Zenés színház

Működik a Beatrice rock hórukk

2017.12.15. 14:52
Megosztom
Nagy Feró és a Beatrice zenekar története áll a RICSE, RICSE, BEATRICE című rockmusical középpontjában. Játsszon a Fidelióval, és legyen ott az Újszínház előadásán!

Nagy Feró volt a legjobban meglepve, amikor meghallotta, hogy az Újszínház színdarabot szeretne írni róla és a Beatricéről. Pedig a rock hórukk működik: az élőben elhangzó Beatrice dalok és a nemzet csótányának keserédes története hamar a közönség kedvence lett. Szilveszter napján dupla előadással dübörög a színpadon a RICSE, RICSE, BEATRICE, ami garantáltan megalapozza az évbúcsúztató buli hangulatot.

Ricse, Ricse, Beatrice

Ricse, Ricse, Beatrice (Fotó/Forrás: Újszinház)

A Beatrice zenekar neve mára már összefonódott Nagy Feró nevével. Tán csak kevesen emlékeznek rá, hogy az együttes tagjai kezdetben lányok voltak, Feró volt az első férfi zenekari tag a bandában, ő alakította ki azt a zenei stílust, ami a mai napig a Beatrice egyedi hangvételére jellemző.

A Feró vezette punk-rock banda hamar megtalálta a közönségét a 70-es években. Ahogyan Feró fogalmaz, akkoriban is lehetett itt Magyarországon a rendszer ellen menni, csak ehhez kellett a rendszer engedélye.

Persze a rendőrség ennek ellenére gyakori vendég volt akkortájt a Ricse koncerteken, Feró nem egyszer kötött ki végül valamelyik kapitányságon.

Egy banda a vasfüggöny innenső oldalán,

őszinte, szókimondó szövegekkel semmiképp nem lehetett az múlt rendszer kegyeltje.

Ricse, Ricse, Beatrice

Ricse, Ricse, Beatrice (Fotó/Forrás: Újszinház)

Mindezekről és Nagy Feró cseppet sem unalmas magánéletéről szól a színdarab, melyet szokatlan, színházi és filmes elemeket ötvöző rendezés tesz egyedivé. A történet során a színen feltűnnek a korszak ikonikus alakjai is, például az akkori lemezgyártás mogulja, Erdős Péter, vagy Korda György, a máig népszerű táncdalénekes.

Az előadás hangulatát nagyszerű táncosokból álló csapat turbózza fel a maximumra, így lesz kerek a látvány. A fiatalkori Nagy Ferót Kurkó József játssza, a darab során azonban maga Nagy Feró is feltűnik a színpadon.

„Ott voltam a próbákon és néztem, ahogy az életem legfontosabb emlékei sorra megelevenednek – mondta Nagy Feró. – Egészen rendkívüli helyzet, mert ahogy nézem, átélem ugyanazokat az érzéseket. Van, ami jó és van, ami még most is piszkosul fájdalmas.”

Ricse, Ricse, Beatrice

Ricse, Ricse, Beatrice (Fotó/Forrás: Újszinház)

Feró hozzátette, nagyon élvezi a színházi munkát, hiszen a színpadon minden élőben történik, egyszeri és megismételhetetlen. Ezek után nem meglepő, hogy az Újszínház ezzel a remek produkcióval ünnepli a Szilvesztert. Az év utolsó napján délután és este is játsszák a RICSE, RICSE, BEATRICE című darabot. Az ünnepi alkalomra egy kis meglepetés is várja azokat a nézőket, akik az Újszínházban ünnepelnek.

Jövőre pedig tovább dübörög a rock hórukk Nagy Feróval és a Beatricével.

A december 21-én éjfélig helyesen válaszolók közül egy szerencsés Olvasónk partnerével vehet részt a RICSE, RICSE, BEATRICE című előadáson az Újszínházban egy általa kiválasztott (nem szilveszteri) időpontban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

A SzíDoSz szerint a Magyar Teátrumi Társaságnak saját tagszervezeteinél kellene bizonyítania az abúzus elleni fellépést

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a közösségi médiában jelezte: üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) legújabb kezdeményezését, ugyanakkor szerintük az MTT eddigi működése nem támasztja alá a most megfogalmazott elveket.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Színház

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!
Vizuál

Összművészeti kiállítással mutatkozik be Londonban az Essentia Artis

Első alkalommal mutatkozik be Angliában az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak kiállítása szeptember 1. és október 16. között.
Vizuál

Elhunyt Kardos Sándor

A Kossuth-díjas operatőr, rendező, fotográfus, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja szeptember 12-én, szombaton hunyt el. Kardos Sándor 82 éves volt.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Újabb öt darabbal bővül az Egyperces operák sora

Örkény István Egyperces novellái közül ezúttal Vajda Gergely, Varga Judit, Tornyai Péter, Kákonyi Árpád, Dobos Dániel választott ki egyet-egyet, hogy zeneművet komponáljon belőlük. A bemutatóra szeptember 12-én kerül sor, az Örkény Kerten.
Zenés színház ajánló

Szép nyári nap századszor is, Csepregi Évával

Különleges jubileumhoz érkezik a Veres 1 Színház népszerű Neoton-musicalje: a Szép nyári nap századik előadását októberben, a budapesti RaM-ArT Színházban ünnepli a társulat.
Zenés színház interjú

Markus Werba: „A komikus alakokat nehezebb eljátszani, ha az ember komolyan veszi őket”

A varázsfuvola Papagenójával lett világhírű, a szerepet a New York-i Metropolitan Operától a Salzburgi Ünnepi Játékokig szinte mindenhol énekelte. Mi is ebben a szerepében hallhatjuk hamarosan, a Budapesti Fesztiválzenekar produkciójában.
Zenés színház ajánló

A varázsfuvolával folytatódik a Müpa és a BFZ Mozart-expedíciója

Szeptember 9. és 15. között folytatódik a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar tavaly nagy sikerrel debütált közös minifesztiválja, a Mozart-expedíció. A programsorozat középpontjában ezúttal Mozart örökérvényű operája, A varázsfuvola áll.
Zenés színház hír

Ingyenessé válik a milánói Scala streamingoldala

Szeptember 1-től pusztán regisztrálni szükséges ahhoz, hogy valaki megtekinthesse a LaScalaTv 2023 óta rögzített opera- és balettelőadásait, valamint koncertjeit. Az elérhető produkciók köre az idei évadban is bővülni fog.