A lap idézte az előadó-művészeti szervezet vezetőjének választására irányuló pályázati eljárásról és a munkakör betöltésének szabályairól szóló 2017-es kormányrendeletet, amely így rendelkezik:
A kinevezési jogkör gyakorlója a szakmai bizottság által nem támogatott pályázó kinevezésére vonatkozó döntését köteles megindokolni, az indokolást a döntéssel egyidejűleg nyilvánosságra kell hozni.
Csák János kulturális és innovációs miniszter azonban máig nem indokolta, miért a korábbi főigazgatót választotta a Magyar Állami Operaház újabb ötéves vezetői ciklusára, miközben a szakmai bizottság Kesselyák Gergely karmestert, Miklósa Erika operaénekest és Vadász Dániel kulturális menedzsert javasolta a pályázók közül. Emellett a lap arra a szabályozásra is hivatkozott, amely szerint a miniszternek „15 napon belül gondoskodnia kell a nyertes pályázó anyagának kijelölt szervezethez való továbbításáról, amely köteles annak megismerhetőségét biztosítani.” Ókovács Szilveszter pályázata ugyanakkor még mindig nem érhető el a nyilvánosság számára.
A főigazgató újbóli kinevezése és a szakmai bizottság döntésének figyelmen kívül hagyása már több konfliktust is generált, Ókovács Szilveszter június elején felmondta Kesselyák Gergely első karmesteri szerződését, az Opera élére szintén pályázó Rost Andrea pedig bejelentette, nem írja alá az intézmény által a jövő évadra felkínált szerződését. Ifj. Harangozó Gyula, aki Kesselyák Gergely balettigazgató-jelöltje volt, tiltakozásképpen lemondott az édesapjáról elnevezett díj elnöki tisztségéről.
Nem a minisztert terheli az egyetlen szabálytalanság, amire a lap hivatkozott, Szentmártoni János, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkárának jelentése szerint „a Magyar Állami Operaház mint munkáltató, folyamatosan megszegte a hatályos Munka törvénykönyvben meghatározott konzultációra vonatkozó rendelkezéseket, azaz a törvény szabályait megszegve járt el a szakszervezettel, illetve az általa képviselt dolgozókkal szemben.” A jelentés azt követően készült el, hogy
az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete panaszt nyújtott be, amiért az Opera főigazgatója nem reagált a konzultációs kéréseikre.
FRISSÍTÉS: Időközben megjelent egy dokumentum a miniszter döntésének indoklásáról. Részletek itt.
Fejléckép: Ókovács Szilveszter (fotó/forrás: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház)