Zenés színház

„Nem tudod becsukni a szemed”

2018.01.17. 14:11
Ajánlom
Január 19-én mutatja be a Budapesti Operettszínház Várkonyi Mátyás musicaljét, a Dorian Grayt a Kálmán Imre Teátrumban. Az előadás rendezője és koreográfusa, Réthly Attila és Bodor Johanna szoros szálakkal kötődik az ősbemutató két alkotójához, előbbinek a szövegíró és rendező Ács János, míg utóbbinak a koreográfus Imre Zoltán volt a mestere. A közelgő premier kapcsán tabukról, energiákról, művészi szabadságról és persze a régiekről is beszélgettünk a két művésszel.

Bár csak 28 év telt el az ősbemutató óta, mégis az előadás mára már fogalom lett a hazai zenés színjátszás történetében. És érdekes módon, műsorra sem került azóta a hazai színházakban. Nem nyomasztott ez titeket?

Réthly Attila

Réthly Attila (Fotó/Forrás: Budapesti Operettszínház)

Réthly Attila: Bevallom, ez egyszer sem jutott eszembe. Nem láttam annak idején az előadást, de tudom, hogy fontos bemutató volt, mindenki úgy emlékszik vissza rá, mint a zenés művészszínház egy olyan mérföldkövére, ami beégett a magyar színháztörténetbe. Ha volt rajtam valami teher, akkor inkább az, hogy Ács János a mesterségtanárom volt Székely Gábor mellett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ráadásul az egyetem után ez a mester-tanítvány viszony egyfajta barátsággá alakult. Ezen kívül közös találkozási pont még a kaposvári múlt is. Ilyenformán tehát erős viszonyt őrzök az emlékével.

A próbafolyamat alatt gyakran felerősödött bennem a párbeszéd közte és köztem. Sokszor mondtam volna neki, hogy pongyola az anyag, mivel sem a partitúra, sem a librettó nem rögzítette a szerzői instrukciókat és elképzeléseket a színpadi történésekről. Újra ki kellett találni, meg kellett fejteni, ez is vitt minket erősen egy saját formanyelv megalkotása felé. Szinte úgy kellett hozzányúlni, ahogy Büchner Woyzeck töredékeit pakolták össze annak idején a drámatörténészek. Ez természetesen nem vonatkozik a zenére, mert azt Várkonyi Mátyás őrzi és a kedvünkért most újrahangszerelte.

Akkor most egy új szövegkönyv készült?

RA: Nem arról volt szó, hogy szöveget írnánk és elővennénk az Oscar Wilde által írt történetet, és ahhoz képest akarnánk ezt a színpadi adaptációt megfejelni. Az volt a szándék, hogy értsük meg, mit szerettek volna elmondani a szerzők, miről szól az Oscar Wilde-i történet és mi az, ami a zenében megjelenik. Hogy rendelkezik erről a partitúra a rendező és a koreográfus számára. Egy ideig gyötrődtünk ezzel, de aztán eljött a pillanat, hogy eldöntöttük:

nem az a feladatunk, hogy az elmúlt előadás forgatókönyvét őrizzük meg.

Akkor elkezdődött egy bátor dramaturgiai munka, amit már Johannával közösen csináltunk. Ezt megtámogatta az az ambíció, hogy érződjék, ennek az épületnek, vagyis a Kálmán Imre Teátrumnak a szelleme hívja létre ezt az előadást, ahol a kis tér miatt nem feltétlenül kell foggal-körömmel bonyolult szcenikai megoldásokba bocsátkozni, viszont bátran és erősen építhetünk a színészek játékára. Így szép lassan elkezdett kialakulni az a formanyelv, amiben meg tudjuk fogalmazni a mi előadásunkat.

Bodor Johanna: Én láttam annak idején a Dorian Grayt, amit a mesterem, Imre Zoltán koreografált. Sajnos ő sincs már közöttünk. Nagyon sorsszerű, hogyan alakul a darab élete... Az én fejemben tehát ott volt Imre Zoli szelleme, ugyanakkor itt van egy anyag, ami nagyon sokféle asszociációt enged meg. Arra jöttünk rá Attilával, hogy a legfontosabb, hogy ennek az előadásnak legyen egy sajátságos nyelvezete és stílusa. De nem kitalálni akartuk ezt, hanem megkeresni. Vagyis

nem ráaggatni akartunk valamit, hanem megfejteni.

