Zenés színház

Musical készült Luther Márton életéből

2015.10.27. 09:10
Ajánlom
Több mint háromezren énekelnek a produkcióban, amelyet a reformáció napján, október 31-én mutatnak be Dortmundban.

A poporatórium ősbemutatóján 12 hivatásos énekes, 6 popzenész és 40 szimfonikus zenész működik közre, őket "kíséri" a háromezer emberből álló alkalmi kórus. A reformáció napját abból az alkalomból tartják október 31-én, hogy Luther Márton 1517-ben ezen a napon szögezte ki a wittenbergi vártemplom kapujára 95 tételét.

A Luther-musicalt egyébként a 2017-es jubileumi évre készítették el és a tervek szerint akkor Berlinben, Hamburgban, Stuttgartban és Münchenben is bemutatják helyi kórusok közreműködésével.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Így kell dolgozni, így kell élni” – Tallér Zsófiára emlékezünk

A Fidelio felkérésére Tallér Zsófia három egykori tanítványa – ahogy ő fogalmazott, Petrovics unokák – emlékezik a fiatalon elhunyt Erkel-, Bartók–Pásztory-, Fonogram-, valamint Artisjus-díjas zeneszerzőre.
Plusz

Új kutatás bizonyítja a komolyzene felszabadító hatását

A válaszadók 82 százaléka érzi úgy, hogy a komolyzene megnyugtatja, 67 százalékukat pedig inspirálják a klasszikus dallamok - derül ki a Liszt Ferenc Kamarazenekar megbízásából készült reprezentatív felmérés adataiból.
Zenés színház

Orfeum a háború árnyékában – interjú Laki Péterrel

Laki Péter 2012 óta számos szerepben bizonyított már a Budapesti Operettszínházban, legutóbb a Marica grófnő Zsupánjaként láthatta őt a közönség. Ezúttal az operettirodalom egyik legismertebb darabja, a Csárdáskirálynő Bónijaként áll a nézők elé – online. Az elmúlt időszakról, a zene iránti szeretetéről és az előadás történelmi hátteréről beszélgettünk.
Klasszikus

Várjon Dénes szólóestjével folytatódik az MVM Koncertek

A Kossuth-díjas zongoraművész live-streaming módon közvetített koncertjét április 20-án tartják Zeneakadémia Nagytermében.
Vizuál

Ilyen volt a karantén nyolc képzőművész szemével

Vírushelyzet alatt készült kortárs műveket mutat be a MANK Karantén-naplók címmel. Az új online kiállításon a művészek naplószerűen fogalmazzák meg hogyan hatott életükre, gondolkodásukra a vírus és az elmúlt egy év.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Orfeum a háború árnyékában – interjú Laki Péterrel

Laki Péter 2012 óta számos szerepben bizonyított már a Budapesti Operettszínházban, legutóbb a Marica grófnő Zsupánjaként láthatta őt a közönség. Ezúttal az operettirodalom egyik legismertebb darabja, a Csárdáskirálynő Bónijaként áll a nézők elé – online. Az elmúlt időszakról, a zene iránti szeretetéről és az előadás történelmi hátteréről beszélgettünk.
Zenés színház gyász

89 évesen elhunyt Szabó Rózsa operaénekes

Lukács Ervin Kossuth-díjas karmester özvegye, Szabó Rózsa magánénekes halálhírét a Magyar Állami Operaház közölte.
Zenés színház gyász

Elhunyt Szalay Miklós, az Operaház egykori karigazgatója

Szalay Miklóst néhány nappal 86. születésnapja előtt érte a halál – tudatta az Operaház.
Zenés színház hír

Pályakezdő operaénekeseknek hirdet bel canto mesterkurzust és énekversenyt a Coopera

Molnár Levente Liszt-díjas bariton ötlete nyomán Musicum Laude címmel bel canto mesterkurzust hirdet a Coopera. A nyári képzést egy énekversennyel egybekötött gála zárja majd szeptemberben.
Zenés színház ajánló

Ajándék előadásokkal kedveskedik nézőinek a Madách Színház

Ismét műsorra tűzi népszerű online előadásait a Madách Színház, a zenés beszélgetéseket bárki ingyenesen megtekintheti. A SzínpadON produkciói szerda esténként láthatóak, az alkotók így szeretnének egy kis színházat visszacsempészni az emberek életébe.