Nagano egy kisebb orosz sorozatot valósított meg 2006 óta, amikor elfoglalta a főzeneigazgatói széket: 2007-ben Mogyeszt Muszorgszkij egy másik művét, a Hovanscsina című operát, tavaly pedig Csajkovszkij Anyeginjét mutatta be. Most a spanyol rendező, Calixto Bieito állítja színpadra az Oroszországban 1598 és 1605 között uralkodó cár, Borisz Godunov zenedrámai történetét, amelynek alapjául Alekszandr Puskin verses drámája szolgál.
A szerdai müncheni premieren az a változat látható, amelyből hiányzik az úgynevezett Marina-kép, a szandomiri vajda udvarában játszódó jelenet. Az előadásban a címszerepet a fiatal ukrán basszus Alekszandr Cimbaljuk alakítja. A magyar közönség számára a Budapesti Wagner-napokról ismerős Gerhard Siegel énekli az intrikus Sujszkij herceg jelentős szerepét.
A Borisz Godunovot a nyári Müncheni Operafesztivál is műsorára tűzi. A tervek szerint a fesztiválon hangzik el George Benjamin brit zeneszerző Written in Skin című operája, amelyet ugyancsak Nagano vezényel, de az előadás nem a bajor operaház, hanem Klangforum Wien produkciójaként kerül a programba.
Az amerikai Nagano azért döntött a távozás mellett, mert művészi kérdésekben konfliktusba került a 2008-ban Münchenbe kinevezett operaintendánssal, Nikolaus Bachlerrel. Bár a főzeneigazgató szerződését 2016-ig meghosszabbították, ő inkább elfogadta a Hanza-város felkérését, és 2015-től a Hamburgi Opera főzeneigazgatója lesz.