„Nemcsak mi várjuk ezt a találkozást, de a közönség részéről is nagy rá az igény”

Az idei gála a Találkozások címet kapta. Neked mi jut most eszedbe erről a szóról?

Hogy végre találkozhatunk a közönséggel és egymással, hiszen erre az elmúlt időszakban csak virtuális úton, az internet adta lehetőségeket használva volt mód. Nemcsak mi várjuk már ezt a találkozást, de a visszajelzések alapján a közönség részéről is nagy rá az igény. Ráadásul erre méltó helyen, ünnepi hangulatban, egy különleges rendezvény keretében kerülhet sor. A tévés közvetítésnek és ismétléseknek köszönhetően pedig mindenkihez eljuthatnak ezek a mindannyiunk számára jelentést hordozó dalok.

Melyik volt az a találkozásod az operettel, aminek hatására a rock és a musical után ebbe az irányba indultál el?

Az első nagy és örömteli felfedezés az volt, hogy „Úristen, hiszen én ezeket a dalokat ismerem!” Annyira részei a kultúránknak, hogy a nagyszüleink, szüleink által óhatatlanul magunkba szívjuk ezeket a zenéket. Nem véletlenül lett hungarikum az operett. Színészként a Lili bárónőben volt az első nagy találkozásom a műfajjal, utána jött a Csókos asszony, a Bajadér és így tovább. Ma már nagyon hosszú a lista, és mindegyiket nagyon szerettem.

Dolhai Attila (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Co-Opera)

Milyen dalokat hallhatunk idén az előadásodban?

Például a Lili bárónőből a Szellők szárnyán című dalt. De a Bob hercegből a Londonban, hej kezdetű szám és a Mária főhadnagyból a Jurátus induló is elhangzik majd, amiket korábban még sosem énekeltem. Úgyhogy izgalmas kihívást jelent a felkészülés. Az idei gálán a nagy operett slágerek mellett sok különleges zenei csemegével is találkozhat majd a közönség.

Szerinted kiket szólíthat meg az operett?

Mindenkit meg tud fogni valamivel, ha megfelelő színvonalon adjuk elő. A lányaim révén is látom, hogy mindenki más és más miatt szereti. Az egyiküknek az Én és a kisöcsém a kedvence, mert szórakoztatják a poénok, a másiknak a Viktória, a harmadiknak pedig a Marica grófnő és a Csárdáskirálynő dallamai tetszenek. Az operett esszenciája a csodálatos zene mellett a cinkos humor, ami erősen összekapcsolja az előadót a közönséggel: sokszor felismerjük és olykor egy kicsit ki is nevetjük benne önmagunkat.