Nem az alkotói énnek kellett megszólalni, hanem a darabot kellett meghallani. Azt volt nehéz megtalálni, hogy nekünk mi a közös nyelvünk a darabbal. Amikor ráleltünk a kulcsra, onnantól már szinte könnyű volt dolgozni. Ez egy kicsi tér, a darabban pedig sok a szereplő. Ezért összeállítottunk egy olyan csapatot, akik a főbb szereplők mellett az előadás szövetét, világát, hangulatát képviselik és mutatják. Valamelyik próbán azt mondta nekem az egyik színésznő, hogy úgy érzi, csináltunk még egy főszereplőt, ami maga a tutti, a teljes kar. Iszonyatosan erős lett a jelenlétük. Ez azért is sikerülhetett, mert megkaptam a koreográfiák elkészítésére Attilától azt az időt, ami szükséges ahhoz, hogy igényes, minőségi munkát végezzek. Rátaláltunk a darab világára, és onnantól kezdve töretlenül erős a bizalom és az alkotói energia, mert nincs semmi, ami megzavarná ezt a lelki útvonalat. Egyszer csak lett egy Dorian Gray világ ebben a színházban, egy pici ország. A színésztől a balett táncoson át mindenki együtt tud létezni ebben a darabban. Ez azt jelenti, hogy olyan szabadság van, amiben érdemes élni és ilyen darabokkal foglalkozni.

Csengeri Attila, Kocsis Dénes, Homonnay Zsolt

Csengeri Attila, Kocsis Dénes, Homonnay Zsolt (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Budapesti Operettszínház)

Mi a kulcs? Miről szól nektek a Dorian Gray?

RA: Ez a tér, az az aktuális helyzet, amiben ez az előadás megszületik. A darabnak van erkölcsi summázata és ez vezérfonalként végig ott lebegett előttünk minden pillanatban. Ugye a történet szerint Lord Henry beleszeret a Dorian Grayt ábrázoló képbe, amit Basil nevű festő barátja készített. A Lordot a darab végén a saját anyja úgy ereszti el az örök kárhozat és bűnhődés felé, hogy az isten sem léphet át olyan határokat, amiket ő átlépett akár tettben, akár gondolatban. Ezt az előadás végigtükrözi. Ha bárkinek kétsége támadna afelől, hogy mi mely oldalon állunk, kijelenthetem, mi az európai és emberi kultúra azon oldalán állunk, mely szerint az emberi szabadság sérthetetlen, a művészet és a gondolat szabad, de

vannak áthághatatlan szabályok, határok és tabuk, amikkel együtt kell élnünk.

Nagyon sok olyan mű van egyébként a drámairodalomban és a művészet egyéb területein, ami segíti az embert az ebben való gondolkodásban és igazodásban. Napjainkban, amikor felerősödtek a szexuális botrányok iránti ellenhangok, és egyre több helyen derül ki, hogy hatalmi pozícióikkal sokan visszaélnek – amelynek visszhangja ezt a színházat és bennünket is elért – nagyon fontos hangsúlyozni, hogy ez a produkció nem erre születik válaszul. A darabot már jóval korábban műsorára tűzte az Operettszínház, ez eleve fontos vállalkozás, ám a következő nagyon fontos gesztus, hogy a történtek miatt nem került le a műsorról. Mint ahogy nem lehet Szophoklészt leváltani és nem lehet kijelenteni, hogy mostantól nem beszélünk arról, hogy a saját édesanyánkkal bizony nem bújunk ágyba, mert bennünket erre Szophoklész tanított meg, hiszen az Oidipusz király az európai kultúra egyik sarokköve, azóta tudjuk, hogy az incestus, azaz a vérfertőzés tabu, amit az ember nem lép át. Ugyanígy nem váltunk le olyan klasszikus műveket és szerzőket, amik alapvető emberi kérdésekkel foglalkoznak. Úgy néz ki, a világ ma súlyos erkölcsi kérdésekről akar gondolkodni, újra kívánja rajzolni azokat a határokat, amik a tabuk átlépését jelentik: újra kell definiálni a gondolatainkat az erkölcsről, a rendről, a bűnről, a bűnbeesésről, a feloldozásról, a megbocsátásról, satöbbi. Alapvetően ezeket a kérdéseket feszegeti Oscar Wilde története is.

A lényegi kérdésekről ma elterelődik a figyelem,

kevés szó esik arról, hogy hogyan kell gondolkodni egy társadalomnak a szexuális identitás szabadságáról, a szexuális szerepekről, vagy épp a művészi szabadságról, mindeközben kontrollálatlanul és felelőtlenül mindenféle kampányok indulnak a virtuális térben milliónyi like-ot vagy dislike-ot generálva. Rendezőként én a mester és tanítvány viszonyán át tudok azonosulni a Dorian Gray történettel. Intellektuális oldaláról tudom megérteni Lord Henry és a címszereplő viszonyát, vagyis a művészembert, aki beleszeret alkotása tárgyába (lásd még Pygmalion) és azt, hogy mit jelent számára a valóság és a képzelet összemosódása, amikor már nem tudjuk kit és mit szeretünk valójában. Az volt legfőbb ambíciónk, hogy gondolkodjunk bátran és szabadon és próbáljunk meg minden pillanatunkhoz olyan, az európai kultúrát determináló emléket társítani, ami művészi és emberi tartásunkat tükrözi. Ez az ambíció erőteljesen alakította azt a formanyelvet, amiben fogalmazunk. Tudom, hogy elkerülhetetlen, hogy úgy is lehet majd nézni ezt az előadást, mint a hétköznapjainkat áthálózó jelenségre való reflexiót. És ez jól van így. Fontosnak tartom, hogy megszülethet ez a produkció, nagyon komoly kiállás és bátorság kellett hozzá a vezetés részéről.

A művészet egyetlen valódi törekvése az érvényes jelenidejűség.

Bodor Johanna

Bodor Johanna (Fotó/Forrás: Budapesti Operettszínház)

BJ: Miközben nagyon lényeges az is, hogy ez az előadás senkit nem akar kioktatni. Nem szabja meg, ki hogyan gondolkodjon erről a témáról. Egyszerűen sikerült megtörténtté tenni. Minden megtörténik és mindenféle úton-módon hat az emberre. Vagy a zenéje miatt, vagy attól, amit látunk, vagy attól, ahogy fogalmaz egy színész. Oscar Wilde azt mondta a saját művéről, hogy ő a Basil nevű szereplőnek gondolja magát, a világ Lord Henryként látja őt és egy másik világban majd Dorian Gray szeretne lenni. Ha csak ezen gondolkodtam volna végig, akkor is lett volna egy kulcsom ahhoz, mennyi mindenre akart ő maga válaszolni, hogy mennyire kitette saját magát, az írói életét és a magánéletét ezzel a három gondolattal. Hadd meséljek el egy pillanatot a minapi próbáról. Zenei felvétel volt, Kovács Adrián zongorázott. Az 5 perces felvétel utolsó akkordját ütötte le, amikor a zongorán lévő cilinder leesett a földre. Senki nem fűzött hozzá kommentárt, csak nevettünk... Szívesen meghívnám Imre Zolit erre az előadásra. Borzasztó kíváncsi vagyok, mit szólna hozzá.

Megfogalmaztátok, miért olyan fontos számotokra most ez a mű. De annak idején az előadás Várkonyi Mátyás muzsikája miatt is szólt ekkorát. Mennyire tartjátok jónak azt a zenei alapot, amire ez a történet épült?

BJ: Csodálatos.

RA: A zene valóban csodálatos, ez az első. A második, hogy érdekes módon a fantasztikus zene mögött lett egy nagyon erős üzenet. Nem tudod becsukni a szemed és csak hallgatni a zenét, ami amúgy nagy hatással van rád, mert közben látod és hallod a prózát, a gondolatot is. És ezt csak felerősíti ez a kicsi tér. Néhány nappal a bemutató előtt azért merünk így beszélni minderről, mert egy kicsit megnyugodtunk, mert nagyon sok kérdésünk volt, amire talán sikerült válaszolnunk, de persze még rengeteg munka áll előttünk. Reméljük, hogy mindaz, amit elképzeltünk a bemutatóig valóban összeáll, és épp akkora örömet fog okozni a nézőknek, mint amilyen örömöt jelent nekünk a próbafolyamat.

