Éppen két éve mutatta be a színház Frank Wildhorn egy másik, a Broadway-n is óriási sikert aratott munkáját, a Jekyll és Hyde-ot, amiben a női főszerepet alakítod. Amikor megtudtad, hogy érkezik a Carmen, milyen várakozások voltak benned?
Nagy Wildhorn-rajongó vagyok, úgyhogy tudtam: kivételes darab vár rám. A Jekyll és Hyde mellett játszottam a Rudolfban is, ami a wildhorni életmű másik kiemelkedő alkotása. A zeneszerző érti és szereti a nőket, kitűnő dalokat ír nekünk, olyanokat, amik hiteles gondolatokat és érzelmeket képviselnek, mindemellett igazán akad benne énekelnivaló. Arról viszont, hogy mekkora ez a szerep, fogalmam sem volt, aztán amikor kézbe kaptam az anyagot... Óriási öröm volt!
A Carmenről mindenkinek Bizet operája jut eszébe. Nem okoz ez majd zavart az emberekben?
Amikor azt kérdezték, mit fogok játszani, és azt válaszoltam, hogy a Carment, akkor mindenki meglepődött, persze hozzátettem, hogy nem az operát, hanem a musicalt. Valóban, sokan a Bizet-műre gondoltak először, hiszen a musical nálunk még nem igazán ismert, nem került be a Broadwayra. Ez viszont nagy előnyt jelent számunkra, mert így valami egyedit valósíthatunk meg, ami olyan lesz, ahogyan azt mi megálmodjuk – igazi újdonságot jelent majd. Biztos vagyok benne, hogy mostantól a Carmenről nemcsak Bizet operája, hanem Wildhorn musicalje is eszükbe jut majd az embereknek. Éppen azon gondolkoztam, hogy a novella – amit Prosper Mérimée írt azonos címmel, és az előadás irodalmi alapja – igazán musical színpadra kívánkozik, hiszen
megtalálható benne minden, ami a műfajhoz szükséges: szenvedély, szerelem, dráma, spanyolos világ
és Wildhorn is érezhetően erre fókuszált. Carmen számai tüzes és táncos dallamokból építkeznek, kifejezetten populárisak, fülbemászóak, de ez szinte igaz az egész alapanyagra.
Te az életben és a színpadon is szenvedélyes, erős nő vagy, épp mint Carmen. Azonnal azt érezted, hogy igen, ez az én szerepem, vagy volt benned bizonytalanság, kishitűség?
Alapvetően inkább vívódó alkat vagyok, ezért Carmennel nekem dolgom van, ehhez a szerephez muszáj elhinni, hogy én vagyok az a bizonyos nagybetűs nő. Kicsit szorongtam a próbák elején, hiszen nem vagyok már húszéves, az alakom sem tökéletes, de közben csodálatos volt arra rájönni, hogy Carmenben épp az a lényeg, hogy nem ilyen, ő egy valódi hús-vér nő. Nem egy manöken, olyan tapasztalat van a háta mögött, hogy talán nem is tudtam volna eljátszani tíz évvel ezelőtt. Most, itt, ebben a pillanatban viszont azt érzem, sok közöm van hozzá, és nekünk találkozni kellett.
Lipics Franciska, Nádasi Veronika és Dancs Annamari (Fotó/Forrás: Janus Erika / Budapesti Operettszínház)
Carmen maga a szenvedély és a tűz.
Igen, és ami talán még lényegesebb, hogy szabad. Ez a fajta szabadság, az őszinteség és egyenesség irigylésre méltó számomra. Ez a nő azt mondja, amit gondol: ilyen vagyok. Ha kellek, itt vagyok, ha nem kellek, hát akkor tovább állok. Van benne egy jó értelemben vett egyszerűség, természetes erő és végtelen szabadság. Ehhez a történethez mindenki tud kapcsolódni. Az élet annyi területén találkozunk azzal, hogy valamiben nagyon biztosak vagyunk, és egyszer csak kihúzzák a lábunk alól a talajt.
A szeretettel együtt jár a féltés,
de abban benne van a veszteség lehetősége is. Milyen sokszor felmerül bennünk a kérdés, van-e bátorságunk kockáztatni, ha tudjuk, hogy csalódások és kudarcok is érhetnek?
