Zenés színház

Musical és klezmerzene is várja a Margitszigeti Színház közönségét

2022.05.25. 09:30
Megosztom
Nagyszabású sajtótájékoztató keretében ismertette nyári évadát a Margitszigeti Színház, amely a szórakoztató színházi előadások mellett könnyűzenei programokkal is várja az érdeklődőket.

Bár a szezon már májusban elkezdődött – többek között Jávori Ferenc Fegya és a Budapest Klezmer Band is látható volt – a színház nyitókoncertje, amely Nemzeti Filharmonikus Zenekar közreműködésével valósul meg, június 4-én lesz látható.

20220519_MARGIT_SZSZ_Evadnyito_sajttaj_18-113914.jpeg

Kádár Szabolcs János a Margitszigeti Színház sajtótájékoztatóján (Fotó/Forrás: Gálos Mihály Samu / Margitszigeti Színház)

A nyár folyamán zenés színházi produkciók váltják egymást a színpadon: Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi rockoperája, a Mária evangéliuma június 6-án kerül színre Juronics Tamás rendezésében, de Szente Vajk új musicaljét, a Kőszívűt is műsorra tűzik. A Jókai Mór regényéből készülő darab magyarországi ősbemutató, zenéjét Galambos Attila jegyzi. Lévay Szilveszter és Michael Kunze kultikus darabja, a Mozart! Veszprémből érkezik Kádár Szabolcs János főszereplésével, és operából sem lesz hiány. A Tosca a világhírű tenor, Francesco Meli főszereplésével látható, míg az Attila címszerepét Bretz Gábor énekli.

Aida Garifullina is tiszteletét teszi a Margitszigeten: a szopránra a világsajtó úgy nyilatkozik, mint „a kazáni énekesmadár, akinek lábai előtt hever a világ”.

Először lép a Margitszigeti Színház színpadára az Irie Maffia és Cotton Club Singers, de visszatérő vendégként köszöntheti a közönség Caramelt, a Budapest Bárt és Fenyő Miklóst. A 100 Tagú Cigányzenekar igazán különleges estre készül július 3-án: itt ünneplik ugyanis fennállásuk 35. évfordulóját. A Pink Martini három év után ad koncertet a szabadtérin.

20220519_MARGIT_SZSZ_Evadnyito_sajttaj_24-113258.jpeg

A Margitszigeti Színház sajtótájékoztatója (Fotó/Forrás: Gálos Mihály Samu / Margitszigeti Színház)

Az évad a Csak tiszta forrásból című gálával ér véget, amely Bartók Béla Cantata profana című művének befejező gondolatára építi fel műsorát. A koncerten zenekari és énekkari kompozíciók, népdalfeldolgozások hangzanak el, az eredeti népzenei forrásokkal együtt.

Fejléckép: Szemenyei János és Jávori Ferenc Fegya az évadbejelentő sajtótájékoztatón (fotó: Gálos Mihály Samu / Margitszigeti Színház)

Aida Garifullina is fellép a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei évadában

Kapcsolódó

Aida Garifullina is fellép a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei évadában

A Margitszigeti Szabadtéri Színház 2022-es évadában ismét világsztárokkal és hazai elismert művészekkel találkozhat a közönség. A színház célja, hogy a nemzetközi viszonylatban is jelentős mainstream művészeti repertoárjával a nemzetközi és a hazai közönség figyelmét is Budapestre irányítsa.

Lemondta a Putyin-párti zongoraművész, Valentina Lisitsa fellépését a Margitszigeti Színház

Lemondta a Putyin-párti zongoraművész, Valentina Lisitsa fellépését a Margitszigeti Színház

Az intézmény a művész politikai szerepvállalása miatt döntött úgy, hogy megválik tőle, miután az ukrán nagykövetségtől tudomást szerzett a mariupoli megszállókat éltető koncertjéről.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Liszt, a világutazó

Az utazás lehet kötelesség, kikapcsolódás vagy szükséges rossz, de az ember valamiképpen mindig azért utazik, hogy aztán hazatérjen. Liszt Ferenc számára az utazás nem csupán egy tevékenység volt, hanem identitásának meghatározó eleme.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Színház

Göttinger Pál: „A szíve mélyén mindenkiben ott van a szárnyalni akarás”

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabjában egy befutott író és egy fiatal pályakezdő kerül szembe egymással. A darabot rendező Göttinger Pállal beszélgettünk a Rózavölgyi Szalonban látható előadásról.
Vizuál

Enyedi Ildikó filmje képviseli hazánkat az Oscar-versenyben

Magyarország Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjét nevezi az Oscar-versenybe. A Csendes barát január óta műsoron van a mozikban a Mozinet forgalmazásában.
Színház

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

„Uram, a késemért jöttem!” – fülbemászó slágerek és hamisítatlan pofonok a József Attila Színház új, zenés Rejtő-vígjátékában

Készen áll egy fergeteges nyílt tengeri kalandra? Tasnádi István nagyszabású zenés cselvígjátéka, a Honolulu Star – avagy Jó éjszakát, Fülig Jimmy! leporolja Rejtő Jenő legjobb poénjait, hogy egy lendületes, látványos show-val hódítsa meg a közönséget.
Zenés színház ajánló

Igazság és hazugság a digitális korban – jön a Háry Jánoska, az Opera új gyerekelőadása

A Háry Jánoska című új produkciót szeptember 19-én mutatja be az Eiffel Műhelyházban az Opera Gyermekkara, Harangi Mária rendezésében. A főbb szerepeket Fülep Máté és Ortan Vivienne, valamint a kórusból Tanka Dániel és Braunmüller Mira alakítja.
Zenés színház ajánló

Újabb öt darabbal bővül az Egyperces operák sora

Örkény István Egyperces novellái közül ezúttal Vajda Gergely, Varga Judit, Tornyai Péter, Kákonyi Árpád, Dobos Dániel választott ki egyet-egyet, hogy zeneművet komponáljon belőlük. A bemutatóra szeptember 12-én kerül sor, az Örkény Kerten.
Zenés színház ajánló

Szép nyári nap századszor is, Csepregi Évával

Különleges jubileumhoz érkezik a Veres 1 Színház népszerű Neoton-musicalje: a Szép nyári nap századik előadását októberben, a budapesti RaM-ArT Színházban ünnepli a társulat.
Zenés színház interjú

Markus Werba: „A komikus alakokat nehezebb eljátszani, ha az ember komolyan veszi őket”

A varázsfuvola Papagenójával lett világhírű, a szerepet a New York-i Metropolitan Operától a Salzburgi Ünnepi Játékokig szinte mindenhol énekelte. Mi is ebben a szerepében hallhatjuk hamarosan, a Budapesti Fesztiválzenekar produkciójában.