Zenés színház

Nem készül el időre a Berlini Staatsoper

2011.05.20. 08:11
Ajánlom
A tervezettnél egy évvel később, csak 2014 októberében nyitja meg újra a közönség előtt kapuit a Berlini Staatsoper.

Az Unter den Linden patinás épülete 250 millió euróból újul meg, a munkálatok azonban fél évvel elhúzódnak - közölte a berlini városvezetés kedden. Az eredeti tervek szerint az előadások 2013. október 3-án kezdődtek volna meg, a féléves csúszás miatt azonban csak 2014. október 3-án lesz előadás - mondta Jürgen Flimm, az operaház intendánsa.

A felújításnál nehézséget okoz az elvizesedett padló és az idei kemény tél, amely visszavetette a munkákat. Az intendánsi épület alatt bunkert találtak, ezt le kell bontani. Az épület pedig további alátámasztást kíván meg. A munkálatok idején a társulat a közeli Schillertheaterben játszik. A művészek várhatóan 2014 áprilisában vagy májusában térhetnek vissza az operaházba, Flimm szerint így bőven lesz idő próbálni.

A régi-új épület terveit 2009 végén tárták közönség elé. A skiccek szerint a nézőtér ún. Paulick-plafonja megmarad, ám azt - az épület felfelé történő kibővítésével - négy méterrel magasabbra helyezik, és felette visszhangkamrát alakítanak ki, hogy a terem száraz akusztikája javuljon, továbbá az alig 1400 fős ülőhelykínálatot is bővítik, valamint természetesen a színpadtechnikát és a kiszolgálóhelységeket is felújítják.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

Elhunyt Fenyves Márk mozdulatművész

A táncos-koreográfus, a magyar mozdulatművészet jelenkori képviselőinek egyike 45 évesen tragikusan fiatalon távozott. Úttörő munkásságával és az Orkesztika Alapítvánnyal élő örökséget hagyott maga után.
Könyv

„Az irodalmi életrajzok poposítása tudatos volt, a reflektorfénybe kerülés nem” – Interjú Nyáry Krisztiánnal

A virtuális és a valódi közösségi terekről, a papíralapú könyv mai napig tartó létjogosultságáról és az egy éve nyitott Magvető Caféról is kérdeztük a KULT50 magazin hasábjain Nyáry Krisztiánt, a Líra kreatív igazgatóját.
Könyv

Könyvtáros osztag kutatja fel a könyveket, amikre csak halványan emlékeznek az olvasók

Előfordult már, hogy egyszerűen nem tudott kiverni a fejéből egy könyvet? Néhány részletére emlékezett, de a címre vagy a szerzőre egyáltalán nem. A New York-i Közkönyvtár a legképtelenebb esetekben is próbál segíteni.
Színház

„Egy fantasztikus korszaknak bukkantam a nyomára” – interjú Szikora Jánossal

Idén már hatodik alaklommal rendezi meg a Koronázási Szertartásjátékot a Vörösmarty Színház igazgatója. Az augusztus 18-i bemutató apropóján Szikora János beszélt a kezdetekről, az idei év újdonságairól és a darab nemzeti öntudatformáló szerepéről.
Vizuál

Banksy nem örült neki, hogy kiállítást rendeztek a műveiből az oroszok

A graffitiművész Banksy tudta és hozzájárulása nélkül rendeztek munkáiból kiállítást Moszkvában. A művész kifogásolta, hogy elveivel ellentétben a tárlat látogatóinak még fizetniük is kell, mint mondta, ő sohasem kérne pénzt az emberektől, akik látni akarják a képeit.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház tévé

Nézze meg a Budavári Palotakoncertet a tévében!

Ahogy minden évben, idén is volt operettgála a budai Vár Oroszlános Udvarában. Az Operettszínház sztárjai léptek színpadra Lőcsei Jenő rendezésében. Ha lemaradt róla, vagy szeretné újraélni a pillanatait, augusztus 20-án megnézheti a tévében.
Zenés színház hír

Decemberig nem lesz opera az Operában, de azért vannak jó híreink is

Szeptemberben Billy Elliotot játszanak az Erkel Színházban, a társulat vidéken, Székelyföldön, New Yorkban turnézik. Kihirdették a 2019/20-as évadot. Alighanem az Erkel Színház is be fog zárni két évre. Mutatunk néhány fotót az Eiffel Műhelyház és az Ybl-palota felújításáról is.
Zenés színház videó

Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

Az operaénekesnő és férje, Csiszár Zsolt a Családvarázs sorozatban mesélt arról, hogy milyen kockázatot jelentett egy olyan csecsemőt magukhoz venni, aki halva született.
Zenés színház

Ritka hangfelvétel került elő Birgit Nilsson svéd operaénekesnőtől

Egyedülálló hangfelvétel került elő a legendás svéd szoprán, Birgit Nilsson (1918-2005) korai szakaszából, a hatperces operarészletet CD-n adják ki az énekesnő születésének 100. évfordulója alkalmából.
Zenés színház nyílt levél

Kesselyák Gergely megszólalt RockGiovanni-ügyben, és megvédte Szüts Aport

A múlt héten Kovács János és Szüts Apor nyílt leveleket váltott, most a Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója is tollat ragadott: „Mi történt most a RockGiovanni körül? Egy provokatív cím végre átütötte az érdektelenség és felületesség ingerküszöbét.”