünnepekről, és itt nemcsak a karácsonyra vagy húsvétra gondolok, hanem a katolikus vallással kapcsolatos különböző ünnepeinkre is: például a Kisboldogasszony ünnepére vagy Urunk mennybemenetelének ünnepére. A vallás mellett nagyon fontosnak tartom a nemzeti identitás megőrzését, székely emberként pedig a kulturális sokszínűséget.
György-Rózsa Sándor a Nine-ban (Fotó/Forrás: Juhász Éva / Budapesti Operettszínház)
Maradva még a hagyományoknál, a Hegedűs a háztetőn szerkezetében inkább a hagyományos vonalat képviseli, ellentétben az Operettszínház új bemutatójával, a Nine-nal, amely eltér a musicalek megszokott világától.
Ezt az előadást a rendező egy nagyon összetett, komplex jelrendszerben álmodta és szerkesztette meg. Mondhatni, minden gesztus és mozdulat hangsúlyos. A darabbal és a rendezővel,
Balázs Zolival való találkozásomat szakmai életem fontos állomásának tartom.
Szerencsés vagyok, bár nem a főszerepet játszom az előadásban, Dante mégis egy meghatározó figurája a darabnak, főleg a főhős szemszögéből nézve. A személyisége úgy áll össze a kis elemekből, mint a lépcsős díszlet vagy az előadás, aminek a próbaidőszakát járványhelyzet miatt többször is meg kellett szakítani.
Dante személyiségének a kevés megszólalási lehetőség ellenére – akárcsak a Nine történetének – számos rétege van.
Másfajta fegyelemre és figyelemre volt hozzá szükségem mind a magam, mind a kollégáim irányába, mint az eddigi munkáim során, ráadásul általában kissé hebrencs, zajosabb és hangosabb figurákat kell megformálnom, Dante pedig ennek pont az ellentéte. A személyisége leginkább abban a jelenetben tud megmutatkozni, amikor fürdőtulajdonosként a németeket várja. Guidótól abban különbözik, hogy ő inkább a realitás talaján áll, míg a rendező hajlamos néha fél méterrel a föld fölött lebegni. A mozdulatlanság és feszes figyelem jellemzi Dantét.
György-Rózsa Sándor a Nine-ban (Fotó/Forrás: Juhász Éva / Budapesti Operettszínház)
Az újító szándékú vagy a hagyományosabb előadások állnak hozzád közelebb?
Mindegyikben szeretek megmártózni, és
úgy gondolom, hogy minden színésznek szüksége van rá, hogy a pályája során mindkét formát megtapasztalja.
Fontosnak tartom a hagyományos, régi iskola szerinti színjátszást is, viszont egyre inkább azt látom, hogy a színházak az újításokra is törekszenek.
A Nine is valamilyen szinten rendhagyó, ha csak azt nézzük, hogy egyszerre több síkon, sokszor párhuzamosan látjuk a múlt és jelen eseményeit. Így derül ki például, hogy Dante is ott van, amikor Guido találkozik Sarraghinával, a prostituálttal.
Valóban ott van, és az előadás során néhányszor utalunk is rá, főleg amikor Guido szülei megidézik Sarraghinát. Illetve olykor látni egy-egy cinkos összenézést is kettejük között, de ezt a szálat megmutatni talán csak az első felvonás fináléjában tudjuk.
Dantéra is hasonlóan hatott a találkozás?
Minden bizonnyal hatott rá, nem véletlen, hogy egy jól működő fürdőt üzemeltet, elég ledér lányokkal veszi magát körbe és élvezik egymás társaságát. Neki is megvannak a maga „múzsái”, valamit a két „unokahúga”, Eva és Gina.
György-Rózsa Sándor a Nine-ban (Fotó/Forrás: Juhász Éva / Budapesti Operettszínház)
Dante megpróbál segíteni Guidónak, amikor látja, hogy a barátja bajban van. Akad megoldás a válságra?
Guido problémákkal küzd a magánéletében és a munkájában is, de annál nagyobb az egója és a szándéka a művészi útkeresésre, minthogy meghallja a jó szándékú tanácsokat. Egy bizonyos pontig hallgat Dantéra, aztán úgy dönt, hogy mégis az a helyes, amit ő kitalált, vagy amit a múzsái megsúgtak.
Ahogyan Dante körbeveszi magát lányokkal, Guido mindennapjait is a nők határozzák meg. Hol helyezkedik el a rendező életében a fürdőtulajdonos?
Gyerekkoruk óta barátok, és összeköti őket a Sarraghinával való találkozás is, ez az élmény meghatározó pillanata mindkettejük életének. Danténak és Guidónak annak ellenére szoros a viszonya, hogy egy időre elsodorta őket egymástól az élet. Nincsenek ugyan napi kapcsolatban, de bármikor számíthatnak egymásra. Ez akár a hétköznapokban is megtörténhet bárkivel: egy régi baráttal ugyanott folytatódik a beszélgetés, ahol hónapokkal vagy akár évekkel korábban abbahagyták.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: György-Rózsa Sándor a Hegedűs a háztetőnben (fotó: Art&Lens Photography / Budapesti Operettszínház)
hírlevél