Homonnay Zsolt korábban azt nyilatkozta, hogy tulajdonképpen nem is a szerelemről, hanem a sorsról szól ez a történet. Ezt hogyan kell érteni?
Zsoltnak nagyon fontos, hogy megmutassa a történet örökérvényűségét. Hangsúlyozni szeretné, hogy ez egy olyan sztori, ami újra és újra megismétlődik, hogy ez az örök körforgás mennyire benne van az életünkben. Erre egyébként jó lehetőséget ad a mű keretes szerkezete. Az is benne van, hogy hiába a végső tragédia, mégis érdemes élni, mert csodák történhetnek velünk, és
mindig lesznek, akik újra és újra nekirugaszkodnak, mert hisznek ebben a csodában.
Zsolt a jelmezekben és a díszletben is a kortalanságot akarja kiemelni. Persze megjelennek benne mai formák, főleg a misztikus, sajátos cirkuszi világból fakadón, de Carmen története bárkivel és bármikor megeshet.
Nádasi Veronika (Fotó/Forrás: Janus Erika / Budapesti Operettszínház)
Gondolom nem keveset kell majd táncolnod, és nem könnyű megtanulni a koreográfiákat sem, szuflával bírni azokat. Az éneklésben viszont egyértelműen magabiztos lehetsz, hiszen fantasztikus hangod van.
Valahogy azt érzem, hogy Carmen létezésének az esszenciája a folyamatos lüktetés, mert végig ott van benne a tűz, a tánc, kicsit olyan, mint a hurrikán, mindig megy valamerre és pörög, ezért Homonnay Zsolt azt kérte tőlem, próbáljam meg minél több mozdulatba belecsempészni picit a szintén erre hajazó flamenco ízét. Az a csodálatos a musicalben, mint műfajban, hogy a szélsőséges, erős érzelmeket is hitelessé tudja tenni, ezért nem érzed túlzásnak azt sem, hogy ez a nő állandó mozgásban van. És igen,
nekem a hangom a nagy kapaszkodóm.
Van az a bizonyos duende, a megfogalmazhatatlan tűz, az ösztönnek és a zenének valami egészen különös keveréke, amivel a flamencót táncolni kell. Amikor énekelek, akkor ezt érzem magamban. Épp ezért a zenéből kiindulva tudom megfogalmazni a szerepet. A látszat ellenére ezek nem könnyű dallamok, senki sem rázza ki a kisujjából, viszont abszolút nekem való ez az anyag. Nyilván azért is szeretem nagyon a musicalt, és azért is ebben a műfajban mozgok leginkább, mert ez az a forma, amivel a legintenzívebben tudok kommunikálni.
Már látod, melyik lesz a tuti sláger?
Azt nem én éneklem. (Nevet) A leginkább fülbemászó dallamot, A sors szele című számot a jósnő énekli. De például a Vivát sokan ismerik, gyakran elhangzik koncerteken, én is előadtam már itt a színházban egy gálaesten. Wildhorn szereti behozni a rockos világot a műveibe, és ezt itt is megteszi. Például a női duett kifejezetten húzós lett, nem olyan, mint a Jekyll és Hyde-ban a gyönyörű Vágyom rád, ami szerintem a musical irodalom egyik legszebb duettje. Mindezek mellett csodálatos dolog, hogy akadnak improvizációs lehetőségeink is, és ez megadja azt a szabadságot, amit a flamenco egyébként is megkövetel: az énekes, vagyis Carmen szabadsága, hogy éppen hogyan díszíti azt a sort, vagy miként frazeál.
Fontos, hogy kicsit a saját hangunkra, magunkra tudjunk illeszteni egy adott dalt.
Hogy fog megszólalni mindez?
A világon először nagyzenekari kísérettel lesz hallható a mű, Tassonyi Zsolt hangszerelésében. Wildhorn annak idején kis zenekarra írta meg, mi azonban itt, az Operettszínházban megengedhetjük magunknak, hogy egy teljes nagyzenekarral, rock alapokkal adjuk elő. Aki kedveli a musicalt, nagyon fogja szeretni a Carment, mert ebben mindaz megvan, amit ettől a műfajtól elvárunk: szenvedélyes, érzelmekre ható sztori, fülbemászó muzsika, cirkuszi show, elképesztő látványvilág és vérpezsdítő táncok.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Nádasi Veronika (forrás: Budapesti Operettszínház)
hírlevél
