Zenés színház

Négy magyar versenyző a Marton Éva Énekverseny középdöntőjében

2016.09.22. 12:55
Ajánlom
A ma 15.00 órakor kezdődő forduló az élő internetes közvetítésnek köszönhetően akár otthonról is követhető.

A Marton Éva vezette nemzetközi zsűri ítélete alapján összesen huszonhét versenyző jutott tovább a szeptember 20-án és 21-én megrendezett elődöntőkből.

Megkezdődött a II. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny

Kapcsolódó

Megkezdődött a II. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny

Sorsolással kezdetét vették a Zeneakadémia által rendezett megmérettetés élő fordulói. A verseny a 48. sorszámú versenyzőtől indul, hét magyar énekessel a mezőnyben.

A tavasszal lebonyolított online válogató alapján kiválasztott 72 indulóból 48 fiatal énekes érkezett meg Budapestre, és mérte össze tudását egy szabadon választott Liszt-dal és egy operarészlet előadásával az első fordulóban.

AND6079

AND6079 (Fotó/Forrás: Felvégi Andrea)

A szeptember 22-én 15.00 és 19.00 órai kezdettel a Zeneakadémia Solti-termében megrendezendő középdöntőbe továbbjutott 27 énekesnek két újabb operarészlettel kell a zsűri és a közönség elé állniuk, köztük Erdős Attilának, Horti Lillának, Molnár Ágnesnek és Sellei EtelkánakA forduló eredményét csütörtök éjszaka teszik közzé a szervezők a verseny honlapján.

zeneakade ümia II. Nemzetko łzi Marton E üva E ünekverseny - Elo

zeneakade ümia II. Nemzetko łzi Marton E üva E ünekverseny - Elo (Fotó/Forrás: Fazekas István)

A versenyzők életrajza és műsora  ide kattintva  tekinthető meg, az élő közvetítés pedig  ezen az oldalon  lesz követhető. 

A döntőbe jutó versenyzők két további áriát adnak majd elő immár zenekari kísérettel a Zeneakadémia Nagytermében szeptember 24-én, szombaton este hattól. Minden döntős két alkalommal lép színpadra, majd a második félidőt követően a zsűri a helyszínen meg is hozza döntését. A Nagydíjat, az első három helyezett elismeréseit és a közönségdíjat a döntő közönsége előtt adja át Marton Éva a legkiválóbbaknak. Az oklevelek és a különdíjak kiosztására a másnap, szeptember 25-én a Magyar Állami Operaházban rendezendő gálakoncerten kerül sor, melynek műsorát a döntőn elhangzó számokból állítja össze a zsűri.

A több mint 45 ezer euró összdíjazású megmérettetés Marton Éva vezette döntőbizottságába az operavilág magyar és nemzetközi kiválóságai kaptak meghívást: Miguel Lerín, az európai operaélet egyik legbefolyásosabb menedzsere; Vittorio Terranova, a F. Tagliavini operaverseny művészeti vezetője; Christina Scheppelmann, a barcelonai Teatro Liceu művészeti főigazgatója; a dél-koreai Sung Bin Kim, a Daeshin University zeneművészeti karának dékánja; Anatoli Goussev, a La Scuola Musicale in Foro Buonaparte di Milano professzora; Honghai Ma, a pekingi Központi Zeneakadémia professzora; Meláth Andrea, a Zeneakadémia Ének Tanszékének vezetője és Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. A zsűri elnöke Marton Éva, a verseny díszvendége Richard Bonynge karmester, aki néhai felesége, Joan Sutherland emlékére 5.000 eurós különdíjat ajánlott fel.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Kiállítják Freud titkos gyűrűit

Az osztrák neurológus és pszichiáter a megajándékozotthoz kötődő mitológiai alakot vésetett az ékszerbe, amelyet csak a kiválasztottaknak ajándékozott.
Zenés színház

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Könyv

Depressziós? Olvasson krimit!

Természetesen senkit nem arra buzdítunk, hogy a szakember segítsége vagy esetleg a gyógyszeres kezelés helyett essen neki az Agatha Christie-összesnek, mert mire a végére ér, kutya baj. Annyit azonban kutatások nélkül is állíthatunk, hogy egy jó könyv fel tudja dobni az ember napját.
Klasszikus

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.
Jazz/World

A blues nem más, mint életérzés

Ezt vallja a VI. Óbudai Blues Fesztivál egyik amerikai fellépője, Big Daddy Willson. A július 23. és 27. közötti eseménysorozat idén is a műfaj legfontosabb hagyományaival és a legélesebb kortárs jelenével való találkozást ígéri.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Laki Péter: „Ez nem hagyományos gála”

A fiatal táncos komikus igazi showman, és karizmatikus színpadi jelenlétét a Budavári Palotakoncerteken is kamatoztatja: Kerényi Miklós Mátéval együtt látják el a házigazda feladatát.
Zenés színház operett

Frankó Tünde: „Kedves pikantériát ad...”

Egy művésznek az a legfontosabb, hogy a törekvéseiben a színháza partner legyen - állítja Frankó Tünde. A Palotakoncertek fellépőit bemutató sorozatunkban a népszerű primadonna válaszolt kérdéseinkre.
Zenés színház interjú

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Zenés színház kritika

A mi Chicagónk

A Chicago a minőségi szórakoztatóipar egy legsikerültebb darabja. Nem azért persze, mert igen jól meg van csinálva. Inkább azért, mert jól ki van találva. Nemcsak a társadalmat leplezi le, de önmagát is. Alföldi Róbert rendezésében, a Kultúrbrigád és az Átrium előadásában pedig a mi, honi állapotainkat is.
Zenés színház interjú

„A Marica grófnőnek minden száma sláger”

A Fertő-tó partján, Mörbischben láthatja a közönség Kálmán Imre örökzöld alkotását, a Marica grófnőt, amely zeneileg és látványosságában is lenyűgözőnek ígérkezik. A produkcióról a Seefestspiele Mörbisch művészeti vezetőjét, Peter Edelmannt kérdeztük.