Zenés színház

Műfaji kirándulások, de nem mindenáron

2008.07.07. 00:00
Ajánlom
Nagy Ervin abból nem csinál hiúsági kérdést, hogy ő nem bonviván alkat. Ha egyszer a B, a C, a H túl magasan van, ha van az a lage, ami elérhetetlen… Abból viszont igenis csinál, hogy hiperventilálás nélkül táncoljon, énekeljen és játsszon. INTERJÚ

Nagy Ervin

Fidelio Súgó: A Dóm téri Marica grófnő főszereplői közül te vagy az egyetlen alapvetően prózai színész. Nem volt emiatt kisebbségi komplexusod, biztos voltál magadban a próbák kezdetén?

Nagy Ervin: Amikor Eszenyi Enikő felhívott, és elmondta, hogy úgy gondolja, jól állna nekem a táncos-komikusi szerep, azt is megkérdezte, hogy el tudom-e énekelni. Tudok énekelni, bár a tudok és a tényleg tudok között azért van némi különbség… Szóval prózai színészhez képest jól énekelek, és nyolc éve játszom A talizmánban, amiben igaz, hogy nem száztagú zenekar húzza, hanem csak ketten kísérnek hangszeren, de nyolc-kilenc számot el kell énekelnem. Mozogni szeretek, mások szerint nem is csinálom rosszul. Operettben pedig még nem voltam táncos-komikus, és ki szerettem volna próbálni, milyen. Alapvetően magabiztosan álltam hozzá, mert Zsupán a műfaj egyik ziccerszerepe. Nem kötelező udvariassági kört akarok tenni, de tényleg hatalmas élmény volt Lukács Gyöngyivel dolgozni, aki a Metben is fellépett, és varázslatos a hangja. Vagy Nyári Zoltán, aki operettben, operában egyaránt énekel, és színészileg is nagyon keményen dolgozik. Vagy a vérprofi Lehoczky Zsuzsa, akinek tényleg minden a kisujjában van erről a világról, és úgy csavarja köré a közönséget, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Peller Annától pedig oda meg vissza vagyok, mert egy sajátos humorral megáldott nő, nem az a törékeny fajta, közben viszont igazi hercegnő.

FS: A négyezer főt befogadó nézőtér nem volt ijesztő egyetlen pillanatig sem?

NE: Inkább földob és előre visz. Ennyi ember elé, ekkora színpadra bemenni… Nagyon magabiztosnak éreztem magam, a próza, a poénok, a helyzetek működnek a darabban, és amikor a zenekar elkezd játszani, az fantasztikus, amolyan univerzum érzet, és ez jó, nagyon jó.

FS: Jársz te operett-előadásokra?

NE: Ritkán. Az én legnagyobb operettélményem élőben egy kaposvári előadás, a Luxemburg grófja volt. Ascher Tamás rendezte, Molnár Piroska, Bezerédi Zoltán játszották benne a főszerepet. Szerintem úgy kell operettet játszani. Vagy úgy, ahogy Mohácsi János a Csárdáskirálynőt rendezte, bár azt csak videón láttam. El kell énekelni, el kell táncolni, a műfaji konvenciókat be kell tartani, de a negédességtől meg kell szabadítani. A Színművészeti második évén Schilling Árpád rendezte a zenés vizsgánkat, a Mágnás Miskát. Teljesen kifordítottuk, a darab helyett a pamfletjét játszottuk. Az operettet jó kiforgatni, és szerintem ki is kell. Attól még levonulhat a lépcsőn a primadonna. Nem szeretem a prózisták részéről a lenézést, bár azért az is igaz, hogy operettben, musicalben a történet alapvetően a zene köré szerveződik, és ezért még mindig van némi hiányérzetem a zenés előadásokkal kapcsolatban. Amikor ezt a felkérést elvállaltam, hiúsági kérdést csináltam abból, hogy jól énekeljek és jól táncoljak.


Peller Annával a Marica grófnő tavalyi előadásán

FS: Aztán tavaly bekövetkezett a baleset, és a defektből effekt lett.

NE: Az, hogy abból olyan jól jöttünk ki, Zsuráfszki Zoltánnak, az ő játékintelligenciájának és tehetségének köszönhetem. Simán lelophatta volna a gesztusokat, amilyen karakteresen mozog, akár főszerepet is kreálhatott volna magának. Amíg próbáltunk, ütött, mint a lovat, majd amikor szakadt a szalag, ami egyáltalán nem volt kellemes, az ő jelenléte által igazi színházi pillanatokkal gazdagodott az előadás. Idén viszont meg lehet mutatni, mennyire megérte a befektetett munka, mert ha úgy vesszük, akkor ez lesz az igazi Marica grófnő. Igaz, most néha úgy érzem, háló nélkül ugrok. Körülbelül egy hetem lesz a szegedi próbákra, mivel éppen forgatok, és bár sokat nézem a tavalyi előadás-felvételt, izgulok, mert a magamnak felállított mércét teljesíteni akarom.

