Szöllősi Barnabás librettója Szilágyi Andor több mint húsz éves színdarabja alapján készült. Az alkotók célja, hogy gyermekek és felnőttek számára egyaránt élvezhető produkció kerüljön színpadra. Ahogy a legjobb gyerekmesék, ez a történet is több szinten működik. Elbűvölő tisztaságú példázat: az igaz szerelem nem a kinézetben vagy a rangban rejlik, hanem az elfogadásban és a bizalomban. Előzményeit tekintve leginkább a Csongor és Tündéből, illetve a Varázsfuvolából merít, de eszünkbe juthat a Szépség és a Szörnyeteg is.

Az opera narrációja nagyobb botlások nélkül mondja el cselekményét, noha első felvonásban érthetetlenül későn bontakozik ki az alaphelyzet. Mire kiderül, hogy mindennek gyökere a kobold szeretett macskájának halála, a jelenetet csak a gördülő gumimatrac és benne a fejjel lefelé is remekül éneklő Bogyó menti meg az unalomtól. A későbbiekben azonban már csak csúcspontokról beszélhetünk: varázslatos ugyanis Lenszirom noktürnszerű jelenete, a darázshadsereg vibráló elevensége, a két horkoláb vagy éppen a keráli házaspár karaktereinek humora pedig páratlanul izgalmassá teszik az operát. A vitriolosabb tollú kritikus legfeljebb Negéd és Vaknadály karaktereinek kidolgozatlanságán sajnálkozhat, az utóbbi személye kifejezetten érdekesnek tűnne. Az opera egyébként az opera buffai hagyomány szerint párokba rendezi szereplőit: Leánder és Lenszirom, Bogyó és Csibecsőr, Mar-Szúr és Negéd, a kerál és a kerálné, de még a két bőregér is együtt hirdetik, hogy kettesben szép az élet.

Tallér Zsófia a zenei nyelv szintjén is bevezetést nyújt az opera világába. Egyaránt merít az operabuffából és a seriából,a humort melankóliával, a pompát romantikus noktürnnel ellensúlyozza, van kontratenor ária, balettbetét és gyermekkar, mintegy dicsekvésként; lám, mennyi csoda van az operában. Megidézi Strausst (Till Eulenspiegel), Kodályt, Ránki Györgyöt, de Mozarttól és Puccinitől is kölcsönöz, a legkisebbek pedig rögtön felismerhetik az „Egyszer egy királyfi" dallamát. Tallér zenéje belülről, organikusan építkezik, az öncélú dalolás helyett a hatásra helyezve hangsúlyt, értő és érzékeny közönséget feltételezve a gyermekek személyében is. Hangszerelése elsősorban a fafúvósokat és az ütőket preferálja, dinamikai és hangsúlybeli választásai tökéletesek. A Leánder és Lenszirom gyermekopera a nagyopera igényével.

A szűnni nem akaró vastapsban legalább akkora szerepe van Ambrus Mária díszleteinek és Benedek Mari jelmezeinek. A színpadi megjelenés legszembetűnőbb erénye a méret és a távolság jellemzőinek feloldása: a plafonig érő fűszálak és szitakötők között élő koboldok apró lények, mégis épp akkorák, mint egy király vagy egy tündér, a tér hol szűkül, intimmé válik, hol pedig tágul, hogy helyet adjon egy darázshadseregnek. Látványos és szemet gyönyörködtető, a gyermekek számára mégis otthonos ez a kihajtogatós mesekönyveket is megidéző színpadi világ.

Leánder szólama kezdetben zavarba ejtően mély Bakonyi Marcell számára, még ha személyében a schuberti melankólia paródiájával is van dolgunk. Hiteles viszont a két címszereplő jellemfejlődésének hangi illusztrációja (a női főszerepben Molnár Ágnes). Az est legérettebb hangi teljesítményét a királyi pár nyújtotta (Hábetler András és Meláth Andrea), egyébként pedig bővelkedtünk a jobbnál jobb karakterszerepekben: Gradsach Zoltán afféle Papageno-alteregó, kiváló a prózai részekben is, még ha néha túl is játssza a hiperaktív koboldot, Boncsér Gergely a felszínes operetténekes portréját rajzolja remekül. Csibecsőr szerepében a buffóból merít Wierdl Eszter, a drámai szoprán jelenlétéről Cserna Ildikó gondoskodik (Negéd),Daragó Zoltán különösen figyelemre méltó Vaknadály kontratenori szerepében. A rutinos Vajda Júliát és Rozsos Istvánt bőregerekként hallhattuk. Az Operaház zenekara magas színvonalon, élményszerű hangzással tolmácsolta az új operát, s nem szabad elfeledkeznünk a Madách művészeti iskola diákjairól sem, akik tánccal színesítették az estét.

Ahogy az Operaház bemutatói mostanában, a Leánder és Lenszirom minőségi darab. Nagyszabású, grandiózus mű, nem egyszerűen csak gyerekopera. Éppen annyi, és mégis több annál: látnivaló minden korosztálynak.