Forrás: Budapesti Operettszínház

Programkereső

Legolvasottabb

Klasszikus

„Az együttjáték olyan, mint egy megújuló energiaforrás” – Beszélgetés Fejérvári Zoltánnal

Fejérvári Zoltánt az utóbbi években a legváltozatosabb koncerteken hallhatta a közönség, emellett rendszeresen tanít is, idén kezdte meg oktatói tevékenységét Bázelben. A zongoraművésszel az egyedüllét fontosságáról, a kortárs zenéről és a zenetanítás feladatairól is beszélgettünk.
Zenés színház

Vörös Szilvia Kékszakállú-felvételét Grammy-díjra jelölték

Az énekesnő két évvel ezelőtt Helsinkiben vette lemezre Bartók operáját, a produkciót most az öt legjobb operafelvétel közé választotta a neves zenei díj bírálóbizottsága.
Vizuál

Mikortól színész a színész? - Megjelent Trokán Nóra fotóalbuma

Trokán Nóra egész életét áthatja a színházi közeg varázslatos világa, amelyre gyermekkora óta második otthonként tekint. Színésztársairól készült portrésorozata, a színpadi fellépés előtti átváltozás varázslatos és a néző számára elképzelhetetlen pillanatait rögzíti.
Könyv

„Ne hagyd a sorsod csillagokra” – 100 éve született Pilinszky János

November 27-én ünnepeljük a 20. századi magyar költészet egyik legtitokzatosabb alakja, Pilinszky János születésének 100. évfordulóját, akinek irodalmi hatása máig elevenen él. Szikár sorai számos művészt megérintettek és megihlettek, megemlékező cikkünkben olyan alkotók méltatják a költőt, akik saját munkásságukkal is szorosan kapcsolódnak Pilinszky János költészetéhez.
Klasszikus

Adventi koncert a Belvárosi-templomban a Soproni Szimfonikusokkal

December 3-án ad adventi koncertet a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban Magyarország egyik legrégebbi szimfonikus zenekara, az 1829-ben alapított Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház gyász

Elhunyt a Broadway-legenda, Stephen Sondheim

Az Oscar-, Tony- és Pulitzer-díjas zeneszerző, dalszövegíró, az amerikai zenés színház egyik legismertebb alkotója 91 éves volt – tudatta az MTI.
Zenés színház ajánló

Ragyogjon az Operaház aranyfényeitől a karácsony!

A Magyar Állami Operaház megkezdte a 2022. január 1. és július 31. közötti előadások jegyeinek értékesítését, így az Erkel Színház és az Eiffel Műhelyház mellett, az Operaház épületébe is újra válthatnak jegyeket az opera és a balett szerelmesei.
Zenés színház ajánló

Jótékonysági gálaelőadás idős artistaművészek megsegítésére – A Fővárosi Nagycirkusz adventi ajánlata

A Fővárosi Nagycirkusz az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezetével együttműködve Elkaplak! címmel jótékonysági gálaelőadást szervez az idős artistaművészek megsegítésére. A Csillagtánc című klasszikus cirkuszi előadás teljes bevételét az idős artistaművészeink támogatására fordítják.
Zenés színház színházkoncert

Oláh Ibolya központi szív-panaszirodája nyitva áll mindenki előtt

Oláh Ibolya Női posta című előadása dallevelek formájában félig színházi, félig koncertélményt ígér. Az énekesnő legutóbbi, Voltam Ibojka albumának dalait, és az arra épülő színházkoncert zenéjét Presser Gábor írta, az előadás rendezője Bíró Kriszta, a zenészek Födő Sándor és Furák Péter.
Zenés színház hír

Vörös Szilvia Kékszakállú-felvételét Grammy-díjra jelölték

Az énekesnő két évvel ezelőtt Helsinkiben vette lemezre Bartók operáját, a produkciót most az öt legjobb operafelvétel közé választotta a neves zenei díj bírálóbizottsága.