FS: Ha ettől az ideiglenes félelemtől eltekintünk, megjött a kedved a műfajhoz?

NE: Műfajilag tágabb színész vagyok annál, mint amire itt, a Katona József Színházban módom van. Ez jó munka és kellemes kirándulás volt, de ha legközelebb jön egy felkérés, csak azért, mert már játszottam operettet, nem feltétlenül vállalom el. Ha nem Eszenyi Enikő rendez, nem biztos, hogy igent mondok. Számomra, műfajtól függetlenül, fontos az, hogy a Katonában megtanult színházi kultúrát, morált képviseljem.

Programkereső

Legolvasottabb

Könyv

„Ne hagyd a sorsod csillagokra” – 100 éve született Pilinszky János

November 27-én ünnepeljük a 20. századi magyar költészet egyik legtitokzatosabb alakja, Pilinszky János születésének 100. évfordulóját, akinek irodalmi hatása máig elevenen él. Szikár sorai számos művészt megérintettek és megihlettek, megemlékező cikkünkben olyan alkotók méltatják a költőt, akik saját munkásságukkal is szorosan kapcsolódnak Pilinszky János költészetéhez.
Zenés színház

Tomboló sikert aratott Berlinben Eötvös Péter új operája

November 28-án este mutatta be a Berlini Állami Opera Eötvös Péter legújabb, Jon Fosse Trilógiája alapján készült operáját. A Sleepless Mundruczó Kornél rendezésében került színre.
Klasszikus

Klasszikus koncertek karácsonyra – a Zeneakadémia adventi ajánlata

Élményt ajándékozni mindig jó: remek ünnepi meglepetés a Zeneakadémia háromféle értékben megváltható ajándékkártyája, amely felhasználható például a világklasszis előadókat és különleges hangversenyeket kínáló 2022. tavaszi szezonra is.
Klasszikus

Zenében utazunk – a MÁV Szimfonikus Zenekar adventi ajánlata

A MÁV Szimfonikus Zenekart az ország élvonalbeli együttesei között tartják számon. Túlzás nélkül állítható, hogy a 76 éve működő zenekarnak nemzedékek köszönhetik első minőségi komolyzenei élményüket. A közelgő új év első felében is ragyogó programokkal várják a klasszikus zene rajongóit.
Zenés színház

Elhunyt a Broadway-legenda, Stephen Sondheim

Az Oscar-, Tony- és Pulitzer-díjas zeneszerző, dalszövegíró, az amerikai zenés színház egyik legismertebb alkotója 91 éves volt – tudatta az MTI.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

„A Diótörő mérföldkő egy balerina életében” – interjú Rotter Biankával

Rotter Bianka életét végigkísérte a Diótörő: az Operaház színpadán a darab csaknem összes gyerekszerepét eltáncolta, a Budapesti Operettszínházban pedig most a női főszereplő, Klára bőrébe bújik. A táncművészetis évekről, Klára hercegnőről és a jövőbeli terveiről beszélgettünk vele.
Zenés színház hír

Tomboló sikert aratott Berlinben Eötvös Péter új operája

November 28-án este mutatta be a Berlini Állami Opera Eötvös Péter legújabb, Jon Fosse Trilógiája alapján készült operáját. A Sleepless Mundruczó Kornél rendezésében került színre.
Zenés színház gyász

Elhunyt a Broadway-legenda, Stephen Sondheim

Az Oscar-, Tony- és Pulitzer-díjas zeneszerző, dalszövegíró, az amerikai zenés színház egyik legismertebb alkotója 91 éves volt – tudatta az MTI.
Zenés színház ajánló

Ragyogjon az Operaház aranyfényeitől a karácsony!

A Magyar Állami Operaház megkezdte a 2022. január 1. és július 31. közötti előadások jegyeinek értékesítését, így az Erkel Színház és az Eiffel Műhelyház mellett, az Operaház épületébe is újra válthatnak jegyeket az opera és a balett szerelmesei.
Zenés színház ajánló

Jótékonysági gálaelőadás idős artistaművészek megsegítésére – A Fővárosi Nagycirkusz adventi ajánlata

A Fővárosi Nagycirkusz az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezetével együttműködve Elkaplak! címmel jótékonysági gálaelőadást szervez az idős artistaművészek megsegítésére. A Csillagtánc című klasszikus cirkuszi előadás teljes bevételét az idős artistaművészeink támogatására fordítják.