A közönség a közeljövőben két helyszínen is találkozhat a Szerelmi bájital című operabeavatóval. Hogyan kapcsolódik egymáshoz a két előadás?
Mindkettő ugyanabból a gondolatból indult ki: szerettük volna közelebb vinni ezt az operát azokhoz is, akik talán most találkoznak először a műfajjal. Ezért a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban készült egy rövidített, ötszereplős változat, amelynek egyik verziója a Benczúr-kertben látható. Ez nem hagyományos koncertszerű előadás, de nem is a teljes opera: nincs benne kórus, ugyanakkor reményeink szerint minden fontos dramaturgiai elem megmarad, sőt ettől a kamarajellegtől egyes figurák jelentősebb szerepet kapnak.
Mi teszi operabeavatóvá ezeket a produkciókat?
Van egy narrátorunk, Dinya Dávid személyében. Ő folyamatosan kommentálja az eseményeket. Mondhatnám, „ha kell, ha nem”. Felhívja a figyelmet bizonyos zenei vagy színházi pillanatokra, netán bele is avatkozik az eseményekbe. Nyughatatlan tudorfigura, aki fel-felbukkan, belekotyog, csupa jószándékkal és sokszor igen hasznos tudnivalókkal. Aki semmit sem tud a műfajról, annak kapaszkodókat ad,
az események közepette éri tetten a műfaj sajátosságait.
A szentendrei előadás azonban ennél is tovább megy: egy kondiparkba helyezi a történetet. Honnan jött ez az ötlet?
Az ötlet Lőrinczy Györgytől származik. Az eredeti beavató előadásban is azt kerestük, hogy ma hol élhetnének ezek a figurák. A Donizetti-mű egy falu főterén játszódik. Ma is vannak közösségi terek, és engem foglalkoztatott, mit jelent „Béta-hímnek” lenni, vagyis a sorban hátra kerülni. Egy edzőteremben vagy egy bárban, kocsmában, klubban stb. erőteljesen jelen van a megfelelési vágy, az önbizalom kérdése, és van, akinek sajnos ez a sors jut. Nemorino szerintem éppen ilyen fiatalember, a kondipark tehát remekül találkozik az eredeti koncepcióval. A szentendrei változatban szinte minden hagyományos díszletelemet elhagyunk, és azt használjuk, ami ott lesz körülöttünk. Mi is kíváncsiak vagyunk, hogyan inspirál majd minket a helyszín.
A Szerelmi bájital című előadás jelenete (Fotó/Forrás: Benczúr Ház Rendezvényközpont)
Milyen változtatások mellett döntöttél a rendezés során?
Az egyik döntésem az volt, hogy a bájitalt nem tekintem szó szerint alkoholnak, tehát olyan szernek, ami kémialiag módosítja a tudatot. A placebohatás érdekelt: mi történik akkor, amikor valaki – egy valójában hatástalan szer hatására, vagy éppen ellenére – hinni kezd magában.
Nemorino nem az ital által részegül meg, hanem mert elhiszi: képes lehet arra, amire korábban nem.
Feltétlen bizalma kezdetben a szerben van, és annak birtokában erőre kap, de valójában felszabadul, kinyílik, önmaga árnyékából kilép a fényre, vagyis magára talál. Számomra ez egy fontos üzenet. Ha képesek vagyunk többnek képzelni önmagunkat, akkor akár azzá is válhatunk. Ma ezt sokan manifesztációnak nevezik. Aktuális történet. Nincsenek csodaszerek, sokszor mégis segítenek, mert hiszünk bennük, csak mert magunkban nem merünk.
A szabadtéri helyszínek mennyiben változtatják meg az előadást?
Sokban. A Szerelmi bájital eredetileg is a commedia dell'arte hagyományából táplálkozik, ezért jól áll neki a nyár, a „szabad-ság.” A Benczúr-kertben a darab egyszerűbb, de talán bensőségesebb formát ölt majd, Szentendrén pedig maga a helyszín válik a díszletté. Ritka lehetőség, hogy nem egy teret próbálunk átalakítani, hanem hagyjuk, hogy a tér alakítsa az előadást. Az eredeti, Békés András-féle elképzelés is ez volt anno a városban, sokat mesélt róla, örülök, hogy ez most így valósulhat meg.
A Szerelmi bájital című előadás jelenete (Fotó/Forrás: Benczúr Ház Rendezvényközpont)
A szereplőgárdában több generáció találkozik egymással. Milyen az összhang a csapaton belül?
Jókedvből született az előadás. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem végzősei dolgoztak együtt olyan énekesekkel, akik már az Operaházban vagy Debrecenben is rendszeresen fellépnek. Különböző tapasztalatok, kíváncsiságok találkoztak egymással.
Mit szeretne, milyen élménnyel távozzanak a nézők az előadás végén?
A Szerelmi bájital kedves humorú, zeneileg és ezáltal színpadi ritmusában bravúros mű. Ahogyan Adina rádöbben mindarra, amit benne Nemorino fokozatosan kivált, az igen emberi és megejtő, az pedig, ahogyan önnön „tudományára” Dulcamara rácsodálkozik, miközben egy Alfa-hím (Belcore) leminősül, az kifejezetten örömteli.
Fejléckép: Szabó Máté (fotó/forrás: Emmer László / Magyar Állami Operaház)
hírlevél
