Zenés színház

Négy évtized az Operában

2009.10.05. 13:04
Ajánlom
Medveczky Ádám negyven éve tagja az Operaháznak. A karmestert október 4-én, a Pillangóasszony előtt köszöntötték.

Medveczky Ádám először ütőhangszeres tanulmányokat folytatott Schwartz Oszkár növendékeként, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán karmester szakon diplomázott Kórodi András növendékeként. 1960 és 1963 között az Állami Hangversenyzenehar üstdobosa volt. A Magyar Televízió első nemzetközi karmesterversenyén, 1974-ben második díjat nyert. A Magyar Állami Operaház vezénylő korrepetitoraként dolgozott 1969-től öt éven át, majd 1974-től karmestere az Operaháznak, 1991 és 1994 között az intézmény zeneigazgatója volt. 1997-től dolgozik a Győri Filharmonikus Zenekarral, az együttes vezető karmestere.

Repertoárján 64 opera mellett a szimfonikus zeneirodalom jelentős része megtalálható. Európa valamennyi országában, az USA-ban, Venezuelában, Japánban és Thaiföldön vendégszerepelt. 

Medveczky Ádám munkáját 1976-ban Liszt Ferenc-díjjal ismerték el, 1989-ben érdemes művész lett. 2008-ban neki ítélték az alternatív Kossuth-díjat.

A Magyar Állami Operaház 2009/2010-es évadában a Pillangóasszony, a Balanchine-est, a requiem, a Karamazov testvérek, a Tosca és a Carmen dirigense.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

25 éve halt meg Róna Viktor, aki még Nurejevvel is jó barátságot ápolt

Adottságai egyáltalán nem predesztinálták a balettművész-pályára, szorgalmának köszönhetően mégis világhírnévre tett szert az 1994. január 15-én elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, aki Rudolf Nurejev pályájának is meghatározó alakja volt.
Plusz

Ilyet még nem hallottál: hódít a mongol torokének metál

Nem a hörgős metálról van szó, hanem tradicionális mongol hangszereken és énektechnikával előadott heavy metálról, aminek hirtelen rengeteg rajongója akadt világszerte.
Klasszikus

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus

Ez az első élvonalbeli vonósnégyes, amelyben többségben vannak a nők

Az Artemis Quartetből kilépett két tag, nők érkeztek a helyükre. Ilyenkor felvetődik a kérdés: miért a férfiak uralják a kamarazenét?
Klasszikus

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház bécs

Anna Nyetrebko lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége

Anna Nyetrebko orosz-osztrák sztárszoprán és férje, Yusif Eyvazov azerbajdzsán tenor lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége.
Zenés színház hír

Meghirdették a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyt

Az operett nemzetközi népszerűsítése és új tehetségek felfedezése a célja a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenynek.
Zenés színház premier

A Liliomfi zenés változatát mutatja be a Madách

A Liliomfi musicalváltozatát mutatja be március 23-án a Madách Színház. A zenés komédiát Szigligeti Ede műve alapján Szente Vajk írta, zenéjét Bolba Tamás szerezte.
Zenés színház gyász

Elhunyt a világhírű Wagner-énekes, Theo Adam

A német operaénekes, korának egyik nagy Richard Wagner- és Richard Strauss-előadója 92 éves volt.
Zenés színház magazin

Ma ünnepeljük a magyar musical napját

Azért esett a választás erre a napra, mert 1961. január 12-én mutatta be a Petőfi Színház az első magyar musicalt, az Egy szerelem három éjszakáját.