Zenés színház

Muzsikáló macskakövek Óbudán

2014.05.27. 15:01
Ajánlom
Tizennyolc helyszínen több mint nyolcvan program, köztük kiállítások, színielőadások, komoly- és könnyűzenei koncertek, operaelőadás, gyermekprogramok, filmvetítések töltik meg a harmadik kerület utcáit és tereit június 7. és augusztus 30. között az Óbudai Nyár rendezvénysorozat keretében.

"A kerületben zajló fejlesztések a közösségépítést szolgálják, hasonlóan az Óbudai Nyár sorozathoz, amely 2001 óta teremt jó alkalmat a kerület lakosainak az egymással való találkozásra a kulturális programokon keresztül"- fogalmazott Bús Balázs, a kerület polgármestere a rendezvénysorozat május 27-én tartott sajtótájékoztatóján.

Az Óbudai Kulturális Központ szervezésében megvalósuló program június 7-én az Óbudai Korok Fesztiváljával veszik kezdetét az amfiteátrumban. Az első alkalommal tartandó programon az ókortól a középkoron át Krúdy Gyula századfordulós környezetéig mutatják be a korabeli kultúrát, viseletet, hangszereket, szokásokat. A szervezők arra bíztatják a látogatókat, hogy öltsenek jelmezt és úgy kapcsolódjanak be a barokk udvar, a Krúdy-negyed vagy az amfiteátrum programjaiba. A Zichy-udvarban a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című előadás mellett Ronald Harwood Nagy négyes című darabját is bemutatják, július 19-én pedig szintén itt lép fel húsz év után először szabadtéren az East zenekar.

A Fő téren felállítandó színpadon ebben az évben is olyan népszerű művészek zenélnek, mint a Muzsikás együttes, Demjén Ferenc, a Djabe és Steve Hackett, a Csík Zenekar, Orosz Zoltán és a Benkó Dixieland Band. A Kobuci kertben Hobo és bandája, valamint egy három napos blues fesztivál várja az érdeklődőket. Az Óbudai Társaskör színielőadásokkal és zenés produkciókkal készül a nyár folyamán. A Szív Hídjai című darab mellett szerepel a repertoárban a Krúdy-művekből összeállított Óbudai csodadoktor című szerelmes játék és a Hrabal-írásokból született Szigorúan ellenőrzött vonatok is. A zenerajongókat ezen felül operaelőadásokkal, zongoraesttel és francia sanzonokkal várják.

Az Óbudai Múzeum a múzeumok éjszakája programjaiba egy izgalmas "sorslabirintus" programmal kapcsolódik be a holokauszt-emlékév jegyében, zenés felolvasást tartanak Goda Gábor Zsidó mesék és legendák című könyvéből, lesz hóra táncház és a Budapest Klezmer Band is koncertet ad. A mozikedvelőknek a Kobuci kertben Bujtor István-válogatással készülnek, ahol az előadások után a színművész pályatársaival és családtagjaival is lesz lehetőség beszélgetni, a Fellini Római Kultúrbisztróban pedig európai művészfilmeket vetítenek. A családok fiatalabb tagjait a Gyerekszigeten várják számos programmal, valamint a Kaláka, az Alma zenekar és a Kolompos együttes koncertjeivel kedveskednek nekik.

A fesztivál újdonsága, hogy június 16-tól minden hétfőn délután zenei programokat szerveznek a Békásmegyeri Közösségi Ház előtt, valamint multikulturális táncfesztivált is rendeznek június 22-én, augusztus 30-án pedig itt tartják az Óbudai Nyár záró eseményét, a Hékás Békás programsorozatot is. Részletes műsor az obudainyar.hu oldalon olvasható.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

„Na, Kisdajka, gyerünk!” – kiállítás nyílt Dajka Margit életéből

A Kisdajka. Dajka Margit (1907-1986) pályaképe című tárlaton a színésznő gazdag, fordulatos és országokon átívelő életútja elevenedik meg fotókon, videókon, nyilatkozatokon és önvallomásokon keresztül.
Klasszikus

Az 1956-os forradalom zenéi

Akár a történelem kötötte össze őket október 23-a eseményeivel, akár a szerző akart ily módon emléket állítani a forradalomnak, sok zenemű létezik, mely mára elválaszthatatlanná vált 1956-tól. Egy csokorra valót gyűjtöttünk belőlük.
Színház

Átadták az eSzínház Fesztivál díjait

Október 20-án ünnepélyes keretek között adták át az ország első online térben rendezett színházi fesztiváljának szakmai és közönségdíjait a Radnóti Színházban, de kihirdették az Alapítvány a Magyar Színházakért 2020-as szakmai kitüntetéseit is.
Klasszikus

Kezdődik a Bartók Világverseny

Október 25. és 31. között rendezik meg a Zeneakadémián a Bartók Világversenyt. Az idei évben vonósnégyesek mérkőznek meg, a fordulókat élőben és online is követheti a közönség.
Színház

Alföldi Róbertet a Pinceszínházban faggatják

Trezor címmel beszélgetéssorozatot indít a Pinceszínház. Az új, havi rendszerességgel jelentkező sorozat első vendége Alföldi Róbert lesz.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház magazin

Minden részlet a helyére kerül

Célegyenesbe ért az Eiffel Műhelyház ünnepélyes átadása. A látványosan megújult egykori mozdonyjavító műhelyben kialakított játszóhelyeket hivatalosan október 25-én veheti birtokba a publikum, ám az elmúlt időszakban az Opera csapata már belakta a komplexum tereit, ahol több nyilvános előadást is tartottak. A munkálatok a járványhelyzet miatti kényszerű bezárás alatt is folyamatosan zajlottak, az utolsó simításokról Józsa Ankát, a Magyar Állami Operaház beruházó építészét kérdeztük.
Zenés színház ajánló

21. századi összművészet – újra műsoron Az úrhatnám polgár

Az elmúlt évad végének izgalmas összművészeti produkciója volt a Molière és Lully közös alkotásából, Az úrhatnám polgárból készített, modern környezetbe helyezett előadás, melyet idén három alkalommal láthat a közönség.
Zenés színház kritika

A művészet lázadása

Hargitai Iván legújabb rendezésével egy örök érvényű történethez nyúl, fiatalok útkeresésén, sikerein és bukásain keresztül beszél az életről. A székesfehérvári Vörösmarty Színház Fame-előadása eltávolodik a hagyományos színházi keretektől, már-már cirkuszi poronddá változtatva a teret.
Zenés színház interjú

„Körül szeretnék nézni a világban” – Interjú Fürjes Anna Csengével

Egyetlen magyarként került a IV. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny döntőjébe Fürjes Anna Csenge, aki fiatal kora ellenére több kisebb-nagyobb szerepet énekelt már a Magyar Állami Operaház produkcióiban is. A mindössze huszonöt éves mezzoszopránnal beszélgettünk.
Zenés színház ajánló

Isten, haza, család – és ami mögötte van

Alföldi Róbert legújabb rendezésében a kortárs néptánc formanyelvét arra használja, hogy tükröt tartson a valóságunknak, miközben vizsgálat tárgyává teszi a népikultúra egykori berendezkedését, hagyományaink visszásságait.