Nehéz dolog ez a Wagner, ugye?

A probléma nem új keletű, hadd idézzek egy Wagner-korabeli újságból, mely megpróbálja leírni, hogy miről is szól A Nibelung gyűrűje. „Siegfried egy testvérpár, Siegmund és Sieglinde frigyéből született, így nagybátyjának fia és anyjának unokaöccse. Nőül veszi Brünnhildét, aki éppúgy Wotan leszármazottja, mint ő maga, ekként sógora nagynénjének, Sieglinde-nek, aki egyben anyja is. Siegmund viszont húgának apósa, és egyben férje is. Wotan, mint Brünnhilde nagynénjének apja, egyúttal leányának mostohabátyja, ami nem akadályozza meg abban, hogy gyermekeinek, Siegmundnak és Sieglinde-nek apósa legyen. Ha az örökség felosztására kerülne a sor, a helyzet rendkívül nehézzé válna. Szerencsére erre nem kerül sor, mert a befejező részben, Az istenek alkonyában a szereplők meghalnak, örökösök nem maradnak.”

DSC4094 (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

Tótfalusi István könyve ennél kicsit hosszabb, mégis egyszerűbb. A címe A Nibelung-sztori, a Magvető adta ki Schmal Róza rajzaival. Jobb helyről nem is érkezhetett volna a könyv. Tótfalusi Operamesék címmel már írt hasonlót, azt az operaszeretők több generációja olvasta és olvassa. Ezt a művét pedig olyan fiataloknak ajánlja Tótfalusi, akik kedvelik a kalandos történeteket, és követik az olyan sorozatokat és filmeket, mint a Trónok harca és A gyűrűk ura.

DSC4101 (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

Nem véletlenül említem ezt a két filmet. Ha a Ring-ciklusra gondolunk, rögtön eszünkbe juthat Tolkien regénysorozata: mindkettő az északi mondavilágból merít, mindkét műben egy hatalmat hordozó gyűrű mozgatja a szálakat. (Arról nem beszélve, hogy Howard Shore, A gyűrűk ura-filmek zeneszerzője ugyanazt a leitmotif-technikát alkalmazta, mint Wagner.) Tolkient is megkérdezték a dologról, ő viszont tagadta, hogy Wagner inspirálta volna:

Nos, a gyűrűk ugyanolyan kerek alakúak, és ebben ki is merült a hasonlóság...

A Trónok harcát és Wagner tetralógiáját összevetve is hasonlóságokra bukkanunk. A Ring egy gonosz törpe, Alberich jelenetével kezdődik, aki ellopja a rajnai sellőktől a folyó mélyén fekvő aranyat, amiből aztán gyűrűt szeretne készíteni. George R. R. Martin törpéje, Tyrion Lannister nem ízig-vérig gonosz, de azért érdemes tartani tőle. A negyedik évad végén hidegvérrel meggyilkolja a apját. A walkürben Siegmund a dühöngő vihar elől Hunding házában talál menedékre, ahol Sieglinde-re talál, akit „kedvesének és húgának” nevez, és az első felvonás végén szenvedéllyel ölelkeznek össze. A Trónok harca vérfertőző párja Jaime és Cersei Lannister, akiknek a kapcsolatából három gyermek is születik. És ott van még a Targaryen-ház is, akik a vérvonaluk tisztaságát féltették, és ezért egymás között hoztak létre utódokat – hozzá sem kell tenni, hogy ezek az utódok egytől-egyig őrültek vagy gyengeelméjűek lettek.

A Trónok harca törpéje, Tyrion Lannister (Fotó/Forrás: port.hu)

Egyébként ha már arról beszélünk, hogy mennyire szivárgott be a Ring a popkultúrába, érdemes végignézni,

hány képregényhős köszönheti a létét Wagnernek, illetve az ősi Nibelung-mítosznak.

A Marvel-univerzum egyik szereplője, Valkyrie egyértelműen Brünnhildének felel meg – sőt, a képregényekben ezen a néven is ismert. Thor a Bosszúállók -filmek egyik legkedveltebb szereplője, már saját Marvel-filmet is kapott. De hogyan vette ki a részét az északi mitológia szerint a világ teremtéséből? Az kiderül Tótfalusi könyvének első fejezetéből.

Xena (Fotó/Forrás: port.hu)

Emlékeznek a kilencvenes évek legendás sorozatára, a Xenára? Ha igen, akkor bizonyára arra is, hogy a hatodik évadban kiderült, hogy Xena egykor egy gonosz walkür volt, aki rettegésben tartotta a világot. Sőt, a sorozatban a harcias főhősnő a sellőkkel együtt mártózik meg egy folyóban – ami egyértelmű utalás A Rajna kincsére. A DC-képregények rajongói Wagner operahősében, Siegfriedben Hellboyra ismerhetnek: mindketten hatalmas, izmos hősök, akik viszont nem túl intelligensek érzelmileg. Kora gyerekkoruktól árván maradtak, és mentoruktól sajátították el nagyszerű harci képességeiket.

DSC4104 (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

Persze mindez korántsem jelenti azt, hogy az operaciklus és a popkultúra fenti példáit egy polcra kéne helyezni. Más típusú befogadást igényel a kettő, de üdítő látni, ahogy a művészeti alkotások hatnak egymásra, ahogy az „elitkultúra” elemei átszivárognak a tömegfogyasztásra szánt alkotásokba. Arról, hogy miért csúcsteljesítmény Wagner Ring-ciklusa,itt írtunk. Illetve írtunk arról az ikonikus akkordról is, mely egy másik operában hallható, a Trisztán és Izoldában.

Kapcsolódó

Miért nagyszerű Wagner tetralógiája, a Ring?

Négy este az operában, több mint 15 órányi zene, melyen 26 éven át dolgozott Wagner. Istenek, emberek, zene, színház és költészet – ez a Ring-tetralógia. Akár szeretjük, akár nem, csak túlzó jelzőkkel lehet róla beszélni.