Az örvendetesen majd' háromhétnyire terjedő Budapesti Wagner-napokhoz kapcsolódva a Művészetek Palotájában kamaratárlat idézte a nagy Wagner-dirigens, Lovro von Matačić emlékezetét. Ott olvastuk a Parsifal felvonásközi és egyszersmind felvonásnyi szüneteiben Várnai Péter kritikáját a magyar közönség idős karmester-kedvencének utolsó, 1983-as pesti fellépéséről, benne a banalitásában is mélyen igaz, kikezdhetetlen nyitógondolattal: mennyivel is könnyebb a kritikusnak rosszat, epéset írni! Könnyebb és bizony hálásabb is, ám nagyritkán mégiscsak el kell hagyni e kényelmesre taposott, járt utat, mondjuk azért, hogy az irónia, a malícia, a szarkazmus, s az egyéb fanyar stíluseszközök teljes mellőzésével éljent kiáltsunk Fischer Ádám felé. Zenei irányítása ugyanis idén is példásan koncentrált, ihletett Parsifalt bűvölt elénk: szent, ha tetszik, fennkölt ünnepi színjátékot a jámborságról, a megváltó részvét diadaláról. S ha netán profán módon, Wagner "egyházügyi főtanácsos" kifejezett szándékával dacolva, pusztán operaként tekintenénk a Parsifalra, hát ez a pénteki előadás akkor is a csúcsokat ostromolta: drámai légkörével, negyedórákra nyújtva is teljes intenzitású poétikus pillanataival, tiszta jelképrendszerével. Ez utóbbi erény persze már a színre állítás munkáját dicséri, hiszen Parditka Magdolna és Szemerédy Alexandra rendező-díszlettervezők világos-sötét dualitásra alapozó, a mitikus és a gyermeki világképet rokonító, s a koncerttermi univerzumot többszörösen játékba hozó szcenírozása - egy-két suta pillanatával együtt is - maga az áttekinthető és átélhető színház.
A nemzetközi énekes gárda érezhető kedvvel működött közre a budapesti szertartásban. A hibátlan frakkú, elegáns Eric F. Halfvarson egyetlen vissza-visszatérő mikrojátékával, a levett szemüvegét a kezében tartó, s azzal magyarázó professzor gesztusával életre hívta a bölcs Gurnemanz figuráját, hogy azután a hangjából kiáradó nemesség és művészemberi hitel révén tovább gazdagítsa azt. Nikolai Schukoff a címszereplő szent együgyűségét, majd részvétteli, fájdalmas mindentudását egyaránt pompásan közvetítette: emberléptékű, ismerős, hangban és fizikumában egyként fiatalos Parsifalja komoly játék- és vonzerőt képviselt. Vokális teljesítményére pedig teljességgel indokolt a strapabíró jelzőt használnunk, jóllehet e fordulat blaszfém jellegét magunk is mélyen átérezzük.
Az elkínzott Grál király, a halálban megváltást remélő Amfortas szerepében fellépő Thomasz Konieczny hangja ugyancsak üzembiztosan működött, mindössze baritonjának színe tűnt az ideálisnál némiképp nyersebb árnyalatúnak, ami Amfortas esetében kissé szokatlan hangzásélményt eredményezett. Bár meglehet, épp e tónus avatta eszköztelen alakítását oly realisztikussá, plasztikusan szenvedővé és meggyötörtté. A másik megváltásra váró elbukott, Kundry szólamát Németh Judit énekelte: élményszerű formálással, hiba nélküli és mindvégig sugárzó, mitikus erejű jelenléttel. A kisebb szerepek gazdái mindahányan kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak, a viráglányként is színre lépő Schöck Atala mégis külön kiemelést érdemel az I. felvonás záró szakaszában alászálló égi hang eszményi megszólaltatásáért.
A dobogóra vonultukban néha megmosolyogtatóan civilnek tetsző kórusok (Nemzeti Énekkar, MR Énekkar, Budapesti Stúdió Kórus, valamint MR Gyermekkórus) nagyszerűen zengtek, míg a fáradtság jeleit kéthétnyi intenzív Wagner-szolgálat után is mindössze egy-egy lazábbra eresztett frázisban észre vétető MR Szimfonikusok szokás szerint jeles rendű munkát végeztek: dús, sokszor egyenest érzékien szép hangzást előállítva.
Délután négytől este fél tizenegyig szólt a Parsifal - több mint hasznosan eltöltött idő. Alighanem helyesebb és kifejezőbb, s hozzá Wagner szándékával is egyezőbb az idő töltése helyett az idő (meg)szenteléséről beszélnünk, valahogy ilyesformán: bő hat órát szenteltünk pénteken a Parsifalra.
Budapesti Wagner-napok
2009. június 26. 16:00 - Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Richard Wagner: Parsifal
Amfortas: Tomasz Konieczny Gurnemanz: Eric F. Halfvarson Parsifal: Nikolai Schukoff Klingsor: Oskar Hillebrandt; Kundry: Németh Judit; Titurel: Kováts Kolos; 1. Grál lovag: Kiss Péter; 2. Grál lovag: Ambrus Ákos; 1. apród: Maximilian Sepp (a Tölzi Fiúkórus tagja); 2. apród: Julius Steinbach (a Tölzi Fiúkórus tagja); 3. apród: Nyári Zoltán; 4. apród: Megyesi Zoltán; Viráglányok: Váradi Zita, Lloyd Cecilia, Fodor Gabriella, Korondi Anna, Keszei Bori, Schöck Atala; Egy hang: Schöck Atala
Km.: Nemzeti Énekkar (karigazgató Antal Mátyás), MR Énekkar (karig.: Somos Csaba), Budapesti Stúdió Kórus (karig.: Strausz Kálmán), MR Gyermekkórus (karig.: Thész Gabriella), MR Szimfonikusok (zenekart betanította: Stephen D'Agostino)
Rend., díszlet: Parditka Magdolna, Szemerédy Alexandra; fény: Györgyfalvai Károly; zenei munkatársak: Bartinai Gábor, Petheő Zsolt; műv. vez., vez.: Fischer Ádám
hírlevél
