Zenés színház

„Nagyon bízom benne, hogy olyasmivel tudom meglepni a közönséget, amivel még nem találkoztak”

2020.07.24. 10:10
Ajánlom
Augusztus 8-án este immár második alkalommal lép fel az Oroszlános Udvarban a Budapesti Operettszínház táncos-komikusa, Dénes Viktor. A Budavári Palotakoncertek közönsége ezúttal nemcsak duettekben és tercettekben, de szólistaként is hallhatja a fiatal művészt, akit egyebek mellett arról is kérdeztünk, mit jelent számára az operett, milyen dalokkal és milyen érzésekkel készül az idei koncertre, illetve szerinte mi tesz valakit igazán kiemelkedő táncos-komikussá.

A Budavári Palotakoncert idén Találkozások címmel kerül megrendezésre. Mi jut eszedbe erről a szóról?

Elsőként az, hogy nincs is ennél jobb alkalom arra, hogy az operett műfaj szerelmesei találkozzanak egymással. Évente csak egyszer van lehetőség erre a találkozásra egy igazán különleges helyszínen, ahol az utánozhatatlan szerzők örökzöld dallamai bravúros látványvilággal és koreográfiákkal fűszerezve szólalnak meg. Másodszor pedig az, hogy

a hosszú leállás, szünet után milyen jó, hogy újra találkozhatunk egymással és a közönséggel, újra játszhatunk, énekelhetünk nekik.

Milyen érzésekkel várod az idei koncertet?

Reménykedve és izgatottan. Olyan szóló dalokban mutathatom meg magam, amelyekben nemcsak az énekesi képességeimet bizonyíthatom, de a színészi leleményekre is nagy szükség lesz. Nagyon bízom benne, hogy olyasmivel tudom meglepni a közönséget, amivel még nem találkoztak. 

_GE_1817-093725.jpg

Dénes Viktor (Fotó/Forrás: Palotakoncertek)

Milyen dalokat hallhat tőled idén a gála közönsége?

Több duettben és tercettben is színpadra lépek majd, de

ami számomra a legizgalmasabb, hogy a Csákányi László előadásában ismertté vált A doktor úr című dalt is elénekelhetem.

Ez nekem nagy öröm és igazi kihívás, sok-sok megfejtendő rejtéllyel. Remélem, hogy végül igazán különleges módon fogom tudni prezentálni.

Mit jelent számodra az operett szó?

Egy valóban összművészeti műfajt. Leginkább azért szeretem, mert

teret ad a minőségi színészetnek is, miközben alapkövetelménye a minőségi éneklés és a jó tánctudás.

Izgalmas, mert jó esetben ezeken a területeken egyaránt kiemelkedően kell tudni teljesíteni. Csak így lesz lehetőségünk ma is élő és igaz, hiteles produkciót létrehozni. Természetesen úgy, hogy azt a nézők minél inkább élvezhessék. 

Szerinted mi tesz valakit igazán kiemelkedő, sikeres táncos-komikussá?

Egyelőre csak sejtéseim vannak, de ha majd sikeres leszek, megmondom, hogy jól gondoltam-e!

Budavári Palotakoncert 2020 - Operett Gála - Találkozások

Budai Vár, Oroszlános Udvar, 2020. augusztus 8. 20:30

További információ és jegyvásárlás ide kattintva>>>

Támogatott tartalom

Könnyed, mégis lélekig ható boldog szórakozás - Fischl Mónika a Budavári Palotakoncertekről

Kapcsolódó

Könnyed, mégis lélekig ható boldog szórakozás - Fischl Mónika a Budavári Palotakoncertekről

A Budavári Palotakoncertek 2013 óta minden augusztus első hétvégéjén sok érdeklődőt csábít az Oroszlános Udvarba. A Vadász Dániel és Nacsa Olivér ötlete alapján útnak indított koncertsorozat igazi örömünneppé vált az operett dallamait szeretők körében. Idén augusztus 8-án ismét felgyúlnak a színpadot megvilágító fények. A közelgő koncertről, az operett varázsáról ezúttal Fischl Mónika operettprimadonnával beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schubert kamaramuzsikáját ünnepli a Concerto Budapest a Zeneakadémián

Május 23-án, pénteken este 19:30-kor a Zeneakadémia Nagytermében kivételes kamarazenei élmény várja a közönséget: a Keller Quartet és a Concerto Budapest kiváló szólistái Schubert három jelentős művén keresztül kalauzolják a hallgatókat.
Zenés színház

A szabadság kettőssége – Szabó Máté a Stuart Máriáról

Májusban először kerül az Operaház színpadára Gaetano Donizetti történelmi királydrámáinak egyik legfontosabb darabja, a Stuart Mária. A háromfelvonásos opera rendezője Szabó Máté, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője.
Plusz

Világsztárral indít, filmzenével zárul a Margitszigeti Színház 2025-ös évada

Május 8-án megtartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színház. A májustól szeptemberig tartó szezon műsorát – kiemelve az opera-, musical- és balettbemutatókat – ezúttal is a minőségi szórakoztatás jegyében állították össze.
Vizuál

KÉP-regény: Holdvadászat

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, miért telt csaknem húsz évbe, hogy elkészítse ezt a különleges balatoni felvételt a Holdról.
Színház

Slava’s Snowshow: varázslat, hóvihar és gyermeki csoda a Nemzeti színpadán

Május végén a világ egyik legkülönlegesebb színházi élménye érkezik Budapestre: a Slava’s Snowshow nemcsak lenyűgöz, hanem felemel. A legendás bohóc, Szlava Polunyin mágikus univerzumot teremt, ahol mindenki újra gyermekké válhat – legalább egy estére.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

A szabadság kettőssége – Szabó Máté a Stuart Máriáról

Májusban először kerül az Operaház színpadára Gaetano Donizetti történelmi királydrámáinak egyik legfontosabb darabja, a Stuart Mária. A háromfelvonásos opera rendezője Szabó Máté, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője.
Zenés színház hír

Már lehet jelentkezni Miklósa Erika Mesteriskolájába – a Pécsi Tudományegyetemen tanulhatnak a KvintEsszencia növendékei

Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje tavaly indította el KvintEsszencia Mesteriskoláját, az új tanévre a jelentkezések a napokban kezdődtek el, és május 31-ig tartanak.
Zenés színház ajánló

Georg Zeppenfeld és Joyce DiDonato koncertje következik az Opera Sztárestek zongorával-sorozatában

A daléneklés két elhivatott világszínvonalú előadóját látja vendégül májusban az OPERA: május 12-én Georg Zeppenfeld német basszista az Eiffel Műhelyházban, május 28-án pedig Joyce DiDonato amerikai mezzoszoprán az Operaházban lép fel.
Zenés színház ajánló

Bel canto mesterműben énekel Kolonits Klára

Kolonits Klára, Balga Gabriella és Juraj Hollý főszereplésével, Rajna Martin vezényletével és Szabó Máté rendezésében először készül teljes értékű színpadi produkció Donizetti Stuart Mária című operájából Magyarországon.
Zenés színház gyász

Elhunyt Pierre Audi operarendező

A libanoni származású művészt, akinek nevéhez többek között Kurtág György A játszma vége című operájának ősbemutatója fűződött, váratlanul érte a halál május 3-án, hatvanhét éves korában.